Korhatár: 16
Szemszög: Külső
Megjegyzés: A címről - A démon ebben az estben nem Damonre, hanem a fogva tartójára, míg az "angyal" Los Angeles becenevére ("Az Angyalok Városa") utal.
X. fejezet - Démon az angyalok között
A repülő nagyjából négy óra múlva landolt az egyik kisebb los angeles-i repülőtéren, habár Elena ezer évnek érezte az utazást. Egész végig a digitális térképet fürkészte, idegesen tördelve a kezeit, így amikor megérkeztek, szinte kirepült a gépből. Gyorsan elővette mobilját, ami máris tele volt egy csomó nem fogadott hívással: Stefan kilencszer, Bonnie tízszer, Caroline tizenháromszor, Jeremy pedig négyszer kereste, és ezeken kívül kapott még vagy húsz különböző hangvételű SMS-t is. Ebből arra következtetett, hogy felfedezték a szökését, de most nem ért rá ezzel foglalkozni, hanem inkább ismét megpróbálta elérni Damont. A telefon most is kicsöngött, azonban nem szólt bele senki. Éppen akkor, amikor már készült letenni, valaki megszólalt.
- Elena? - hallotta Damon erőtlen hangját. A szíve hatalmasat dobbant.
- Damon? Hol vagy? Mi történt veled? - hadarta, de a választ adó hang már nem a fiúé volt.
- Elena? Régen hallottam a hangod! - szólt egy csengő, női hang, melyet Elena annyira ismert.
- Katherine - sziszegte a lány. -Mit tettél Damonnel?!
- Ó, megnyugodhatsz, a pasid nagyon jó kezekben van!
- Hol van?! - üvöltötte Elena a telefonba, olyan hévvel, hogy az összes körülötte álló ember ijedten fordult utána.
- Találj meg! Ne feledd, megtudom, ha bárki is a segítségedre lesz, de akkor kénytelen leszek megölni Damont - felelte Katherine kuncogva és megszakította a hívást. Elenát elöntötte a méreg és a fájdalom. Legszívesebben odarohant volna az első emberhez, akit lát, hogy kiszívja az utolsó csepp vérét is. De ezt nem tehette meg. Viszont hogyan találja meg Damont egy ekkora városban? Teljesen reménytelen. Hirtelen mégis eszébe jutott valami: Katherine nem tudja, hogy itt van, tehát a meglepetés ereje az ő oldalán áll! Ez a tény valamennyi erőt adott neki, hogy továbbgondolja tervét. Ám ekkor megcsörrent a mobilja: a kijelzőn Bonnie nevét olvasta. Tudta, hogy ezen át kell esni, így vett egy mély levegőt és felvette:
- Bonnie, én... - kezdte, de a boszorkány nem hagyta, hogy befejezze.
- Elena, mégis mit képzeltél? Hogy tehetted ezt? - fakadt ki Bonnie. - Csak úgy kisurranni az éjszaka közepén! Halálra rémisztettél minket, főleg azok után, hogy Stefan nem tudta megtalálni Damont, azt hittük történt veled valami! Kérlek, mondd, hogy nem Los Angelesben vagy!
- De igen, ott vagyok, Bonnie, muszáj volt... - azonban barátnője ismét félbeszakította.
- Micsoda? Azonnal odamegyünk!
- Ne! - csattant fel Elena. - Katherine foglyul ejtette Damont, és azt mondta, hogyha bárki segíteni próbál nekem, megöli őt! Érted, Bonnie? Ezt nekem kell lerendezni.
- Mégis hogyan?! - akadékoskodott Bonnie. - Katherine sokkal erősebb nálad, Elena! Különben is, honnan tudná, hogy ki segít neked?
- Azt nem tudom, de emlékezz a jóslatra! Most csak magamra számíthatok, és bármit képes vagyok megtenni, hogy kiszabadítsam Damont. Ezért, kérlek, ne gyertek utánam!
- Elena, nem hagyhatom, hogy megölesd magad...
- Nem fogom megöletni magam, most pedig megyek, és teszem, amit tennem kell! - közölte Elena ellentmondást nem tűrően, majd lecsapta a telefont. Megpróbált ismét rendet teremteni a fejében, és kiötölni valamiféle tervet, aminek segítségével eljuthat arra a helyre, ahová Katherine vitte Damont. Ekkor rájött, hogyha Mystic Fallsban képes volt meghallani a fiú hangját, akkor most is meg tudja őt keresni! Gyorsan lehunyta a szemét és koncentrált. Elmék sokaságát érzékelte maga körül, azonban mind közömbös volt a számára. De egyszer csak megérezte Damon halvány tudatát, a város egy távoli részén. Általában sokkal erősebben szokta őt érzékelni őt, de most ennyi is elég volt ahhoz, hogy elinduljon. Ahogy maga mögött hagyta az utcákat, szerelme elméje egyre erősebben derengett előtte. A nap már felkelt, amikor Elena az órájára nézett, mely alapján megállapította, hogy már három órája bolyongott a városban. Rendületlenül haladt előre, és úgy kilenc óra környékén megérkezett Los Angeles egyik külvárosi negyedébe, mely területén irodák és raktárak sora volt található. A lány már egészen erősen érezte Damon tudatát, és amikor megérkezett egy rozzant, látszólag elhagyatott épülethez, tudta, hogy megérkezett. A ház elég rossz állapotban volt kívül és belül is: hámlott a vakolat, kitört ablaküvegek hevertek ezer darabban a padlón, a parketta sok helyen hiányos volt. Elena, amint belépett, éppen, hogy ki tudott kerülni egy óriási pókot, amely nagy szorgalommal szövögette méretes hálóját. Olyan mennyiségű por halmozódott fel az épületben, hogy Elena csak öt tüsszentés után tudott körülnézni. Lényegében az egész ház egy nagy helyiségből állt, amely szinte biztosan raktárként szolgált. Mivel senkit sem látott, a lány kezdte azt hinni, hogy rossz helyen jár, ám ekkor meglátott egy ajtót a terem másik végében. Egy szempillantás alatt ott termett a kicsi, fából készült nyílászáró mellett, áttaposva két "Üdvözöljük Los Angelesben, az Angyalok Városában!" plakáton, melynek tökéletes mását látta a repülőtéren is. Az ajtó mögül egy szűk csigalépcső nyílt, amely nyolc-tíz méterrel a föld alatt elterülő pincébe vezetett, ami egy vékony folyosóból és két kamrából állt. A lány immár hallani vélte Damon szívdobogását, így benyitott a bal ajtón, ahol a falhoz láncolva, lehajtott fejjel, egy vértócsa közepén ült Damon Salvatore.
- Damon - kiáltotta és mellette termett, azonban a fiú nem volt eszméleténél, így Elena gyorsan kiszedte a mellkasából kiálló karókat. Néhány másodperc múlva, jó pár fájdalmas nyögés közepette Damon magához tért; résnyire kinyitotta gyönyörű kék szemét és így szólt:
- Mit akarsz tőlem, Katherine? - kérdezte két sóhajtás között.
- Én vagyok az, Elena! Hallod? Elena, nem Katherine...
- Elena... tényleg...te vagy?
- Igen, én, és kiszabadítalak, csak várj egy kicsit - válaszolta a lány, feltépve az egyik láncot. Ám ekkor valaki megragadta és jó nagy erővel a falhoz vágta. Elképesztő lendülettel csapódott be, azonban szinte meg sem érezte az ütközést, ugyanis rögtön felpattant. Sokkal inkább azért feddte magát, mert képes volt megfeledkezni Katherine-ről. Hogyan is gondolhatta, hogy csak úgy kiszabadítja Damont?
- Nahát, erre nem számítottam - mondta Katherine gúnyosan, de hangjában némi őszinte meglepetés is vegyült. - Elena Gilbert, teljes életnagyságban! Mondd csak, milyen érzés közénk tartozni?
- Engedd el! - vicsorgott Elena válasz helyett. Csak ekkor vette észre, hogy Katherine kiegyenesítette a haját. Nyilván ez is része volt a tervnek, hiszen így meg se lehetett őket különböztetni.
- Hány embert öltél meg eddig? - Katherine szemmel láthatóan elengedte az előbbi felszólítást a füle mellett és lassan körözni kezdett hasonmása körül.
- Egyet sem.
- Ó, majd fogsz, nekem elhiheted! Vagy azt gondoltad, hogy te lehetsz Szent Elena, aki soha nem öl meg senkit?
- Engedd el! - ismételte Elena.
- Hát igen, gondoltam, hogy a stílusérzéked semmit sem javult - jegyezte meg Katherine, Elena öltözékét méregetve.
- Mit akarsz tőle?
- Semmit, csak játszom! Tudod, milyen élvezet nézni, ahogy hiába próbálod megmenteni életed szerelmét? Olyan ez, mint egy szappanopera: a hős, vakmerő lány eljött, hogy megmentse szíve imádottját...! És az igazi móka csak most kezdődik. Csak aztán nehogy Rómeó és Júlia sztori legyen a végén.
- Hagyd őt békén! - horkant fel hirtelen Damon. Katherine megpördült, odalépett hozzá és megsimogatta a fejét.
- Téged el is felejtettelek! Ugye nem haragszol, drágaságom? De ha már így magadhoz tértél, áruld el nekem: te tényleg szereted ezt a lányt?
- Menj a pokolba! - motyogta Damon.
- Kérdeztem valamit, Damon, amire rendes választ várok - gúnyolódott Katherine.
- Menj a pokolba...RIBANC! - helyesbített Damon vicsorogva.
- Ez aztán a meggyőző válasz! - nevetett Katherine. - Látod, Elena? Ő nem téged szeret, hiszen nem mondott igent! Hazudik neked! Minden szava, csókja, mozdulata hazugság! - Elena érezte, hogy elönti a méreg, mely szinte perzselte bőrét és megkétszerezte erejét. - Mit keresel még mindig itt? Miért kergetsz valakit, aki igazából nem is szeret? Hazudott neked, Elena!
- Nem, te hazudsz! - üvöltötte Elena és tiszta erejéből Katherine-re vetette magát, olyan sebességgel, ami még egy vámpírtól is szokatlan volt. Hasonmását meglepte a támadás, így nem tudott védekezni. Elena átkarolta Katherine-t, és csak reménykedett benne, hogy a mozdulat, amit már jó néhányszor látott, neki is is sikerülni fog. Ujjai gyorsan ellenfele nyaka köré fonódtak, s mikor megtalálták a megfelelő pontot, Elena ösztöneit követve csavarta meg kezeit. A következő pillanatban Katherine elterült a földön. Sikerült, Elena eltörte a nyakát. Nem sokáig örült a sikernek, hanem odarohant Damonhöz, hogy megszabadítsa a maradék lánctól. Azonban a fiú teste tele volt verbénás szegecsekkel, amelyek a gyógyulást akadályozták, így idő hiányában Elena felkapta Damont, aki nem volt teljesen magánál és kivitte az épületből.
- El kell tűnnünk innen - gondolta. Szerencsére éppen arra jött egy taxi, amit Elena gyorsan le is intett.
- Egy hotelba, minél gyorsabban! - igézte meg a sofőrt, miután betuszkolta Damont az ülésre. A férfi vette az adást és rálépett a gázra. Útközben Elena magához ölelte Damont, hogy megpróbálja kiszedni azt a jó néhány szegecset, ami a testében volt, de mivel a fiú mindegyiknél feljajdult, nem végzett az összessel. A taxi nemsokára megállt egy elegáns hotel előtt, így Elena megragadta barátját és betámogatta a szálloda ajtaján. Egy hatalmas hallba léptek be, tele rendkívül jól öltözött emberekkel, akik kivétel nélkül őket bámulták: az, hogy egy lány cipel egy szakadt ruhájú fiút, aki nem mellesleg úszik a vérben, nem tartozott éppen egy ötcsillagos hotel mindennapos látnivalói közé. Elena nem törődött a rosszalló tekintetekkel, hanem amilyen gyorsan csak tudott, odabotorkált a recepcióhoz.
- Ne kérdezzen semmit - fordult az ott álló férfi felé, mélyen a szemébe nézve -, csak adjon egy szobakulcsot és tegyen úgy mintha régóta ismerne minket. Amint itt hagyom, menjen és vásároljon rendes ruhákat a barátomnak, s amikor ezzel végzett, felejtse el, hogy valaha is látott - fejezte be az igézetet. A pasas bólintott, átnyújtott egy kulcsot, ami történetesen az elnöki lakosztályhoz tartozott, majd kiviharzott az ajtón, Elena pedig betuszkolta Damont a liftbe. Tizenkét emeletet utaztak; a szinten csakis ez az egy lakosztály volt, így nem volt nehéz megtalálni. Gyorsan elfordította a kulcsot a bársonybevonatú ajtó zárjában és berángatta barátját a szobába: egy óriási, ízlésesen berendezett helyiségben találták magukat. Elena óvatosan lefektette Damont az egyik belső szobában lévő, nagy méretű francia ágyra, ő maga pedig letérdelt mellé, letépte a fiú amúgy is szakadt ingét, és egyenként kiszedegette a srác testében talált, különböző nagyságú, összesen tizenhét darab vasfüves szegecset. Damon olykor fájdalmasan felüvöltött, azonban Elena is felszisszent, elvégre a verbéna rá is toxikus hatással volt. Végül, amikor elkészült, előkotort egy tasak vért a táskájából, amit megitatott Damonnel. Már az első korty után gyógyulni kezdtek a sebei és a harapásnyomok, sőt, kezdett teljesen magához térni. A lány gyengéden simogatta szerelme arcát, aki végre valahára felnyitotta a szemét.
- Elena - suttogta, amint meglátta őt, és lassan, vigyázva felült, hogy a karjába zárhassa őt. Amikor a fiú megölelte, Elena akkor már azt érezte, hogy elmúlt a veszély. Percekig ölelték egymást szótlanul, de Damon, amint elengedte a lányt, immár az ajkát kereste. Mindkettejüknek az az érzése támadt, hogy sosem kívánták még ennyire egymást.
- Hogy találtál rám? - kérdezte Damon, miután megszakították a csókot.
- Te hívtál. Hallottam a hangodat, ahogy a nevemet mondod.
- Tehát hallottad? Puszta reménytelenségből próbálkoztam ezzel a módszerrel, hiszen azt gondoltam, lehetetlenség, hogy meghalld.
- Hát, nem volt az - felelte Elena és hosszú idő után először mosolygott. - Meséld el, mi történt.
- Mindössze annyira emlékszem, hogy hazafelé mentem, amikor megláttam Katherine-t, de azt hittem, te vagy. Odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy miért nincs Caroline-nál, mire ő azt felelte, hogy túlságosan hiányoztam neki, és közelebb jött. Meg akart csókolni, azonban amikor átöleltem, megéreztem, hogy nem te vagy, de ő gyorsabb volt: mire reagálhattam volna, belém döfött valamit és minden elsötétült. Amikor felébredtem, már abban a pincében voltam.
- Miért tette ezt veled?
- Valaki megigézte - válaszolta Damon. - Legalábbis a viselkedéséből és a szavaiból erre következtettem. Nem az igazi Katherine volt... nem... ő nem ilyen.
- De akkor ki volt? Elijah, Klaus, Kol vagy Rebekah?
- Szerinted melyikük az, aki imád rajtam bosszút állni, téged pedig gyűlöl?
- Rebekah - vágta rá Elena.
- Talált, süllyedt.
- Ezt nem értem...Miért? Örüljön, hogy nem ölted meg!
- Úgy néz ki, mégis meg akar halni - mondta fogcsikorgatva Damon. - Ha meglátom, széttépem! - Elena azonban nem hagyta, hogy befejezze, hanem váratlanul magához húzta és egy gyengéd csókkal némította el a fiút.
- Hagyjuk ezt - közölte halkan. - Most, hogy végre együtt lehetünk, ne foglalkozzunk senki mással. - Damon nem felelt, hanem lágyan végigsimította a lány arcát, majd a keze lejjebb vándorolt, és lassan lehúzta a pólót Elenáról.
- Igazad van. Most csak mi számítunk - szólt végül, egy újabb csókot kezdeményezve. Ám váratlanul mégis eltolta magától őt. - Várj még... csak azt akartam mondani, hogy... köszönöm.
- Mit? - tudakolta Elena, kezével a srác haját simogatva.
- Azt, hogy megmentettél, hogy kockára tetted értem az életedet...hogy láthatatlanul is láttál.
- Szívesen. Hiszen tudod, hogy mindig itt vagyok neked - viszonozta Elena, halványan mosolyogva, majd ismét közelebb hajoltak egymáshoz.
Estefelé járt már az idő, amikor Elena egyszer csak meghallotta telefonja rezgését. Mivel előző éjjel egyikőjük sem pihent valami sokat, körülbelül három-négy órája aludtak mind a ketten, ezért a lány alig bírt felkelni.
- Halló - szólt bele végül a telefonba.
- Elena? Minden rendben? Már vagy ezerszer kerestelek... - ismerte fel Caroline aggodalmas hangját.
- Minden oké. Ne haragudj, teljesen elfeledkeztem arról, hogy szóljak nektek...csak el voltam foglalva.
- Szóval? Mi történt? Sikerült kiszabadítanod Damont?
- Igen. Talán Katherine se legyőzhetetlen - felelte Elena. - De figyelj, majd mindent elmondok, ha hazaértünk, jó?
- Rendben van. Vigyázzatok magatokra - búcsúzott Care és megszakították a hívást.
- Ki volt az? - kérdezte Damon félálomban, amikor Elena visszabújt hozzá.
- Caroline. Csak meg akart bizonyosodni arról, hogy élünk... Inkább aludjunk vissza - javasolta, s alig, hogy kimondta, ismét mély álomba merültek.
A korai lefekvés következtében azonban hajnali három környékén mindketten felébredtek. Elena először újra megpróbált aludni, de képtelen volt rá, főleg úgy, hogy Damon is ébren volt és őt fürkészte. Egy ideig még feküdtek, ám Damonnek támadt valami jobb ötlete.
- Nincs kedved sétálni egyet? - tudakolta, mire Elena lelkesen bólintott. Másra sem vágyott, mint hogy kiszellőztesse a fejét és helyretegye a gondolatait, erre pedig a tengerpart tökéletes helyszínnek ígérkezett. Damon pedig felkelt, kiment az ajtóhoz, ahol a lábtörlőn hevertek a ruhák, melyeket Elena kért számára, és felöltözött.
A város szinte teljesen kihalt volt, amikor kiléptek a sötét, lámpafénnyel megvilágított utcára. Valamivel messzebb felhőkarcolók sora adott még némi világosságot. Néhol zene szűrődött egy-egy éjszakai bárból, diszkóból, de különben mindenhol csend honolt. Elena és Damon tehát a tengerpart felé vették az irányt; nem kellett sokat gyalogolniuk ahhoz, hogy megpillantsák a Csendes-óceán fodros hullámait. Természetesen a part is üres volt, viszont rengeteg összecsukható nyugágy árválkodott egy más mellett, beterítve ezzel a strand nagy részét. Egészen a vízig mentek, ahol a tenger halk morajlással mosta a homokos partot.
Majdnem két óra hosszat sétáltak mezítláb a homokon, eléggé csöndesen. Damonnek feltűnt, hogy Elenát bántja valami, hiszen a lány kissé furcsán viselkedett és egyetlen szót sem szólt hozzá, ezért végül rávette magát, hogy rákérdezzen a dologra.
- Min gondolkozol? - kérdezte, összevont szemöldökkel vizsgálva barátnője arcát.
- Semmin... - viszonozta Elena habozva, de érezte, nem adott túl meggyőző választ. - Csak..azon, hogy...miért akar Rebekah még mindig bosszút állni rajtad? Nem hiszem, hogy csak azért, amit legutóbb kapott. Hát akkor mi volt az ok, Damon?
- Kihasználtam - felelte lassan a fiú, továbbra is állva Elena pillantását.
- Tessék? - értetlenkedett Elena, rosszat sejtve.
- Bevetettem magam, hogy Sage kiszedje a fejéből, mit keres annyira. Mentségemre szól, hogy kiderült: a második fehér tölgyet.
- Hogy érted, hogy "bevetetted magad"? - A kérdés hallatán Damon mélyet sóhajtott, jelentőségteljesen pillantva barátnőjére.
- Lefeküdtél vele?! - fakadt ki Elena. Arcán az undor és a csalódottság keveréke tükröződött. - Én azt hittem, egyszer voltál vele..és akor is csak azért, mert részeg voltál és dühös.
- Ez így igaz, de kétszer történt meg... viszont egyáltalán nem vagyok büszke rá - magyarázta Damon bűntudatosan.
- Nagyszerű - felelte Elena, meg sem próbálva palástolni a hangjába vegyült dühöt. - Van valaki egyáltalán, akivel még nem voltál? - tette hozzá, de választ nem már nem várt a kérdésre, hanem megfordult és otthagyta Damont, akinek még reagálni se volt ideje, annyira meglepték a lány ellenséges szavai. Elena meg sem állt a legközelebbi stégig, melynek a végében leült és könnyeivel küszködve bámulta az ezüstösen csillogó holdat. Nem kellett sokat várnia arra, hogy Damon is kövesse. A vámpír kerülte barátnője pillantását; még mindig emésztette az előbbi goromba szavakat, amik igazságtartalmuk ellenére elég rosszul estek neki, de visszavágni, ahogy normális esetben tette volna, mégsem volt képes.
Lassan hajnalodni kezdett, bár ezt nem a nap, hanem az ég egyre halványuló színe jelezte. Itt-ott még világított egy kósza csillag, de nagy részük már eltűnőben volt.
- Önző vagyok - gondolta Elena bűnbánóan, miközben tekintete a hullámokon időzött. - Hogy is várhatom el tőle, hogy megváltoztassa a múltját? Csak magamnak akarom őt, és ezért rosszul esik minden, amit az előttem lévő nőiről hallok. Holott ő valóban az enyém, nem is kívánhatnék nála jobbat; megváltozott, átértékelte önmagát csak miattam, sőt, mindig ott volt nekem, és én meg képtelen vagyok megemészteni azt, hogy előttem is volt egy élete? - Így gondolkozott, miközben balja egyre inkább Damon jobb kezét kereste. Amikor kezük összeért, a fiú rápillantott, s gyönyörű szemében bánat és fájdalom tükröződött. Tekintete mélyre hatolt, Elena pedig nem bírta elfordítani a fejét.
- Sajnálom, amit mondtam. Nem akartalak megbántani, hiszen egyáltalán nem érdemelted meg - szólalt meg végül. - Néha fel sem fogom, mit jelentesz valójában számomra.
- Megértem - válaszolta Damon. - De tudnod kell, hogy sosem volt igazi kapcsolatom. A nők nagy részét kihasználtam, mindössze egy éjszakára kellettek. Soha egy iránt sem éreztem hasonlót, de még annak a töredékét sem, mint amit irántad érzek. Bármi is történt köztem és Rebekah között, az számomra nem volt valódi. Én sosem voltam voltam jó fiú, rengeteg olyan dolgot tettem az életemben, amit így utólag megbántam. Azonban semmit sem tennék másként, mert azok a cselekedetek és döntések, amelyeket ez az út során hoztam, vezettek el ide, hozzád. Ha bármit máshogy csináltam volna, lehet, hogy sosem ismerlek meg, és akkor most nem lehetnék itt veled. Viszont itt vagyok és szeretlek, jobban mint bárki mást a világon, sőt, jobban, mint ahogy más lény ezen a földön szeretni képes. Már akkor szerettelek, amikor te még jóformán gyűlöltél, vagy amikor az öcsém barátnője voltál. Mint mondtam, tömérdek rossz és borzalmas dolgot műveltem, azonban kaptam az élettől egy olyan ajándékot, amit nem érdemlek, és soha nem is fogok megérdemelni, de ha kell, az életem árán védelmezem, és rettegek tőle, hogy egyszer elveszítem: és ez az ajándék Te vagy - fejezte be ünnepélyesen Damon, le sem véve a szemét Elenáról, akinek barna szemei lassan megteltek könnyekkel. Először úgy tűnt, nem reagál, azonban egy váratlan pillanatban magához húzta a fiút és megcsókolta.
- Szeretlek - hallotta Damon a lány hangját a fejében. Képtelenek voltak elválni egymástól, s ahogy teltek a percek, egyre hevesebben ölelték egymást. Mikor megszakították a csókot, egy ideig csak nézték egymást, egyetlen hang nélkül. Elenát roppantul megérintette Damon vallomása és immár el sem tudta képzelni, hogyan is kételkedhetett hűségében és odaadásában, míg Damon közelebb húzódott hozzá, átölelte és a haját simogatta. Hirtelen feltűnt egy halovány napsugár az égen, végképp elűzve a sötétséget. Az ég alja gyönyörű narancssárga színt öltött, ahogy a nap egyre inkább kezdett előtűnni a hegyek mögül. Langyos sugarai a tengerpartot is beragyogták, fényeik vidáman csillogtak a kék víztülkön. Elena és Damon pedig csak ült, nézték a napfelkeltét, de nekik most tényleg semmi se számított, csak az, hogy együtt lehettek.
A következő rész tartalmából...
Damon hazatérésük után rögtön egy újabb utat tervez, amivel ezúttal is sikerül lenyűgöznie barátnőjét, főleg, miután megajándékozza valamivel a lányt, ami igen sokat jelent kapcsolatukra nézve.
11. rész >>
Kitalált történetek a Vámpírnaplók című sorozat alapján
Tuesday, October 23, 2012
Sunday, October 14, 2012
1x09 Csajbuli
Szemszög: Külső
Korhatár: 12
IX. fejezet - Csajbuli
- Mi a franc?! - kiabálta Damon félálomban, miután az éjjeliszekrényen álló digitális ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangon csipogni kezdett. Elena is felébredt, kimászott a fiú karjai közül és leállította az órát.
- Megmagyaráznád ezt? - fakadt ki Damon, miközben visszazuhant a párnára. - Hajnali fél hat van!
- Felhúztam az órát, ugyanis ma kezdődik suli - vont vállat Elena.
- Nem emlékszem, hogy ezt említetted volna - duzzogott Damon, a szemeit dörzsölgetve.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de ha rajtad múlna, ki se kelnénk az ágyból - jegyezte meg a lány mosolyogva.
- Hé, ez nem igaz! De még ha így is lenne, miért ilyen korán?
- Azért, hogy még legyen időnk erre - vigyorgott Elena és behúzta Damont a takaró alá. Legalább egy fél óra eltelt, mire Damon nehezen feltápászkodott.
- Na jól van, most az egyszer megbocsátok - mondta nevetve és egy puszit nyomott Elena homlokára. - Csinálok reggelit - közölte, majd miután felöltözött, lesuhant a konyhába, Elena pedig bevonult a fürdőszobába. Furcsa volt belegondolnia, hogy elérkeztek a gimnázium utolsó félévéhez és ez eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőle. Mennyi minden telt el azóta, hogy elsős volt! Maga sem gondolta volna, hogy egyszer sajnálja majd, hogy vége lesz.
Gyorsan megmosakodott, felöltözött és aztán lement a konyhába.
- Jó reggelt! - köszönt Jeremynek, aki éppen zabpelyhet szórt a tányérjába.
- Szia - felelte, de rajta is játszott, hogy megviselte a korai kelés, viszont Elena legnagyobb örömére láthatóan egyáltalán nem zavarta Damon jelenléte. Amíg ők csendben reggeliztek, Damon egy termoszba öntött néhány tasak vért. Jeremy hamarosan elment, míg Elena készülődött még egy kicsit.
- Ugye tudod, hogy nem muszáj elmenned! - Damon bevetette a legszexibb mosolyát, miközben átnyújtotta a lánynak a termoszt.
- Ne kísérts, úgysem maradok itt! Meg kell próbálnom visszarázódni a normális hétköznapokba.
- Miért? Amit eddig csináltunk, az nem normális? Hm? - duruzsolta Damon Elena fülébe, miközben hátulról átölelte. Azonban Elena hajthatatlan volt. - Jó, akkor legalább hadd kísérjelek el! - kérte Damon bociszemekkel. Elena nevetve felsóhajtott.
- Persze, menjünk.
Hamar odaértek az iskolához. Bonnie és Caroline már a kapuban várták őket, enyhén meglepődve azon, hogy Elena Damont is hozta.
- Helló, lányok! - köszönt Damon, majd Elenához fordult. - Még meggondolhatod magad...
- De nem fogom - közölte Elena. Erre Damon magához húzta, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Care és Bonnie tapintatosan elfordult, azonban mindenki, aki a közelükben tartózkodott, tátott szájjal bámult.
- Még találkozunk - búcsúzott Damon mosolyogva, miután megszakították a csókot. Elena hosszasan bámulta a távolodó vámpírt, csak Caroline köhögése térítette magához.
- Khmm.. Elena.. mi is itt vagyunk! - Elena gyorsan megfordult és körülnézett. Az iskola nagy része még mindig őket bámulta.
- Hát ez... kissé erotikus volt - jegyezte meg Bonnie halkan.
- Erotikus?
- Enyhén szólva - folytatta Caroline. - Szerintem kábé mindenki azt hitte, hogy itt és most egymásnak estek.
- Valóban? Nekem fel sem tűnt - válaszolta Elena könnyedén, megvonva a vállát. - Vagy ők még sosem láttak senkit se... smárolni?
- Ez ugye egy költői kérdés volt? - kérdezte Bonnie. Elena nem válaszolt, csak csöndesen nevetgélt.
A végzősök beözönlöttek a matekterembe és nem sokkal később a tanár is megjelent, aki azonnal belekezdett a mondandójába, amire Elena egyáltalán nem figyelt. Az ablak mellett ült, jobbján Bonnie-val, aki szorgalmasan jegyzetelt, Elena viszont csak bámult ki az ablakon. Később azon kapta magát, hogy különböző méretű és színű szívecskéket rajzol a füzete szélére, díszes D betűk kíséretében.
- Miss Gilbert? - hallotta meg ekkor a tanár rekedtes hangját, őt szólítva. Természetesen fogalma sem volt arról, miről kérdezték, így persze a választ sem tudta. Azonban a fejében egyszer csak megszólalt egy ismerős, kellemes hang.
- 17, 658 - szólt a hang, mire Elena hangosan elismételte.
- 17, 658 - mondta, és a tanárra nézett, aki bólintott, majd folytatta a tanítást. Elena a hang tulajdonosát kereste a tekintetével, hamar meg is találta: Damon ott ült egy fa ágán, ami egész közel állt az épülethez. Már régóta figyelte Elenát, és amikor tekintetük találkozott, rámosolygott.
- Köszönöm - gondolta Elena.
- Szívesen. Láttam, hogy unatkozol.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány.
- Én is unatkoztam - felelte Damon. - És meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagy veszélyes.
- De így elvonod a figyelmemet!
- Ha jól látom, már azelőtt D betűket rajzoltál a füzetedbe, mielőtt észrevettél volna.
- És? - tudakolta Elena elpirulva.
- Semmi.. csak megjegyeztem - válaszolta Damon gondolatban. - El is mehetek, ha akarod.
- Ne! Marad itt, kérlek - kérte Elena és Damon ott maradt. Egész nap beszélgettek, anélkül, hogy megszólaltak volna. Bonnie és Caroline először nem tudtak választ találni barátnőjük furcsa viselkedésére, így azzal magyarázták, hogy a lány kissé becsavarodott az érzelmeitől. Caroline azonban nemsokára rájött dologra és ezt szóvá is tette az utolsó szünetben.
- Mit keres itt Damon? - kérdezte Elenát.
- Micsoda? - adta Elena az ártatlant.
- Elena, ne csináld! Érzem az elméjét! Szóval?
- Öhm... hát csak erre járt... - viszonozta Elena zavartan. Bonnie és Care összenézett.
- Ez azért extrém - szólalt meg a boszorkány. - Képtelenek vagytok elszakadni egymástól?
- Nem! - csattant fel Elena, bár jól tudta, hogy ez nem igaz. - Vagyis...igen...De még olyan kevés időt töltöttünk külön!
- Tudod, mit? - kezdte Caroline nagy lelkesedéssel. - Tartsunk ma egy csajos bulit, csak mi hárman, mint régen!
- Jó ötlet! - felelte Bonnie.
- Caroline, én nem is tudom... - próbálkozott Elena, de a szőke vámpír belefojtotta a szót.
- Nincs vita! - közölte ellentmondást nem tűrően. - Suli után rögtön indulunk is.
- Remek! - örült Bonnie, Elena pedig megadóan sóhajtott.
- Hát jó.
Az utolsó órán Elena nem találta Damont. Legalábbis nem tudott kapcsolatba lépni vele és ezt egy kicsit furcsállta. De amikor kiléptek a gimi kapuján, azonnal meglátta: ott állt, hanyagul egy hirdetőoszlopnak támaszkodva, összefont karokkal, arcán a védjegyévé vált félmosollyal. Amint meglátta a lányokat, elindult feléjük.
- Sziasztok - köszönt, majd Bonnie és Care felé fordult. - Ugye nem baj, ha elrabolom a barátnőmet egy percre? - kérdezte, és a csuklójánál fogva odébb húzta Elenát egy fához.
- Szia - köszönt újra, majd közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta.
- Hallottad? - kérdezte Elena, mire Damon bólintott.
- Menjél csak, majd bepótoljuk - felelte sejtelmesen. - Összepakoltam egy-két cuccod - mondta, és átnyújtott Elenának egy táskát.
- Köszi. De biztosan nem baj?
- Nem, nem baj. Érezd jól magad, szerelmem! - válaszolta a fiú, majd még egyszer megcsókolták egymást, és Damon már ott sem volt.
"Szeretlek!" - hallotta még Elena a fejében, amikor visszament a barátnőihez.
- Hát akkor... menjünk! - mondta. Hamar odaértek Caroline-ék házához, ahol az első meglepetés akkor érte Elenát, amikor nem tudott bemenni. Bonnie és Care eltűntek a házban és csak egy kis idő múlva vették észre, hogy Elena még mindig kint áll.
- Miért nem jössz be? - kérdezte Caroline,
- Talán azért, mert nem tudok - viszonozta Elena, mire Caroline-nak leesett a tantusz.
- Bocsi, teljesen elfelejtettem, hogy te... na mindegy, gyere be! - És a fal el is tűnt.
Ahogy telt az idő, Elena kezdte egyre inkább jól érezni magát. Evés után filmet néztek, miközben pattogatott kukoricával tömték magukat és hangosan röhögtek az összes hülye poénon. Elenának eszébe jutottak azok az évek, amikor még minden normális volt: Bonnie nem tudta, hogy boszorkány, élt a nagymamája és az anyja sem volt vámpír; Caroline ember volt, s bár távol volt tőle, élt az apja is. És Elena szülei, nagynénje és a nagybátyja is éltek, míg ő maga egy teljesen normális tinédzser volt. Most pedig minden más, ahogy ő maga is. Viszont nem akarta elszúrni az estét, így igyekezett teljesen a filmre koncentrálni.
Késő este, amikor már mindhárman pizsamában voltak, Caroline előhuzakodott egy újabb zseniális ötlettel.
- Bonnie, mi lenne, ha jósolnál nekünk? - kérdezte izgatottan. A boszorkány Elenára nézett, majd vissza Caroline-ra.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet -e. Ezek általában nem szoktak valami fényesen elsülni.
- Ugyan már, miért ne lenne jó ötlet? - unszolta Care. - Mi baj lehet belőle?
- Rendben van - egyezett bele Bonnie. - Veled kezdem - mondta és megragadta a lány kezeit. Lehunyta szemeit, hogy még erősebben tudjon koncentrálni, majd pár latin szót motyogott. Teltek a másodpercek, azonban semmi sem történt, egészen addig a pillanatig, amíg Bonnie szemhéjai fel nem pattantak. Tágra nyíló, sötét szemei üresen meredtek a semmibe.
- Egy ösvényt látok, - szólalt meg színtelen hangon - mely egy pontnál háromfelé ágazik. Az ösvény egyik ága vékony, letaposott, néhol kicsit kanyargós. A második szélesebb ennél és kevéssé letaposott, azonban sok helyütt kanyarok tarkítják - folytatta Bonnie. - Végül a harmadik szélességre megegyezik az előtte lévővel, de ez egyenes és érintetlen. - Itt a boszorkány hangja elcsuklott, lehunyta a szemét, és amikor ismét felnyitotta, újra a régi volt.
- Mást nem láttam.
- Ezt hogy tudod megmagyarázni? - kérdezte Elena. - Elvégre mi köze lehet Caroline-nak három ösvényhez?
- Lássuk csak - kezdte Bonnie. - Először csak egy út volt, ami később háromfelé vált. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy válaszút előtt állsz?
- Válaszút előtt? - értetlenkedett Care. - De hát mi alapján?
- Az első ösvény kitaposott volt, azonban vékony: ez valami olyasmit jelenthet, hogy ezen az úton már jártál, de letértél róla. Tehát az életednek azon fejezete lezárult.
- Szerinted ez milyen fejezet? - tudakolta Elena.
- Nem tudom - felelte a boszorkány. -Nézzük a második ösvényt: az kevésbé letaposott, mint az első, de szélesebb is annál, viszont jóval kanyargósabb. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ezen az úron most is jársz, azonban sokszor voltak bajaid. Az életednek ez a fejezete még most is tart. Aztán a harmadik ösvény: széles, egyenes és nincs letaposva, azaz ezen az úton még nem jártál, tehát az életedben ez a szakasz még el sem kezdődött.
- Szóval? Mit jelenthet? - érdeklődött Care, kissé nyugtalanul fészkelődve az ágyon.
- Szerintem az első ösvény Matt: jártál vele, amikor együtt voltatok, az jó volt, persze voltak buktatók a kapcsolatotokban, de már vége van. A második pedig Tyler: most vele vagy, szereted is, azonban nem mentes problémáktól ez a kapcsolat sem - mondta Bonnie.
- Ez logikus - jegyezte meg Elena.
- És akkor hogy magyarázod a harmadikat?
- Fogalmam sincs. Valószínűleg nem ismeretlen, köze van Tyler személyéhez és feltehetőleg kapcsolatban állsz vele - fejtegetett Bonnie. Caroline, amint ezt meghallotta, elsápadt.
- Te jó ég...
- Mi az, Care? Valami baj van?
- Te jó ég... - ismételte a lány.
- Caroline! Jól vagy? - Elena aggódva megrázta barátnője vállát, aki vett egy jó mély levegőt, és sóhajtva így szólt:
- Tudom ki a harmadik!
- Na ki?
- Klaus...
- Klaus?! - kérdezte Elena és Bonnie kórusban.
- Igen... Őt ismerem, sőt még egész közelről is...volt alkalmam megismerni..sajnos - tette hozzá Caroline, megbánással vegyes fintorral az arcán.
- Hát ebben van valami - helyeselt Bonnie. - Viszont ha ez így van, akkor van egy rossz hírem: ezzel még nincs vége. Mivel még nem jártál azon az úton, valami lesz majd köztetek a jövőben...De ne ijedj meg! - folytatta, látva Caroline arckifejezését - Ez nem jelenti azt, hogy összejössz majd vele, vagy valami ilyesmi.
- Hát ez nagyszerű... - sóhajtott Caroline, kissé mérgesen, de hogy leplezze érzéseit, elmosolyodott és Elena felé fordult. - Na, Elena, most te jössz!
- Nem muszáj, ha nem akarod - nyugtatta meg Bonnie, Elena azonban a fejét rázta.
- Hagyd csak, én is kíváncsi vagyok - válaszolta és odanyújtotta kezeit Bonnie-nak, aki megragadta őket, majd ismét lehunyta a szemét.
- Veszély leselkedik rád! Már itt van előtted, s ahhoz, hogy legyőzd, csak magadra számíthatsz, senki másra - kezdte Bonnie természetellenes hangon, üres tekintettel. - Látom a tragédiát... vajon kaphat -e egy örökre szóló szerelem egy második esélyt? Az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel? Vagy győz a bosszú? Csak...rajtad...áll... - Bonnie hangja elcsuklott, majd visszatért önmagához, arcán, akárcsak Elenáén és Caroline-én, rémület tükröződött.
- Mi volt ez? - tudakolta Elena ijedten.
- Nem tudom..., de az, amit láttam, még borzalmasabb volt - válaszolta a boszorkány.
- Mit láttál?
- Damont láttam, ahogy zokog.
- Damon zokogott? - ismételte Elena fakó hangon.
- Igen. A látomás első fele kevésbé rémisztő: a veszély már itt van és neked egyedül, csakis egyedül kell megbirkóznod vele. Viszont a második rész, a tragédia, valami olyan, amit nem akadályozhatsz meg, mert mindenképpen be fog következni.
- És az mit jelenthet, hogy "örökre szóló szerelem", meg "az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel"?
- Nincs ötletem.
- Talán azt jelenti, hogy valaki meghal... - találgatott Caroline.
- Lehet, de nem éreztem halált. Ezek a látomások elég képlékenyek, egyáltalán nem biztos, hogy bejön, elvégre nem médium vagyok, hanem boszorkány - mondta Bonnie, egy ásítás kíséretében. - Ne vedd készpénznek, Elena.
- Szerintem inkább aludjunk - javasolta Caroline. - Ennyi ijedtség bőven elég volt egy napra. - Elena gépiesen bólintott, magára húzva a takarót, és igyekezett jó képet vágni az egészhez, mintha egyáltalán nem vette volna magára a jóslatot. Valójában azonban nagyon megijedt: a veszély már elérte volna? Borzalmasan megrémült az állítólagos tragédia miatt, ami mindenképpen be fog következni. Vajon mi lesz az? Meghal valaki? Ebbe bele se mert gondolni, bár Bonnie nem beszélt halálról.
Nagyon nehezen aludt el, nyugtalanul hánykolódott. Amikor végre álomba merült, a zokogó Damont látta maga előtt, ahogy őt gyászolja. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy felébredjen. Zihálva ült föl, teljesen kiverte a víz, így vett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon. Vetett egy pillantást az éjjeliszekrényen lévő órára, ami éjjel negyed egyet mutatott, majd kiosont a konyhába, hogy megigyon egy pohár vizet. Kivett egy poharat a szekrényből, teletöltötte azt, de amikor a szájához emelte, hangokat hallott.
- Elena... - Ijedtében leejtette a poharat, ami ezer apró darabra tört. Felismerte a hangot, hát persze, hogy felismerte, hiszen ahhoz a személyhez tartozott, aki az egész világot jelentette Elena számára!
- Elena... - hallotta újra. Damon hangja szenvedően, erőtlenül csengett a fejében. Elena nagyon megijedt: a hang alapján valami baja eshetett. Még sosem hallotta őt így beszélni, ezért teljes önkívületben rohant vissza a hálóba, hogy felrázza barátnőit.
- Bonnie! Care! Azonnal keljetek föl! - üvöltötte, miközben erőteljesen rázta a vállukat.
- Mi az? - kérdezte Care kómásan.
- Damon... - dadogta a lány. - Damon...valami...Damon.
- Elena, érthetőbben - kérte Bonnie, aki időközben felült és egy hatalmasat ásított.
- Damonnel történt valami! Valami rossz - hadarta Elena.
- Ezt meg hogy érted?
- Hallottam a hangját! Engem szólított..mintha kínoznák...
- Hívd fel, lehet, hogy csak hallucinálsz - tanácsolta Caroline. Elena remegő kezekkel előkotorta a mobilját és már hívta is.
- Kicsöng, de nem veszi fel - közölte Elena egy örökkévalóságnak tűnő perc után.
- Akkor próbáld meg Stefant - javasolta Bonnie. Három csengés után Stefan beleszólt:
- Halló? Elena? Éjjel van... - hallatszott Stefan álmos hangja,
- Nem láttad Damont? - tért a tárgyra Elena.
- Dél óta nem. Azt hittem, nálad tölti az éjszakát.
- Nincs itt! Eltűnt, Stefan! Bajban van! Hallottam a hangját... szenved!
- Hol vagy most?
- Caroline-nál.
- Egy perc és ott vagyok - felelte Stefan és letette.
- Nem tud semmiről, dél óta nem látta - közvetített Elena kétségbeesetten.
- Van egy ötletem - szólalt meg hirtelen Bonnie. - Egy varázslattal meg tudom mondani, hogy hol van. Mindössze egy személyes tárgyra lenne szükségem.
- Olyanom nincs - válaszolta Elena. - Használj engem!
- Nem biztos, hogy működni fog...
- Próbáld meg! - Elena szinte könyörgött.
- Rendben van. Caroline, ideadnád a táskám? - kérte Bonnie, és amint megkapta, kivett belőle egy térképet és kiterítette azt az ágyon. Majd egy pillanatra lehunyta a szemét, mire pár gyertya gyulladt meg a szobában.
- Add a kezed! - mondta Elenának. Amint a lány odanyújtotta, a boszorkány elvágta az ujját és a kiserkenő vért a térképre csepegtette. Ezután lehunyta a szemét, a varázsigét mormolva. A vércsepp elindult Virginia területéről, lassan kúszva a nyugati partok irányába, végül megállapodott a Los Angelest jelző piros négyzeten.
- Los Angeles? - kérdezte Elena meglepetten. - Hogy kerül oda Damon?
- Szerintem valaki manipulálni akar, Elena. Az képtelenség, hogy halld a hangját Los Angelesből! Teljesen lehetetlen! - szólt közbe Caroline, de még mielőtt Elena reagálhatott volna, Stefan viharzott be az ajtón.
- Tudunk valamit? - tudakolta azonnal.
- Bonnie elvégzett egy kereső-varázslatot, mely szerint Damon Los Angelesben van.
- Los Angelesben? Ha valóban ott van, akkor hogy hallottad a hangját? A mentális kommunikációnak is megvannak a határai.
- Nem tudom... - mondta Elena. Hangjában érezhető volt a félelem és az aggódás.
- Elena, szerintem valaki manipulál téged és sejtem is, hogy ki - kezdte Stefan. - Aggodalomra semmi ok, elmegyek és megkeressem. Tudom, hol találom.
- Jó ötlet! - viszonozta Bonnie.
- Ha tényleg tudod, hol van, akkor jó - így Elena, de fejében addigra egy teljesen más terv kezdett körvonalazódni, azonban igyekezett azt mutatni, egyetért Stefannal. - Meg tudod találni?
- Igen.
- Akkor jó. Benne vagyok.
- Oké, akkor én már itt sem vagyok! Hívlak, ha tudok valamit! - búcsúzott Stefan és eltűnt. Caroline és Bonnie összenézett.
- Elena, biztos, hogy jól vagy?
- Igen, kicsit lenyugodtam. Most inkább aludjunk, ha valami lesz, Stefan úgyis jelentkezik majd - tette hozzá, és tettetett nyugalommal visszabújt az ágyba. A két másik lány gyanakodva figyelte, de mivel álmosak voltak, hamar elaludtak. Elena azonban nem aludt, hanem arra várt, hogy barátnőit elnyomja az álom. Amint ez megtörtént, óvatosan kicsusszant az ágyból, felöltözött, összepakolta a cuccait, bedobott a táskájába jó pár tasak vért, amit Caroline-ék hűtőjéből szerzett, majd belenyúlt Care kabátzsebébe és kivette a lány kocsikulcsát. Percek alatt készen volt, így kirohant az ajtón és beült Caroline kocsijába. Tudta, mit kell tennie, ugyanis biztos volt benne, hogy ez az első veszély, amiről jóslat szólt, ezért is akart mindenáron titokban elmenni. Teljes erőből nyomta a gázpedált - az autó százötvennel zúzott Virginia állam közútjain, viszont így negyed óra alatt megérkezett a reptérre.
Amint belépett a terminálba, rögtön az indulásokat jelző tábla felé indult és bosszankodva állapította meg, hogy legközelebbi gép hat óra múlva indul Californiába.
- Kell, hogy legyen más megoldás - gondolta Elena, és azzal az egyik üres check-in pult felé viharzott, s faggatni kezdte az ott ülő pasast.
- Ne haragudjon, mikor megy a következő gép Los Angelesbe?
- Hétkor - felelte a férfi.
- Nincsen semmi más?
- Nincs.
- Magángép se?
- Nincs - válaszolta unottan az intéző. Erre Elena mélyen a szemébe nézett és megigézte:
- Most azonnal elmegy, kerít nekem egy gépet pilótával, nem érdekel milyet, de tíz percet kap rá! - A férfi gépiesen bólintott és felkapta a telefont. Elena eközben idegesen sétált fel, s alá. Borzasztó aggodalom lett úrrá rajta. Nagyon féltette Damont, és rettegett attól, hogy valami komoly baja esett. Egyelőre még az is rejtély volt, hogy ki rabolta el a szerelmét, de mégis egy belső hang, azt súgta neki, hogy helyesen cselekszik. Szerencsére nem volt sok ideje, hogy ezen rágja magát, mert a köpcös férfi nemsokára odarohant hozzá:
- Kerítettem egy gépet, mindjárt indulhat is.. Menjen a B16-os kapuhoz, kérem - jelentette az ügyintéző.
- Nagyszerű - viszonozta Elena és elindult a a kapu irányába.
A következő rész tartalmából...
Elena megérzése helyesnek bizonyult: Damont nemcsak elrabolta, hanem meg is kínozta valaki. Vajon sikerül a lánynak megmenteni a szerelmét, ráadásul úgy, hogy csak magára számíthat?
10. rész >>
Korhatár: 12
IX. fejezet - Csajbuli
- Mi a franc?! - kiabálta Damon félálomban, miután az éjjeliszekrényen álló digitális ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangon csipogni kezdett. Elena is felébredt, kimászott a fiú karjai közül és leállította az órát.
- Megmagyaráznád ezt? - fakadt ki Damon, miközben visszazuhant a párnára. - Hajnali fél hat van!
- Felhúztam az órát, ugyanis ma kezdődik suli - vont vállat Elena.
- Nem emlékszem, hogy ezt említetted volna - duzzogott Damon, a szemeit dörzsölgetve.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de ha rajtad múlna, ki se kelnénk az ágyból - jegyezte meg a lány mosolyogva.
- Hé, ez nem igaz! De még ha így is lenne, miért ilyen korán?
- Azért, hogy még legyen időnk erre - vigyorgott Elena és behúzta Damont a takaró alá. Legalább egy fél óra eltelt, mire Damon nehezen feltápászkodott.
- Na jól van, most az egyszer megbocsátok - mondta nevetve és egy puszit nyomott Elena homlokára. - Csinálok reggelit - közölte, majd miután felöltözött, lesuhant a konyhába, Elena pedig bevonult a fürdőszobába. Furcsa volt belegondolnia, hogy elérkeztek a gimnázium utolsó félévéhez és ez eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőle. Mennyi minden telt el azóta, hogy elsős volt! Maga sem gondolta volna, hogy egyszer sajnálja majd, hogy vége lesz.
Gyorsan megmosakodott, felöltözött és aztán lement a konyhába.
- Jó reggelt! - köszönt Jeremynek, aki éppen zabpelyhet szórt a tányérjába.
- Szia - felelte, de rajta is játszott, hogy megviselte a korai kelés, viszont Elena legnagyobb örömére láthatóan egyáltalán nem zavarta Damon jelenléte. Amíg ők csendben reggeliztek, Damon egy termoszba öntött néhány tasak vért. Jeremy hamarosan elment, míg Elena készülődött még egy kicsit.
- Ugye tudod, hogy nem muszáj elmenned! - Damon bevetette a legszexibb mosolyát, miközben átnyújtotta a lánynak a termoszt.
- Ne kísérts, úgysem maradok itt! Meg kell próbálnom visszarázódni a normális hétköznapokba.
- Miért? Amit eddig csináltunk, az nem normális? Hm? - duruzsolta Damon Elena fülébe, miközben hátulról átölelte. Azonban Elena hajthatatlan volt. - Jó, akkor legalább hadd kísérjelek el! - kérte Damon bociszemekkel. Elena nevetve felsóhajtott.
- Persze, menjünk.
Hamar odaértek az iskolához. Bonnie és Caroline már a kapuban várták őket, enyhén meglepődve azon, hogy Elena Damont is hozta.
- Helló, lányok! - köszönt Damon, majd Elenához fordult. - Még meggondolhatod magad...
- De nem fogom - közölte Elena. Erre Damon magához húzta, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Care és Bonnie tapintatosan elfordult, azonban mindenki, aki a közelükben tartózkodott, tátott szájjal bámult.
- Még találkozunk - búcsúzott Damon mosolyogva, miután megszakították a csókot. Elena hosszasan bámulta a távolodó vámpírt, csak Caroline köhögése térítette magához.
- Khmm.. Elena.. mi is itt vagyunk! - Elena gyorsan megfordult és körülnézett. Az iskola nagy része még mindig őket bámulta.
- Hát ez... kissé erotikus volt - jegyezte meg Bonnie halkan.
- Erotikus?
- Enyhén szólva - folytatta Caroline. - Szerintem kábé mindenki azt hitte, hogy itt és most egymásnak estek.
- Valóban? Nekem fel sem tűnt - válaszolta Elena könnyedén, megvonva a vállát. - Vagy ők még sosem láttak senkit se... smárolni?
- Ez ugye egy költői kérdés volt? - kérdezte Bonnie. Elena nem válaszolt, csak csöndesen nevetgélt.
A végzősök beözönlöttek a matekterembe és nem sokkal később a tanár is megjelent, aki azonnal belekezdett a mondandójába, amire Elena egyáltalán nem figyelt. Az ablak mellett ült, jobbján Bonnie-val, aki szorgalmasan jegyzetelt, Elena viszont csak bámult ki az ablakon. Később azon kapta magát, hogy különböző méretű és színű szívecskéket rajzol a füzete szélére, díszes D betűk kíséretében.
- Miss Gilbert? - hallotta meg ekkor a tanár rekedtes hangját, őt szólítva. Természetesen fogalma sem volt arról, miről kérdezték, így persze a választ sem tudta. Azonban a fejében egyszer csak megszólalt egy ismerős, kellemes hang.
- 17, 658 - szólt a hang, mire Elena hangosan elismételte.
- 17, 658 - mondta, és a tanárra nézett, aki bólintott, majd folytatta a tanítást. Elena a hang tulajdonosát kereste a tekintetével, hamar meg is találta: Damon ott ült egy fa ágán, ami egész közel állt az épülethez. Már régóta figyelte Elenát, és amikor tekintetük találkozott, rámosolygott.
- Köszönöm - gondolta Elena.
- Szívesen. Láttam, hogy unatkozol.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány.
- Én is unatkoztam - felelte Damon. - És meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagy veszélyes.
- De így elvonod a figyelmemet!
- Ha jól látom, már azelőtt D betűket rajzoltál a füzetedbe, mielőtt észrevettél volna.
- És? - tudakolta Elena elpirulva.
- Semmi.. csak megjegyeztem - válaszolta Damon gondolatban. - El is mehetek, ha akarod.
- Ne! Marad itt, kérlek - kérte Elena és Damon ott maradt. Egész nap beszélgettek, anélkül, hogy megszólaltak volna. Bonnie és Caroline először nem tudtak választ találni barátnőjük furcsa viselkedésére, így azzal magyarázták, hogy a lány kissé becsavarodott az érzelmeitől. Caroline azonban nemsokára rájött dologra és ezt szóvá is tette az utolsó szünetben.
- Mit keres itt Damon? - kérdezte Elenát.
- Micsoda? - adta Elena az ártatlant.
- Elena, ne csináld! Érzem az elméjét! Szóval?
- Öhm... hát csak erre járt... - viszonozta Elena zavartan. Bonnie és Care összenézett.
- Ez azért extrém - szólalt meg a boszorkány. - Képtelenek vagytok elszakadni egymástól?
- Nem! - csattant fel Elena, bár jól tudta, hogy ez nem igaz. - Vagyis...igen...De még olyan kevés időt töltöttünk külön!
- Tudod, mit? - kezdte Caroline nagy lelkesedéssel. - Tartsunk ma egy csajos bulit, csak mi hárman, mint régen!
- Jó ötlet! - felelte Bonnie.
- Caroline, én nem is tudom... - próbálkozott Elena, de a szőke vámpír belefojtotta a szót.
- Nincs vita! - közölte ellentmondást nem tűrően. - Suli után rögtön indulunk is.
- Remek! - örült Bonnie, Elena pedig megadóan sóhajtott.
- Hát jó.
Az utolsó órán Elena nem találta Damont. Legalábbis nem tudott kapcsolatba lépni vele és ezt egy kicsit furcsállta. De amikor kiléptek a gimi kapuján, azonnal meglátta: ott állt, hanyagul egy hirdetőoszlopnak támaszkodva, összefont karokkal, arcán a védjegyévé vált félmosollyal. Amint meglátta a lányokat, elindult feléjük.
- Sziasztok - köszönt, majd Bonnie és Care felé fordult. - Ugye nem baj, ha elrabolom a barátnőmet egy percre? - kérdezte, és a csuklójánál fogva odébb húzta Elenát egy fához.
- Szia - köszönt újra, majd közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta.
- Hallottad? - kérdezte Elena, mire Damon bólintott.
- Menjél csak, majd bepótoljuk - felelte sejtelmesen. - Összepakoltam egy-két cuccod - mondta, és átnyújtott Elenának egy táskát.
- Köszi. De biztosan nem baj?
- Nem, nem baj. Érezd jól magad, szerelmem! - válaszolta a fiú, majd még egyszer megcsókolták egymást, és Damon már ott sem volt.
"Szeretlek!" - hallotta még Elena a fejében, amikor visszament a barátnőihez.
- Hát akkor... menjünk! - mondta. Hamar odaértek Caroline-ék házához, ahol az első meglepetés akkor érte Elenát, amikor nem tudott bemenni. Bonnie és Care eltűntek a házban és csak egy kis idő múlva vették észre, hogy Elena még mindig kint áll.
- Miért nem jössz be? - kérdezte Caroline,
- Talán azért, mert nem tudok - viszonozta Elena, mire Caroline-nak leesett a tantusz.
- Bocsi, teljesen elfelejtettem, hogy te... na mindegy, gyere be! - És a fal el is tűnt.
Ahogy telt az idő, Elena kezdte egyre inkább jól érezni magát. Evés után filmet néztek, miközben pattogatott kukoricával tömték magukat és hangosan röhögtek az összes hülye poénon. Elenának eszébe jutottak azok az évek, amikor még minden normális volt: Bonnie nem tudta, hogy boszorkány, élt a nagymamája és az anyja sem volt vámpír; Caroline ember volt, s bár távol volt tőle, élt az apja is. És Elena szülei, nagynénje és a nagybátyja is éltek, míg ő maga egy teljesen normális tinédzser volt. Most pedig minden más, ahogy ő maga is. Viszont nem akarta elszúrni az estét, így igyekezett teljesen a filmre koncentrálni.
Késő este, amikor már mindhárman pizsamában voltak, Caroline előhuzakodott egy újabb zseniális ötlettel.
- Bonnie, mi lenne, ha jósolnál nekünk? - kérdezte izgatottan. A boszorkány Elenára nézett, majd vissza Caroline-ra.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet -e. Ezek általában nem szoktak valami fényesen elsülni.
- Ugyan már, miért ne lenne jó ötlet? - unszolta Care. - Mi baj lehet belőle?
- Rendben van - egyezett bele Bonnie. - Veled kezdem - mondta és megragadta a lány kezeit. Lehunyta szemeit, hogy még erősebben tudjon koncentrálni, majd pár latin szót motyogott. Teltek a másodpercek, azonban semmi sem történt, egészen addig a pillanatig, amíg Bonnie szemhéjai fel nem pattantak. Tágra nyíló, sötét szemei üresen meredtek a semmibe.
- Egy ösvényt látok, - szólalt meg színtelen hangon - mely egy pontnál háromfelé ágazik. Az ösvény egyik ága vékony, letaposott, néhol kicsit kanyargós. A második szélesebb ennél és kevéssé letaposott, azonban sok helyütt kanyarok tarkítják - folytatta Bonnie. - Végül a harmadik szélességre megegyezik az előtte lévővel, de ez egyenes és érintetlen. - Itt a boszorkány hangja elcsuklott, lehunyta a szemét, és amikor ismét felnyitotta, újra a régi volt.
- Mást nem láttam.
- Ezt hogy tudod megmagyarázni? - kérdezte Elena. - Elvégre mi köze lehet Caroline-nak három ösvényhez?
- Lássuk csak - kezdte Bonnie. - Először csak egy út volt, ami később háromfelé vált. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy válaszút előtt állsz?
- Válaszút előtt? - értetlenkedett Care. - De hát mi alapján?
- Az első ösvény kitaposott volt, azonban vékony: ez valami olyasmit jelenthet, hogy ezen az úton már jártál, de letértél róla. Tehát az életednek azon fejezete lezárult.
- Szerinted ez milyen fejezet? - tudakolta Elena.
- Nem tudom - felelte a boszorkány. -Nézzük a második ösvényt: az kevésbé letaposott, mint az első, de szélesebb is annál, viszont jóval kanyargósabb. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ezen az úron most is jársz, azonban sokszor voltak bajaid. Az életednek ez a fejezete még most is tart. Aztán a harmadik ösvény: széles, egyenes és nincs letaposva, azaz ezen az úton még nem jártál, tehát az életedben ez a szakasz még el sem kezdődött.
- Szóval? Mit jelenthet? - érdeklődött Care, kissé nyugtalanul fészkelődve az ágyon.
- Szerintem az első ösvény Matt: jártál vele, amikor együtt voltatok, az jó volt, persze voltak buktatók a kapcsolatotokban, de már vége van. A második pedig Tyler: most vele vagy, szereted is, azonban nem mentes problémáktól ez a kapcsolat sem - mondta Bonnie.
- Ez logikus - jegyezte meg Elena.
- És akkor hogy magyarázod a harmadikat?
- Fogalmam sincs. Valószínűleg nem ismeretlen, köze van Tyler személyéhez és feltehetőleg kapcsolatban állsz vele - fejtegetett Bonnie. Caroline, amint ezt meghallotta, elsápadt.
- Te jó ég...
- Mi az, Care? Valami baj van?
- Te jó ég... - ismételte a lány.
- Caroline! Jól vagy? - Elena aggódva megrázta barátnője vállát, aki vett egy jó mély levegőt, és sóhajtva így szólt:
- Tudom ki a harmadik!
- Na ki?
- Klaus...
- Klaus?! - kérdezte Elena és Bonnie kórusban.
- Igen... Őt ismerem, sőt még egész közelről is...volt alkalmam megismerni..sajnos - tette hozzá Caroline, megbánással vegyes fintorral az arcán.
- Hát ebben van valami - helyeselt Bonnie. - Viszont ha ez így van, akkor van egy rossz hírem: ezzel még nincs vége. Mivel még nem jártál azon az úton, valami lesz majd köztetek a jövőben...De ne ijedj meg! - folytatta, látva Caroline arckifejezését - Ez nem jelenti azt, hogy összejössz majd vele, vagy valami ilyesmi.
- Hát ez nagyszerű... - sóhajtott Caroline, kissé mérgesen, de hogy leplezze érzéseit, elmosolyodott és Elena felé fordult. - Na, Elena, most te jössz!
- Nem muszáj, ha nem akarod - nyugtatta meg Bonnie, Elena azonban a fejét rázta.
- Hagyd csak, én is kíváncsi vagyok - válaszolta és odanyújtotta kezeit Bonnie-nak, aki megragadta őket, majd ismét lehunyta a szemét.
- Veszély leselkedik rád! Már itt van előtted, s ahhoz, hogy legyőzd, csak magadra számíthatsz, senki másra - kezdte Bonnie természetellenes hangon, üres tekintettel. - Látom a tragédiát... vajon kaphat -e egy örökre szóló szerelem egy második esélyt? Az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel? Vagy győz a bosszú? Csak...rajtad...áll... - Bonnie hangja elcsuklott, majd visszatért önmagához, arcán, akárcsak Elenáén és Caroline-én, rémület tükröződött.
- Mi volt ez? - tudakolta Elena ijedten.
- Nem tudom..., de az, amit láttam, még borzalmasabb volt - válaszolta a boszorkány.
- Mit láttál?
- Damont láttam, ahogy zokog.
- Damon zokogott? - ismételte Elena fakó hangon.
- Igen. A látomás első fele kevésbé rémisztő: a veszély már itt van és neked egyedül, csakis egyedül kell megbirkóznod vele. Viszont a második rész, a tragédia, valami olyan, amit nem akadályozhatsz meg, mert mindenképpen be fog következni.
- És az mit jelenthet, hogy "örökre szóló szerelem", meg "az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel"?
- Nincs ötletem.
- Talán azt jelenti, hogy valaki meghal... - találgatott Caroline.
- Lehet, de nem éreztem halált. Ezek a látomások elég képlékenyek, egyáltalán nem biztos, hogy bejön, elvégre nem médium vagyok, hanem boszorkány - mondta Bonnie, egy ásítás kíséretében. - Ne vedd készpénznek, Elena.
- Szerintem inkább aludjunk - javasolta Caroline. - Ennyi ijedtség bőven elég volt egy napra. - Elena gépiesen bólintott, magára húzva a takarót, és igyekezett jó képet vágni az egészhez, mintha egyáltalán nem vette volna magára a jóslatot. Valójában azonban nagyon megijedt: a veszély már elérte volna? Borzalmasan megrémült az állítólagos tragédia miatt, ami mindenképpen be fog következni. Vajon mi lesz az? Meghal valaki? Ebbe bele se mert gondolni, bár Bonnie nem beszélt halálról.
Nagyon nehezen aludt el, nyugtalanul hánykolódott. Amikor végre álomba merült, a zokogó Damont látta maga előtt, ahogy őt gyászolja. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy felébredjen. Zihálva ült föl, teljesen kiverte a víz, így vett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon. Vetett egy pillantást az éjjeliszekrényen lévő órára, ami éjjel negyed egyet mutatott, majd kiosont a konyhába, hogy megigyon egy pohár vizet. Kivett egy poharat a szekrényből, teletöltötte azt, de amikor a szájához emelte, hangokat hallott.
- Elena... - Ijedtében leejtette a poharat, ami ezer apró darabra tört. Felismerte a hangot, hát persze, hogy felismerte, hiszen ahhoz a személyhez tartozott, aki az egész világot jelentette Elena számára!
- Elena... - hallotta újra. Damon hangja szenvedően, erőtlenül csengett a fejében. Elena nagyon megijedt: a hang alapján valami baja eshetett. Még sosem hallotta őt így beszélni, ezért teljes önkívületben rohant vissza a hálóba, hogy felrázza barátnőit.
- Bonnie! Care! Azonnal keljetek föl! - üvöltötte, miközben erőteljesen rázta a vállukat.
- Mi az? - kérdezte Care kómásan.
- Damon... - dadogta a lány. - Damon...valami...Damon.
- Elena, érthetőbben - kérte Bonnie, aki időközben felült és egy hatalmasat ásított.
- Damonnel történt valami! Valami rossz - hadarta Elena.
- Ezt meg hogy érted?
- Hallottam a hangját! Engem szólított..mintha kínoznák...
- Hívd fel, lehet, hogy csak hallucinálsz - tanácsolta Caroline. Elena remegő kezekkel előkotorta a mobilját és már hívta is.
- Kicsöng, de nem veszi fel - közölte Elena egy örökkévalóságnak tűnő perc után.
- Akkor próbáld meg Stefant - javasolta Bonnie. Három csengés után Stefan beleszólt:
- Halló? Elena? Éjjel van... - hallatszott Stefan álmos hangja,
- Nem láttad Damont? - tért a tárgyra Elena.
- Dél óta nem. Azt hittem, nálad tölti az éjszakát.
- Nincs itt! Eltűnt, Stefan! Bajban van! Hallottam a hangját... szenved!
- Hol vagy most?
- Caroline-nál.
- Egy perc és ott vagyok - felelte Stefan és letette.
- Nem tud semmiről, dél óta nem látta - közvetített Elena kétségbeesetten.
- Van egy ötletem - szólalt meg hirtelen Bonnie. - Egy varázslattal meg tudom mondani, hogy hol van. Mindössze egy személyes tárgyra lenne szükségem.
- Olyanom nincs - válaszolta Elena. - Használj engem!
- Nem biztos, hogy működni fog...
- Próbáld meg! - Elena szinte könyörgött.
- Rendben van. Caroline, ideadnád a táskám? - kérte Bonnie, és amint megkapta, kivett belőle egy térképet és kiterítette azt az ágyon. Majd egy pillanatra lehunyta a szemét, mire pár gyertya gyulladt meg a szobában.
- Add a kezed! - mondta Elenának. Amint a lány odanyújtotta, a boszorkány elvágta az ujját és a kiserkenő vért a térképre csepegtette. Ezután lehunyta a szemét, a varázsigét mormolva. A vércsepp elindult Virginia területéről, lassan kúszva a nyugati partok irányába, végül megállapodott a Los Angelest jelző piros négyzeten.
- Los Angeles? - kérdezte Elena meglepetten. - Hogy kerül oda Damon?
- Szerintem valaki manipulálni akar, Elena. Az képtelenség, hogy halld a hangját Los Angelesből! Teljesen lehetetlen! - szólt közbe Caroline, de még mielőtt Elena reagálhatott volna, Stefan viharzott be az ajtón.
- Tudunk valamit? - tudakolta azonnal.
- Bonnie elvégzett egy kereső-varázslatot, mely szerint Damon Los Angelesben van.
- Los Angelesben? Ha valóban ott van, akkor hogy hallottad a hangját? A mentális kommunikációnak is megvannak a határai.
- Nem tudom... - mondta Elena. Hangjában érezhető volt a félelem és az aggódás.
- Elena, szerintem valaki manipulál téged és sejtem is, hogy ki - kezdte Stefan. - Aggodalomra semmi ok, elmegyek és megkeressem. Tudom, hol találom.
- Jó ötlet! - viszonozta Bonnie.
- Ha tényleg tudod, hol van, akkor jó - így Elena, de fejében addigra egy teljesen más terv kezdett körvonalazódni, azonban igyekezett azt mutatni, egyetért Stefannal. - Meg tudod találni?
- Igen.
- Akkor jó. Benne vagyok.
- Oké, akkor én már itt sem vagyok! Hívlak, ha tudok valamit! - búcsúzott Stefan és eltűnt. Caroline és Bonnie összenézett.
- Elena, biztos, hogy jól vagy?
- Igen, kicsit lenyugodtam. Most inkább aludjunk, ha valami lesz, Stefan úgyis jelentkezik majd - tette hozzá, és tettetett nyugalommal visszabújt az ágyba. A két másik lány gyanakodva figyelte, de mivel álmosak voltak, hamar elaludtak. Elena azonban nem aludt, hanem arra várt, hogy barátnőit elnyomja az álom. Amint ez megtörtént, óvatosan kicsusszant az ágyból, felöltözött, összepakolta a cuccait, bedobott a táskájába jó pár tasak vért, amit Caroline-ék hűtőjéből szerzett, majd belenyúlt Care kabátzsebébe és kivette a lány kocsikulcsát. Percek alatt készen volt, így kirohant az ajtón és beült Caroline kocsijába. Tudta, mit kell tennie, ugyanis biztos volt benne, hogy ez az első veszély, amiről jóslat szólt, ezért is akart mindenáron titokban elmenni. Teljes erőből nyomta a gázpedált - az autó százötvennel zúzott Virginia állam közútjain, viszont így negyed óra alatt megérkezett a reptérre.
Amint belépett a terminálba, rögtön az indulásokat jelző tábla felé indult és bosszankodva állapította meg, hogy legközelebbi gép hat óra múlva indul Californiába.
- Kell, hogy legyen más megoldás - gondolta Elena, és azzal az egyik üres check-in pult felé viharzott, s faggatni kezdte az ott ülő pasast.
- Ne haragudjon, mikor megy a következő gép Los Angelesbe?
- Hétkor - felelte a férfi.
- Nincsen semmi más?
- Nincs.
- Magángép se?
- Nincs - válaszolta unottan az intéző. Erre Elena mélyen a szemébe nézett és megigézte:
- Most azonnal elmegy, kerít nekem egy gépet pilótával, nem érdekel milyet, de tíz percet kap rá! - A férfi gépiesen bólintott és felkapta a telefont. Elena eközben idegesen sétált fel, s alá. Borzasztó aggodalom lett úrrá rajta. Nagyon féltette Damont, és rettegett attól, hogy valami komoly baja esett. Egyelőre még az is rejtély volt, hogy ki rabolta el a szerelmét, de mégis egy belső hang, azt súgta neki, hogy helyesen cselekszik. Szerencsére nem volt sok ideje, hogy ezen rágja magát, mert a köpcös férfi nemsokára odarohant hozzá:
- Kerítettem egy gépet, mindjárt indulhat is.. Menjen a B16-os kapuhoz, kérem - jelentette az ügyintéző.
- Nagyszerű - viszonozta Elena és elindult a a kapu irányába.
A következő rész tartalmából...
Elena megérzése helyesnek bizonyult: Damont nemcsak elrabolta, hanem meg is kínozta valaki. Vajon sikerül a lánynak megmenteni a szerelmét, ráadásul úgy, hogy csak magára számíthat?
10. rész >>
Sunday, September 9, 2012
1x08 Testcsere
Szemszög: Külső
Korhatár: 16
Megjegyzés: Ez a fejezet több szálon fut, így nemcsak Damon és Elena, hanem több más szereplő jelenetei is szerepelnek a részben, az eddigiektől eltérően.
VIII. fejezet - Testcsere
Elena szokás szerint Damon karjaiban ébredt; a fiú már egy ideje fent volt, és a lány haját simogatta. Eszébe jutottak Caroline szavai, miszerint a köztük lévő kötelék elképesztően szoros és különleges. Úgy vélekedett, hogy szerelmüket még erősebbé teszi, hogy Elena az ő vérével a szervezetében halt meg. Ahogyan az is igaz, hogy egy lány miatt sosem lett volna képes ennyire megváltozni, szembe menni saját magával, ezt csak és kizárólag Elenáért tette meg. Persze Katherine-t is szerette, 145 éven keresztül, azonban utólag visszagondolva az semmi se volt ahhoz képest, amit Elena iránt táplált. Rengeteg nővel volt dolga, sőt, a nagy részükkel "közelebbi kapcsoltba" is került, de csak egy valaki volt, akit igazán, mindennél jobban szeretett, és ez a lány most már az övé.
Erre a gondolatra Elena megmozdult a karjaiban, lassan ébredezni kezdett, mire Damon automatikusan közelebb húzta magához.
- Helló - üdvözölte a lányt, aki kinyitotta a szemét, és bágyadtan mosolyogni kezdett.
- Szia - köszönt ő is, majd megcsókolták egymást. Amikor kimásztak az ágyból, Elena észrevette, hogy még mindig Damon tegnapi, fekete ingét viseli, amit a fiú a temetésre vett fel.
- Jaj, sajnálom, hogy összegyűrtem! - mondta a megviselt ruhadarabra mutatva, mire a srác csak legyintett.
- Hagyd csak, majd kivasalom- közölte.
- Kivasalod? Szoktál vasalni?
- Ha nagyon muszáj... - bólintott Damon vigyorogva. Elena felszedte az előző napi ruháit a földről, és gyorsan magára kapta őket.
- Haza kéne mennem.
- Rendben, akkor fél tízre érted megyek - válaszolta Damon.
- Szóval eljössz?
- Naná! Ugye nem baj?
- Dehogy baj, sőt, nagyon is örülök neki - felelte Elena. Búcsúzóul megcsókolta Damont, majd hazasietett.
Stefan lent ült a nappaliban és olvasott. Hallotta, hogy Elena távozott az ablakon keresztül, így számított rá, hogy Damon hamarosan megjelenik. Nem kellett sokat várnia.
- Reggelt - köszönt Damon, miközben felkapott egy poharat, és vért öntött bele egy tasakból. Stefan letette a könyvet.
- Beszélnünk kell - mondta, a szokott komoly arckifejezésével. A bátyja arcán enyhe meglepetés suhant át, de nem tétovázott, hanem ledobta magát az egyik fotelba.
- Szóval? - érdeklődött.
- Szóval... azt szerettem volna mondani, hogy gondolkodtam.
- Na igen, az nem árt néha - szúrta közbe Damon, mire Stefan megajándékozta egy lesújtó pillantással.
- Rájöttem arra, hogy rengeteg mindenben igazad volt. Én szúrtam el mindent, és ezzel tisztában is vagyok - Damon valami olyasmit motyogott magában, hogy: "Két lábon járó depresszió...". - Azonban ahogy telt az idő, azt éreztem, hogy örülök nektek. Örülök annak, hogy boldognak látom őt, meg... - Stefan tartott egy kis szünetet. - meg annak, hogy te is boldog vagy. - Damon furcsán méregette az öccsét, miközben arcán megjelent jellegzetes félmosolya.
- Meredith Fell, ugye? - kérdezte teljesen váratlanul. Stefan szeme elkerekedett, egy pillanatig köpni-nyelni nem tudott, mert a bátyja tökéletesen beletrafált.
- Igen - vallotta be elpirulva. - De honnan tudod?
- Nem vagyok vak, öcsi. Láttam, hogy valami köztetek, nemcsak olyan "összeköt a fájdalom" kapocs - ennél a mondatnál Damon roppant szellemesen utánozta Stefan arckifejezését. - Az utóbbi időben gyakran megfordult itt, plusz együtt szerveztétek azt a temetést... elég nyilvánvaló volt, mindössze arra vártam, hogy történjen valami köztetek - a mondat utolsó része egyértelműen célzás volt, hogy Damon kíváncsi a részletekre.
- Hát...én - dadogta Stefan. - Megcsókoltam - ezt hallva Damon elégedetten kortyolt egyet a poharából.
- Pontosan erre számítottam - közölte egyszerűen. - Illik hozzád, és látszik rajta, hogy tetszel neki.
- Valóban?
- Ja.
- És szerinted neki mi lenne erről a véleménye? - tudakolta Stefan.
- Elena? Tutira azt szeretné, hogy boldog legyél - felelte Damon. - Ha pedig vele az lehetsz, akkor meg mire vársz? Szerezd meg, vesd be a szexi trükkjeidet! - vigyorgott Damon. Stefan kihallotta hangjából a Damonre jellemző finom gúnyt, de igyekezett nem törődni vele.
- Tehát... mozduljak rá? - Stefan idegenkedett néhány olyan kifejezéstől, amit testvére viszont előszeretettel használt.
- Pontosan! Nem is vagy te olyan reménytelen, mint hittem! Csak add magad, és rögtön a karjaidba fog omolni, nekem elhiheted - mondta Damon, majd kiitta a pohár tartalmát és felpattant. - Egyéb óhaj, sóhaj?-
- Ennyi, menj csak - válaszolta Stef, mire Damon kacsintott és hozzátette:
- Aztán hajrá, öcsi - fejezte be a gondolatmenetet, és kilépett a kapun. Stefan mérlegelte bátyja szavait. Elhatározásra jutott: felkapta bőrdzsekijét, kocsiba pattant, és néhány perc múlva még Meredith ajtaja előtt állt.
***
Elena és Damon kéz a kézben haladt a boszorkányház irányába. Borult, ködös idő volt, a nap csak ritkán jelent meg az égen, így mindketten jobban felöltöztek, mint szoktak.
- Szerinted miért kell a vérem Bonnie-nak? Elvégre egy vámpír hasonmással nem megy semmire - tűnődött Elena.
- Nem tudom, a hókuszpókuszokhoz egyedül ő ért - felelte Damon, miközben beléptek a házba, és lementek az alsó emeletre, ahol Bonnie már várta őket, Caroline, és vélhetően a Tyler testében lévő Klaus társaságában, akit azonban nem láttak sehol. A helyiséget vagy százötven darab, különböző méretű gyertya világította meg.
- Sziasztok - köszönt Bonnie, mire Damon nem állta meg megjegyzés nélkül.
- Roppant romantikus lett, Bonnie! Ágyakat is hoztál? - kérdezte kaján vigyorral. A boszorkány elengedte a füle mellett a megjegyzést és Elenához fordult.
- Köszönöm, hogy eljöttél! Akkor kezdhetjük is - mondta, amikor egyszer csak előlépett Tyler.
- Elena, drágaságom, régen találkoztunk - köszönt látszólag kedves hangon. A lány megborzongott, ahogy felismerte Klaus stílusát. Nem felelt, a hibrid viszont folytatta.
- Sajnálattal hallom, hogy már nem veszem többé hasznodat - sajnálkozott Klaus. - De mivel nem önszántadból tetted ezt, megkíméllek attól, hogy lemészárolom a családodat, szívem.
- Hát azt ajánlom is! - vágta rá Damon, miközben védelmezően Elena elé állt. Klaus kihívóan mosolygott rá, de Caroline közbelépett.
- Hagyjátok már abba! - sóhajtotta és Bonnie-ra pillantott.
- Kezdjük! - utasította őket Bonnie, és egy gyertyákkal elkerített körre mutatott. - Térdelj le..., Klaus! - A hibrid engedelmeskedett, Bonnie pedig magához hívta Elenát. Elővett egy kést, megvágta vele a lány ujját, majd egy üvegcsépbe csepegtette a kiserkenő vért, amit ezután átnyújtott Klausnak.
- Idd meg, amikor szólok - közölte ellentmondást nem tűrően, és hozzáfogott a varázslathoz. Elena görcsösen szorongatta Damon kezét, amikor hirtelen az összes gyertya hevesebben kezdett égni. Bonnie behunyt szemmel mormolta a latin szavakat, majd reszelős hangon így szólt:
- Idd! - Ezzel Klaus a szájához emelte az üveget, és kiitta annak tartalmát. A boszorkány még motyogott valamit, azonban a következő pillanatban a hibrid a földre rogyott.
- Kész - jelentette Bonnie. Caroline rögtön Tyler élettelen teste mellett termett, és magához ölelte azt, miközben Bonnie kinyitott egy ládát, ami eddig a sarokban állt. Damon és Elena is odament. A ládában Klaus teste feküdt, egyetlen karcolás nélkül, holott Damon a saját szemével látta, ahogy a test lángokban állt.
Hirtelen Klaus szeme felpattant, és felült.
- Ó, igen, ezt már sokkal jobban szeretem! - mondta mosolyogva, amint kiszállt fekhelyéről. - Komoly bűntettet hajtottál végre a természet ellen, ugye tudod? - vetette oda Bonnie-nak.
- Egy szimpla köszönöm is megtenné - viszonozta a boszorkány.
- Milyen bűntettet? - kérdezte Elena zavartan, mire Klaus válaszolt.
- Hát először is, ezzel a testcserével sem szerzett pluszpontot, de nyilván azt is tudjátok, hogy a teljes vérvonalat elpusztíthatatlanná tette a te véreddel.
- Micsoda? - Damon értetlenül nézett Bonnie-ra.
- Nem teljesen így van - magyarázta Bonnie. - A vérvonal minden egyes tagját, csak azzal a fegyverrel lehet megölni, mint Klaust, tehát azzal az egy fehér tölgy karóval, amit Esther készített Alaric számára. De ez csak formalitás: tettem róla, hogy lényegében az is teljesen használhatatlan legyen, mivel csak ember használhatja - Damon és Elena tátott szájjal hallgatták.
- Szóval lényegében sehogyan se lehet megölni minket?
- Így van - válaszolta Klaus, miközben leporolta ruháját.
- Nem érted tettem - szólt Bonnie hűvösen. - Azonban ahhoz, hogy megmentsem a barátaimat és az anyámat, nem hagyhattalak ki téged.
- Hát ez megtisztelő - felelte gúnyosan a hibrid, és az ajtó felé indult, de mielőtt elment, vetett még egy undorodó pillantást Caroline-ra, majd eltűnt.
Néhány pillanattal később Tyler is magához tért. Amint a fiú szeme felpattant, Caroline zokogva magához ölelte.
- Tyler, Tyler, Tyler! Ó, Tyler... - sírta. A fiatal hibrid zavartan pillantott hol Bonnie-ra, hol Elenára, hol Damon-re, majd vissza Caroline-ra.
- Care... nyugi, eltöröd a nyakam - nyögte. Caroline elengedte, és könnyáztatta arccal meredt a fiúra. Elena, Damon és Bonnie összenéztek, elköszöntek tőlük, és magára hagyták őket. Tudták, hogy szükségük lesz egy kis időre, a történtek feldolgozásához.
***
Nem sokkal korábban Stefan becsengetett Meredith lakásának ajtaján. Kicsit várnia kellett, amíg a lány ajtót nyitott.
- Szia Stefan! Nem számítottam rád - köszöntötte egy kissé zavartan, de mosolyogva Meredith, mire Stefan bólintott.
- Hát, először nem is terveztem, hogy meglátogatlak..., azonban mindenképpen szerettelek volna látni. Ugye nem zavarlak?
- Nem, persze, hogy nem, ma úgysem dolgozom. De ne ácsorogj oda kint! - mondta az orvos, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy jöjjön be. Stefan, ahogy elindult, megakadt a küszöbnél.
- Öhm... nem tudok bemenni.
- Jaj, nem hívtalak be! - csapott a homlokára Meredith. - Gyere be - A fal eltűnt, Stefan pedig belépett, és követte a lányt, aki a konyhába vezette.
- Kávét? Esetleg valami ártalmasabbat? - kérdezte, miután lepakolt az asztalról egy nagy kupac kórházi aktát.
- Egy kávé jól esne - felelte Stefan, mire Meredith elővett két bögrét, amelyeket megtöltött a sötétbarna itallal. Csendben iszogattak, kerülve egymás pillantását: Stefan a kávéját tanulmányozta, míg Meredith kitartóan fixírozott egy pontot a padlón. Hosszú perceikig ültek hallgatásba burkolózva, de amikor a csend már kezdett már-már nyomasztóvá válni, Stefan végül megszólalt.
- Beszélnünk kell - bökte ki végül. Meredith barna szeme egyetértően felcsillant, és bólintott. - De ne itt - folytatta a fiú. - Inkább járjunk egyet.
Ebben maradtak, és amint kiléptek a épületből, egyenest az erdő felé vették az irányt, ki a városból. Amikor már egészen eltávolodtak a háztól, az emberektől, Stefan belekezdett a monológjába.
- Gondolom tudod, miről szerettem volna beszélni veled.
- Tudom.
- Nézd, én tisztában vagyok vele, hogy mindkettőnknél véget ért valami... és, hogy sok mindent kell kihevernünk... Azonban az, ami tegnap történt... - Stefan láthatóan kereste a szavakat. - Azt akarom, hogy tudd: én nem bántam meg.
- Én sem - válaszolta Meredith némi habozás után.
- Viszont száz százalékosan megértem, hogyha... te úgy gondolod, hogy ennek ne legyen folytatása - mondta a srác, felemelve a fejét. Meredith nem felelt, a földet fürkészte, miközben mellén összefont karokkal az alsó ajkát szívogatta. Egy perc kínos hallgatás után Stefan megértette: annak, ami történt, nem lesz folytatása. Így viszont úgy érezte, nincs maradása.
- Hát akkor, viszlát Meredith! - szólt végül, majd lassan elindult kifelé az erdőből. Meredith még mindig ugyanúgy állt, de könnyek kezdtek gyűlni a szemében, ahogy saját magával küzdött. Azt mondogatta magában: "Ne hagyd elmenni.. ne hagyd!" Nem találta a hangját, csak nézte, ahogy Stefan távolodik. Képtelen lett volna ezt elviselni. Döntött.
- Stefan! Stefan, várj! - kiáltott utána. A vámpír azonnal megfordult, és mellette termett; zöld szemeiben újra megcsillant a remény. Megfogta a lány kezeit, s mélyen a szemébe nézett.
- Stefan...én - kezdte Meredith akadozva. - Te vámpír vagy.. én meg ember... mégis... Én szeretném.. Nem. Én NAGYON szeretném, ha ennek lenne folytatása! - Stefan óriási örömet érzett szívében a felelet hallatán, majd közelebb hajolt Meredithhez, és gyengéden megcsókolta.
***
Tylernek sokáig kellett várnia, amíg Caroline össze tudta szedni magát. Most már csak halkan hüppögött, elhasználva körülbelül az ötvenedik zsebkendőt.
- Na, akkor most meséld el, mi történt! - kérte Tyler.
- Mire emlékszel?
- Szinte semmire... úgy rémlik, mintha a pincében lettem volna, amikor minden elsötétült... Lehetséges ez? - Caroline szipogva bólintott. - És azután mi történt? Mennyi idő telt el azóta?
- Két hét - válaszolta Care.
- Jézusom! Mondj el mindent! - Tyler jó erősen megnyomta a mondat utolsó szavát, mire Caroline megtörölte szemeit, azon törve a fejét, hogy hogyan mesélje el a történteket.
- Klaus megszállta a testedet - kezdte bizonytalanul, majd valóban elmondott mindent: Elena és Alaric halálát, Bonnie döntését, és mindent, ami az elmúlt tizennégy napban történt, egészen addig, hogy Bonnie visszavarázsolta Klaust a saját testébe, egyúttal megmentve a teljes vérvonalat. Tyler mindvégig feszülten figyelt, arcán csak néha suhant át undor, sajnálat vagy fájdalom. Egy teljes órába telt, hogy a lány befejezze a "mesét".
- Tehát tulajdonképpen elpusztíthatatlanok vagyunk? - tudakolta kisvártatva. Caroline bólintott. - És mi lett a tanács tagjaival?
- Stefan és én lerendeztük. Liz és Carol segítségével megigéztük az összeset, így nemcsak elfelejtették a történteket, hanem biztosak is benne, hogy se vámpírok, se vérfarkasok, se hibridek nem léteznek.
- Anyámmal mi van?
- Bonnie mindent elmondott neki, azt is, hogy ma visszakapod a tested. Kicsit kikészült, de egész jól kezelte... de ez most mindegy! Az a fő, hogy itt vagy... Annyira hiányoztál! - fakadt ki Caroline, majd magához húzta a fiút, és szenvedélyesen megcsókolta. Nagyon várta már ezt a pillanatot, azonban fordulta a lelkiismeret, hogy van valami, amit nem mondott el. Így eltolta magától az ifjú hibridet, és mélyen a szemébe nézve szólalt meg.
- Sajnos van még valami, amit nem mondtam el - lassan formálta a szavakat, tartva a fiú reakciójától. Tyler összevonta a szemöldökét, rosszat sejtve.
- Mi történt?
- Hát... én...tettem valami...nagyon rosszat - dadogta Care, miközben újra rátört a sírás.
- Mit tettél?
- Engedd, hogy elmagyarázzam!
- Jó, csak mondd már el! - kérte Tyler.
- Rendben... Tudod, én azt hittem, hogy meghaltál. Láttam, ahogy haldokolsz, és amikor visszajöttem, akkor pedig azt láttam, hogy élsz! Annyira, de annyira boldog voltam... hiszen halottnak hittelek...és nem tudtam, hogy Klaus az... szóval... - képtelen volt befejezni.
- Mit tettél, Caroline? - ismételte Tyler, miközben két keze közé fogta a lány arcát. - Mondd el.
- Lefeküdtem veled... vagyis Klausszal.... de nem tudtam, hogy nem te vagy, ugye megérted? - bökte ki végül, azonban nem állta meg sírás nélkül. Kezébe temette az arcát, és szívszaggatóan zokogni kezdett. Tyler sóhajtott, idegesen dörzsölgette először az orrnyergét, majd a homlokát, így próbálva megnyugtatni magát. Dühös volt, elképesztően dühös, de nem Caroline-ra; csakis Klausra. Mindent elsöprő, felemésztő dühöt érzett teremtője iránt, aki már annyi mindent elkövetett ellenük, aki annyiszor próbálta meg szétzúzni a kapcsolatukat, és most meg kihasználta őt, az embert (vagyis vámpírt), akit a legjobban szeret a világon. Legszívesebben széttépte volna Klaust, de azt nem tehette. Mérgét csak egy dolog tudta csillapítani: a szerelem, amit Caroline iránt érzett, és ez segített neki. Tudta, hogy a lány ártatlan, meg hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie miatta. Magához ölelte őt, és csitítgatni kezdte.
- Nincsen semmi baj.. Ne sírj! - mondogatta halkan. Caroline reménykedve nézett rá
- Megbocsátasz? - kérdezte remegő hangon.
- Nem bocsátok meg - közölte Tyler egyszerűen, de folytatta, mielőtt a lány újra rákezdett volna a sírásra. - Nincs miért megbocsátanom, mivel nem is haragszom. Rád nem - jelentette ki nyomatékosan. - Viszont Klausra igen. ugyanis amióta ismer, azóta próbál nekem keresztbe tenni. De nagyon szeretlek, Caroline Forbes, és ezen, akárhogy is próbálkozik, nem tud változtatni!
- Én is szeretlek, Tyler! - mondta Caroline, és megcsókolták egymást, sokkal nagyobb hévvel, mint az előbb. Borzasztóan várta már ezt a pillanatot.
- Az elmúlt két hét kész örökkévalóságnak tetszett - gondolta Care, miközben kigombolta Tyler ingét.
***
- Miért nincs itt egy valamirevaló whisky? - duzzogott Damon, miközben feltúrta Elenáék konyháját.
- Jó lesz a narancslé is - mondta Bonnie, ujjaival az ebédlőasztalon dobolva.
- Tehát, milyen abrakadabráról van szó? - kérdezte a fiú, miközben teletöltött három poharat gyümölcslével.
- Ez lényegében egy speciális varázslat volt - magyarázta a boszorkány. - Tudomásom szerint még ehhez hasonlót sem végzett el senki korábban.
- És biztos vagy benne, hogy működni fog? - vette át a szót Elena.
- Teljes mértékben.
- Akkor mondj el még valamit: hogyan használtad fel a véremet?
- Nos ez egy kicsit bonyolult. Rengeteg mindennek kellett stimmelnie ahhoz, hogy az ige kivitelezhető legyen, de mivel te vagy a vérvonal feltehetően utolsó tagja, és Tatia Petrovának, aki által létre jött a vérvonal, a leszármazottja, és egyben hasonmása is vagy, így meg tudtam csinálni a varázslatot. A hangsúly egyébként a kereten van: az első és az utolsó, ez hát a magyarázat - Damon és Elena önkéntelenül is összenézett, mert ugyanarra gondoltak.
- És ez jelent bármiféle veszélyt Elenára nézve? - kérdezte óvatosan Damon, gyorsan megragadva Elena kezét.
- Semmilyent, különben nem mondtam volna el az igét - biztosította őket Bonnie, mire Damon arcán láthatóan megkönnyebbülés futott át. Ekkor megszólalt Bonnie telefonja.
- Ne haragudjatok, mennem kell. Megígértem Jeremynek, hogy találkozunk a Grillben - pattant fel a boszorkány. - Még találkozunk! - Azzal kisietett az ajtón.
- Egyedül maradtunk - állapított meg Damon roppant szemfülesen.
- Jó megállapítás! Főzünk valamit? Mindjárt éhen halok... - mondta Elena, miközben megcsapolta a hűtő vérkészletét.
- Rendben! Mihez lenne kedved? - kérdezte a srác, hátulról átölelve a Elenát.
- Mit szólnál mondjuk paradicsomos pennéhez?
- Tökéletes... akárcsak te! - bókolt Damon, és elővette a tésztát.
***
Stefan és Meredith még jó hosszú ideig álldogált az erdőben, egymással szemben. Nem tudták, ilyenkor mit szokás mondani, bár a bennük kavargó érzéseket nehéz lett volna szavakba önteni.
- Öhm, hát... ennek örülök - szólalt meg végre Stefan, még Meredith előbbi kijelentésére válaszolva.
- Én is - felelte Meredith zavartan.
- Tudod mit? Menjünk el a Grillbe! Biztosan éhes lehetsz - vetette fel Stefan.
- Az nagyon jó lenne. - Tehát elindultak a Grill felé, ami egy olyan negyvenöt perc járásra volt. Kezdetben szótlanul ballagtak, azonban Meredith viszonylag hamar megtörte a csendet.
- Mesélj magadról! - kérte. - Szinte semmit se tudok rólad - Stefan elmosolyodott.
- 1847-ben születtem Mystic Fallsban.
- Te jó ég, nagyon jól tartod magad! Jó pár évtizedet le is tagadhatsz - jegyezte meg Meredith nevetve.
- Ezt sokan mondták már!
- Mikor változtál át?
- 1864-ben. Biztos hallottad a Petrova hasonmások sztoriját.
- Igen - válaszolta az orvos. - Azt tudom, hogy Elenán kívül még eddig egy hasonmás volt, Katherine, de ő még a XV. században született.
- Pontosan. Ő változtatott át engem és a bátyámat is - folytatta Stefan és elmesélte az életét, nagy vonalakban. Mire beléptek a Grillbe, pont be is fejezte a történetet.
- Most viszont te jössz! - mondta Stefan, miután megrendelte az ételeket.
- Az én életem korántsem ennyire izgalmas - szólt Meredith habozva. - Huszonhat éves vagyok, Atlantában születtem, de itt éltem egész életemben, elvégre Fell vagyok. A gimnázium óta orvosnak készültem, így miután befejeztem az egyetemet, a kórházban vállaltam munkát. Lényegében ennyi.
- Miért akartál orvos lenni?
- Nagyon szerettem volna életeket menteni, és ez is közrejátszott abban, hogy sokszor "csaltam" a munkám során. Gyűlölöm, ha egy betegem meghal - magyarázta Meredith, arra utalva, hogy vámpírvérrel gyógyította meg a súlyos betegeket.
- Még emberként én is orvosnak készültem, de ez így már nem lehetséges - Stefan hangjába némi szomorúság vegyült, amit azzal próbált palástolni, hogy gyorsan a szájába tömött egy rakat sült krumplit.
- Áh, ez meleg! - nyögte, és magába döntött egy fél üveg jeges teát.
Meredith, miután a Salvatore - háznál elbúcsúzott Stefantól, találkozott Damonnel, így minden pontosan úgy alakult, ahogy eltervezte. Gyorsan Elenáék háza felé vette az irányt, arra számítva, hogy a lányt egyedül találja. Nem tévedett: amikor becsöngetett, Elena nyitott ajtót.
- Szia Meredith! - köszöntötte az orvost, arcán enyhe meglepődéssel.
- Helló, Elena! Ne haragudj, hogy zavarlak, azonban beszélni szeretnélek veled.
- Nem zavarsz, gyere csak be! - Elena kedvesen beinvitálta Meredith-t, és a nappaliba vezette.
- Hozhatok valamit? - kérdezte.
- Nem, köszönöm, csak a véleményedre vagyok kíváncsi valamivel kapcsolatban - Elena, megérezve az ügy komolyságát, kényelembe helyezte magát a fotelban.
- Stefanról van szó - kezdte Meredith, figyelmesen fürkészve Elena finom arcvonásait. - Gondolom, tudod, hogy az utóbbi időben... hogy is mondjam...közelebb kerültünk egymáshoz. - Elena rezzenéstelen arccal bólintott. - Úgy érezte,, hogy szüksége van egy támaszra, hiszen annyira maga alatt volt amiatt, ami veled történt. Mondanom sem kell, hogy magát okolta a történtek miatt. Szóval viszonylag sok időt töltöttünk együtt és egyre inkább úgy éreztük, hogy több van köztünk, mint barátság. Ez az indok, amiért most itt ülök - fejezte be Meredith.
- Értem - reagált Elena, és az orvos meglepetésére elmosolyodott. - Számítottam erre. Nehogy azt gondold, hogy én ennek nem örülök! Sőt, pont, hogy boldog vagyok Stefan boldogsága miatt. Összeilletek, ezt már a temetésen is megállapítottam. Nem vagyok féltékeny, és nem is leszek, annak ellenére, hogy hosszú ideig jártam Stefannal, de most már csak barátok vagyunk. Az én szívem Damoné, és ez nem fog megváltozni - folytatta Elena, és arcára széles vigyor ült ki, ahogy kimondta Damon nevét. - Stefan egy valódi kincs, nagyon kedves, figyelmes és odaadó - Meredith láthatóan megkönnyebbült, hogy ezt hallotta.
- Köszönöm...de szerinted összejöhet? - kérdezte, mire Elena bólintott.
- Ha Stefan szeret valakit, azt komolyan gondolja - felelte Elena. - Biztos nem kérsz semmit?
- Talán mégis örülnék egy kávénak - kérte végül Meredith.
Az orvos még sokáig maradt, és jót beszélgettek Elenával. Estefelé Damon és Jeremy is megérkezett, így Meredith elbúcsúzott, megköszönve Elena segítségét.
- Na, végre kettesben lehetünk - jegyezte meg Damon, miután becsukta Elena szobájának ajtaját, és lehuppant a lány mellé, aki az ágyon feküdt.
- Nem sajátíthatsz ki teljesen! - közölte Elena nevetve.
- Ó, dehogyisnem! - viszonozta Damon vigyorogva, majd megcsókolta. Hosszú percek teltek el, mire elengedték egymást. - Szóval, miről beszéltetek Meredithszel? - érdeklődött a fiú, magához ölelve Elenát.
- Semmi különösről, mindössze megkérdezte, hogy lecsaphat -e rád.
- Valóban? És mit válaszoltál?
- Azt, hogy tudhatná, hogy milyen önző vagyok, és hogy nem adlak senkinek. Baj?
- Dehogy, sőt, örülök, hogy meg vagy velem elégedve - nevetett Damon, Elena haját simogatva, majd lehajolt, hogy újra megcsókolhassa. - Nem gondolod, hogy túl sok rajtad a ruha? - tudakolta, és választ sem várva lehúzta a lány pólóját, aki kuncogva lefejtette a srác ingét, szabaddá téve ezzel kidolgozott felsőtestét. Mielőtt ajkaik újra találkoztak volna, Damon az ajtóhoz suhant, bezárta azt, majd ismét ledobta magát az ágyra, és hagyta, hogy Elena a többi ruhájától is megszabadítsa.
- Várj csak! - tolta el magától hirtelen Damon Elenát. - Meg sem kérdeztem, hogy itt aludhatok -e.
- Nem vagyok elég egyértelmű? - viszonozta a lány, szempilláit rebegtetve, mire Damon mosolyogva magához húzta, hogy újra egymáséi lehessenek.
A következő rész tartalmából...
Az iskola első napján Elena rádöbben, hogy nehezen bírja Damon nélkül, ezért Caroline és Bonnie pizsamapartit szervez, ahová Damont nem hozhatja. Azonban a buli egy nem várt esemény miatt nem úgy végződik, ahogy azt eltervezték.
9. rész >>
Korhatár: 16
Megjegyzés: Ez a fejezet több szálon fut, így nemcsak Damon és Elena, hanem több más szereplő jelenetei is szerepelnek a részben, az eddigiektől eltérően.
VIII. fejezet - Testcsere
Elena szokás szerint Damon karjaiban ébredt; a fiú már egy ideje fent volt, és a lány haját simogatta. Eszébe jutottak Caroline szavai, miszerint a köztük lévő kötelék elképesztően szoros és különleges. Úgy vélekedett, hogy szerelmüket még erősebbé teszi, hogy Elena az ő vérével a szervezetében halt meg. Ahogyan az is igaz, hogy egy lány miatt sosem lett volna képes ennyire megváltozni, szembe menni saját magával, ezt csak és kizárólag Elenáért tette meg. Persze Katherine-t is szerette, 145 éven keresztül, azonban utólag visszagondolva az semmi se volt ahhoz képest, amit Elena iránt táplált. Rengeteg nővel volt dolga, sőt, a nagy részükkel "közelebbi kapcsoltba" is került, de csak egy valaki volt, akit igazán, mindennél jobban szeretett, és ez a lány most már az övé.
Erre a gondolatra Elena megmozdult a karjaiban, lassan ébredezni kezdett, mire Damon automatikusan közelebb húzta magához.
- Helló - üdvözölte a lányt, aki kinyitotta a szemét, és bágyadtan mosolyogni kezdett.
- Szia - köszönt ő is, majd megcsókolták egymást. Amikor kimásztak az ágyból, Elena észrevette, hogy még mindig Damon tegnapi, fekete ingét viseli, amit a fiú a temetésre vett fel.
- Jaj, sajnálom, hogy összegyűrtem! - mondta a megviselt ruhadarabra mutatva, mire a srác csak legyintett.
- Hagyd csak, majd kivasalom- közölte.
- Kivasalod? Szoktál vasalni?
- Ha nagyon muszáj... - bólintott Damon vigyorogva. Elena felszedte az előző napi ruháit a földről, és gyorsan magára kapta őket.
- Haza kéne mennem.
- Rendben, akkor fél tízre érted megyek - válaszolta Damon.
- Szóval eljössz?
- Naná! Ugye nem baj?
- Dehogy baj, sőt, nagyon is örülök neki - felelte Elena. Búcsúzóul megcsókolta Damont, majd hazasietett.
***
Stefan lent ült a nappaliban és olvasott. Hallotta, hogy Elena távozott az ablakon keresztül, így számított rá, hogy Damon hamarosan megjelenik. Nem kellett sokat várnia.
- Reggelt - köszönt Damon, miközben felkapott egy poharat, és vért öntött bele egy tasakból. Stefan letette a könyvet.
- Beszélnünk kell - mondta, a szokott komoly arckifejezésével. A bátyja arcán enyhe meglepetés suhant át, de nem tétovázott, hanem ledobta magát az egyik fotelba.
- Szóval? - érdeklődött.
- Szóval... azt szerettem volna mondani, hogy gondolkodtam.
- Na igen, az nem árt néha - szúrta közbe Damon, mire Stefan megajándékozta egy lesújtó pillantással.
- Rájöttem arra, hogy rengeteg mindenben igazad volt. Én szúrtam el mindent, és ezzel tisztában is vagyok - Damon valami olyasmit motyogott magában, hogy: "Két lábon járó depresszió...". - Azonban ahogy telt az idő, azt éreztem, hogy örülök nektek. Örülök annak, hogy boldognak látom őt, meg... - Stefan tartott egy kis szünetet. - meg annak, hogy te is boldog vagy. - Damon furcsán méregette az öccsét, miközben arcán megjelent jellegzetes félmosolya.
- Meredith Fell, ugye? - kérdezte teljesen váratlanul. Stefan szeme elkerekedett, egy pillanatig köpni-nyelni nem tudott, mert a bátyja tökéletesen beletrafált.
- Igen - vallotta be elpirulva. - De honnan tudod?
- Nem vagyok vak, öcsi. Láttam, hogy valami köztetek, nemcsak olyan "összeköt a fájdalom" kapocs - ennél a mondatnál Damon roppant szellemesen utánozta Stefan arckifejezését. - Az utóbbi időben gyakran megfordult itt, plusz együtt szerveztétek azt a temetést... elég nyilvánvaló volt, mindössze arra vártam, hogy történjen valami köztetek - a mondat utolsó része egyértelműen célzás volt, hogy Damon kíváncsi a részletekre.
- Hát...én - dadogta Stefan. - Megcsókoltam - ezt hallva Damon elégedetten kortyolt egyet a poharából.
- Pontosan erre számítottam - közölte egyszerűen. - Illik hozzád, és látszik rajta, hogy tetszel neki.
- Valóban?
- Ja.
- És szerinted neki mi lenne erről a véleménye? - tudakolta Stefan.
- Elena? Tutira azt szeretné, hogy boldog legyél - felelte Damon. - Ha pedig vele az lehetsz, akkor meg mire vársz? Szerezd meg, vesd be a szexi trükkjeidet! - vigyorgott Damon. Stefan kihallotta hangjából a Damonre jellemző finom gúnyt, de igyekezett nem törődni vele.
- Tehát... mozduljak rá? - Stefan idegenkedett néhány olyan kifejezéstől, amit testvére viszont előszeretettel használt.
- Pontosan! Nem is vagy te olyan reménytelen, mint hittem! Csak add magad, és rögtön a karjaidba fog omolni, nekem elhiheted - mondta Damon, majd kiitta a pohár tartalmát és felpattant. - Egyéb óhaj, sóhaj?-
- Ennyi, menj csak - válaszolta Stef, mire Damon kacsintott és hozzátette:
- Aztán hajrá, öcsi - fejezte be a gondolatmenetet, és kilépett a kapun. Stefan mérlegelte bátyja szavait. Elhatározásra jutott: felkapta bőrdzsekijét, kocsiba pattant, és néhány perc múlva még Meredith ajtaja előtt állt.
***
Elena és Damon kéz a kézben haladt a boszorkányház irányába. Borult, ködös idő volt, a nap csak ritkán jelent meg az égen, így mindketten jobban felöltöztek, mint szoktak.
- Szerinted miért kell a vérem Bonnie-nak? Elvégre egy vámpír hasonmással nem megy semmire - tűnődött Elena.
- Nem tudom, a hókuszpókuszokhoz egyedül ő ért - felelte Damon, miközben beléptek a házba, és lementek az alsó emeletre, ahol Bonnie már várta őket, Caroline, és vélhetően a Tyler testében lévő Klaus társaságában, akit azonban nem láttak sehol. A helyiséget vagy százötven darab, különböző méretű gyertya világította meg.
- Sziasztok - köszönt Bonnie, mire Damon nem állta meg megjegyzés nélkül.
- Roppant romantikus lett, Bonnie! Ágyakat is hoztál? - kérdezte kaján vigyorral. A boszorkány elengedte a füle mellett a megjegyzést és Elenához fordult.
- Köszönöm, hogy eljöttél! Akkor kezdhetjük is - mondta, amikor egyszer csak előlépett Tyler.
- Elena, drágaságom, régen találkoztunk - köszönt látszólag kedves hangon. A lány megborzongott, ahogy felismerte Klaus stílusát. Nem felelt, a hibrid viszont folytatta.
- Sajnálattal hallom, hogy már nem veszem többé hasznodat - sajnálkozott Klaus. - De mivel nem önszántadból tetted ezt, megkíméllek attól, hogy lemészárolom a családodat, szívem.
- Hát azt ajánlom is! - vágta rá Damon, miközben védelmezően Elena elé állt. Klaus kihívóan mosolygott rá, de Caroline közbelépett.
- Hagyjátok már abba! - sóhajtotta és Bonnie-ra pillantott.
- Kezdjük! - utasította őket Bonnie, és egy gyertyákkal elkerített körre mutatott. - Térdelj le..., Klaus! - A hibrid engedelmeskedett, Bonnie pedig magához hívta Elenát. Elővett egy kést, megvágta vele a lány ujját, majd egy üvegcsépbe csepegtette a kiserkenő vért, amit ezután átnyújtott Klausnak.
- Idd meg, amikor szólok - közölte ellentmondást nem tűrően, és hozzáfogott a varázslathoz. Elena görcsösen szorongatta Damon kezét, amikor hirtelen az összes gyertya hevesebben kezdett égni. Bonnie behunyt szemmel mormolta a latin szavakat, majd reszelős hangon így szólt:
- Idd! - Ezzel Klaus a szájához emelte az üveget, és kiitta annak tartalmát. A boszorkány még motyogott valamit, azonban a következő pillanatban a hibrid a földre rogyott.
- Kész - jelentette Bonnie. Caroline rögtön Tyler élettelen teste mellett termett, és magához ölelte azt, miközben Bonnie kinyitott egy ládát, ami eddig a sarokban állt. Damon és Elena is odament. A ládában Klaus teste feküdt, egyetlen karcolás nélkül, holott Damon a saját szemével látta, ahogy a test lángokban állt.
Hirtelen Klaus szeme felpattant, és felült.
- Ó, igen, ezt már sokkal jobban szeretem! - mondta mosolyogva, amint kiszállt fekhelyéről. - Komoly bűntettet hajtottál végre a természet ellen, ugye tudod? - vetette oda Bonnie-nak.
- Egy szimpla köszönöm is megtenné - viszonozta a boszorkány.
- Milyen bűntettet? - kérdezte Elena zavartan, mire Klaus válaszolt.
- Hát először is, ezzel a testcserével sem szerzett pluszpontot, de nyilván azt is tudjátok, hogy a teljes vérvonalat elpusztíthatatlanná tette a te véreddel.
- Micsoda? - Damon értetlenül nézett Bonnie-ra.
- Nem teljesen így van - magyarázta Bonnie. - A vérvonal minden egyes tagját, csak azzal a fegyverrel lehet megölni, mint Klaust, tehát azzal az egy fehér tölgy karóval, amit Esther készített Alaric számára. De ez csak formalitás: tettem róla, hogy lényegében az is teljesen használhatatlan legyen, mivel csak ember használhatja - Damon és Elena tátott szájjal hallgatták.
- Szóval lényegében sehogyan se lehet megölni minket?
- Így van - válaszolta Klaus, miközben leporolta ruháját.
- Nem érted tettem - szólt Bonnie hűvösen. - Azonban ahhoz, hogy megmentsem a barátaimat és az anyámat, nem hagyhattalak ki téged.
- Hát ez megtisztelő - felelte gúnyosan a hibrid, és az ajtó felé indult, de mielőtt elment, vetett még egy undorodó pillantást Caroline-ra, majd eltűnt.
Néhány pillanattal később Tyler is magához tért. Amint a fiú szeme felpattant, Caroline zokogva magához ölelte.
- Tyler, Tyler, Tyler! Ó, Tyler... - sírta. A fiatal hibrid zavartan pillantott hol Bonnie-ra, hol Elenára, hol Damon-re, majd vissza Caroline-ra.
- Care... nyugi, eltöröd a nyakam - nyögte. Caroline elengedte, és könnyáztatta arccal meredt a fiúra. Elena, Damon és Bonnie összenéztek, elköszöntek tőlük, és magára hagyták őket. Tudták, hogy szükségük lesz egy kis időre, a történtek feldolgozásához.
***
Nem sokkal korábban Stefan becsengetett Meredith lakásának ajtaján. Kicsit várnia kellett, amíg a lány ajtót nyitott.
- Szia Stefan! Nem számítottam rád - köszöntötte egy kissé zavartan, de mosolyogva Meredith, mire Stefan bólintott.
- Hát, először nem is terveztem, hogy meglátogatlak..., azonban mindenképpen szerettelek volna látni. Ugye nem zavarlak?
- Nem, persze, hogy nem, ma úgysem dolgozom. De ne ácsorogj oda kint! - mondta az orvos, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy jöjjön be. Stefan, ahogy elindult, megakadt a küszöbnél.
- Öhm... nem tudok bemenni.
- Jaj, nem hívtalak be! - csapott a homlokára Meredith. - Gyere be - A fal eltűnt, Stefan pedig belépett, és követte a lányt, aki a konyhába vezette.
- Kávét? Esetleg valami ártalmasabbat? - kérdezte, miután lepakolt az asztalról egy nagy kupac kórházi aktát.
- Egy kávé jól esne - felelte Stefan, mire Meredith elővett két bögrét, amelyeket megtöltött a sötétbarna itallal. Csendben iszogattak, kerülve egymás pillantását: Stefan a kávéját tanulmányozta, míg Meredith kitartóan fixírozott egy pontot a padlón. Hosszú perceikig ültek hallgatásba burkolózva, de amikor a csend már kezdett már-már nyomasztóvá válni, Stefan végül megszólalt.
- Beszélnünk kell - bökte ki végül. Meredith barna szeme egyetértően felcsillant, és bólintott. - De ne itt - folytatta a fiú. - Inkább járjunk egyet.
Ebben maradtak, és amint kiléptek a épületből, egyenest az erdő felé vették az irányt, ki a városból. Amikor már egészen eltávolodtak a háztól, az emberektől, Stefan belekezdett a monológjába.
- Gondolom tudod, miről szerettem volna beszélni veled.
- Tudom.
- Nézd, én tisztában vagyok vele, hogy mindkettőnknél véget ért valami... és, hogy sok mindent kell kihevernünk... Azonban az, ami tegnap történt... - Stefan láthatóan kereste a szavakat. - Azt akarom, hogy tudd: én nem bántam meg.
- Én sem - válaszolta Meredith némi habozás után.
- Viszont száz százalékosan megértem, hogyha... te úgy gondolod, hogy ennek ne legyen folytatása - mondta a srác, felemelve a fejét. Meredith nem felelt, a földet fürkészte, miközben mellén összefont karokkal az alsó ajkát szívogatta. Egy perc kínos hallgatás után Stefan megértette: annak, ami történt, nem lesz folytatása. Így viszont úgy érezte, nincs maradása.
- Hát akkor, viszlát Meredith! - szólt végül, majd lassan elindult kifelé az erdőből. Meredith még mindig ugyanúgy állt, de könnyek kezdtek gyűlni a szemében, ahogy saját magával küzdött. Azt mondogatta magában: "Ne hagyd elmenni.. ne hagyd!" Nem találta a hangját, csak nézte, ahogy Stefan távolodik. Képtelen lett volna ezt elviselni. Döntött.
- Stefan! Stefan, várj! - kiáltott utána. A vámpír azonnal megfordult, és mellette termett; zöld szemeiben újra megcsillant a remény. Megfogta a lány kezeit, s mélyen a szemébe nézett.
- Stefan...én - kezdte Meredith akadozva. - Te vámpír vagy.. én meg ember... mégis... Én szeretném.. Nem. Én NAGYON szeretném, ha ennek lenne folytatása! - Stefan óriási örömet érzett szívében a felelet hallatán, majd közelebb hajolt Meredithhez, és gyengéden megcsókolta.
***
Tylernek sokáig kellett várnia, amíg Caroline össze tudta szedni magát. Most már csak halkan hüppögött, elhasználva körülbelül az ötvenedik zsebkendőt.
- Na, akkor most meséld el, mi történt! - kérte Tyler.
- Mire emlékszel?
- Szinte semmire... úgy rémlik, mintha a pincében lettem volna, amikor minden elsötétült... Lehetséges ez? - Caroline szipogva bólintott. - És azután mi történt? Mennyi idő telt el azóta?
- Két hét - válaszolta Care.
- Jézusom! Mondj el mindent! - Tyler jó erősen megnyomta a mondat utolsó szavát, mire Caroline megtörölte szemeit, azon törve a fejét, hogy hogyan mesélje el a történteket.
- Klaus megszállta a testedet - kezdte bizonytalanul, majd valóban elmondott mindent: Elena és Alaric halálát, Bonnie döntését, és mindent, ami az elmúlt tizennégy napban történt, egészen addig, hogy Bonnie visszavarázsolta Klaust a saját testébe, egyúttal megmentve a teljes vérvonalat. Tyler mindvégig feszülten figyelt, arcán csak néha suhant át undor, sajnálat vagy fájdalom. Egy teljes órába telt, hogy a lány befejezze a "mesét".
- Tehát tulajdonképpen elpusztíthatatlanok vagyunk? - tudakolta kisvártatva. Caroline bólintott. - És mi lett a tanács tagjaival?
- Stefan és én lerendeztük. Liz és Carol segítségével megigéztük az összeset, így nemcsak elfelejtették a történteket, hanem biztosak is benne, hogy se vámpírok, se vérfarkasok, se hibridek nem léteznek.
- Anyámmal mi van?
- Bonnie mindent elmondott neki, azt is, hogy ma visszakapod a tested. Kicsit kikészült, de egész jól kezelte... de ez most mindegy! Az a fő, hogy itt vagy... Annyira hiányoztál! - fakadt ki Caroline, majd magához húzta a fiút, és szenvedélyesen megcsókolta. Nagyon várta már ezt a pillanatot, azonban fordulta a lelkiismeret, hogy van valami, amit nem mondott el. Így eltolta magától az ifjú hibridet, és mélyen a szemébe nézve szólalt meg.
- Sajnos van még valami, amit nem mondtam el - lassan formálta a szavakat, tartva a fiú reakciójától. Tyler összevonta a szemöldökét, rosszat sejtve.
- Mi történt?
- Hát... én...tettem valami...nagyon rosszat - dadogta Care, miközben újra rátört a sírás.
- Mit tettél?
- Engedd, hogy elmagyarázzam!
- Jó, csak mondd már el! - kérte Tyler.
- Rendben... Tudod, én azt hittem, hogy meghaltál. Láttam, ahogy haldokolsz, és amikor visszajöttem, akkor pedig azt láttam, hogy élsz! Annyira, de annyira boldog voltam... hiszen halottnak hittelek...és nem tudtam, hogy Klaus az... szóval... - képtelen volt befejezni.
- Mit tettél, Caroline? - ismételte Tyler, miközben két keze közé fogta a lány arcát. - Mondd el.
- Lefeküdtem veled... vagyis Klausszal.... de nem tudtam, hogy nem te vagy, ugye megérted? - bökte ki végül, azonban nem állta meg sírás nélkül. Kezébe temette az arcát, és szívszaggatóan zokogni kezdett. Tyler sóhajtott, idegesen dörzsölgette először az orrnyergét, majd a homlokát, így próbálva megnyugtatni magát. Dühös volt, elképesztően dühös, de nem Caroline-ra; csakis Klausra. Mindent elsöprő, felemésztő dühöt érzett teremtője iránt, aki már annyi mindent elkövetett ellenük, aki annyiszor próbálta meg szétzúzni a kapcsolatukat, és most meg kihasználta őt, az embert (vagyis vámpírt), akit a legjobban szeret a világon. Legszívesebben széttépte volna Klaust, de azt nem tehette. Mérgét csak egy dolog tudta csillapítani: a szerelem, amit Caroline iránt érzett, és ez segített neki. Tudta, hogy a lány ártatlan, meg hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie miatta. Magához ölelte őt, és csitítgatni kezdte.
- Nincsen semmi baj.. Ne sírj! - mondogatta halkan. Caroline reménykedve nézett rá
- Megbocsátasz? - kérdezte remegő hangon.
- Nem bocsátok meg - közölte Tyler egyszerűen, de folytatta, mielőtt a lány újra rákezdett volna a sírásra. - Nincs miért megbocsátanom, mivel nem is haragszom. Rád nem - jelentette ki nyomatékosan. - Viszont Klausra igen. ugyanis amióta ismer, azóta próbál nekem keresztbe tenni. De nagyon szeretlek, Caroline Forbes, és ezen, akárhogy is próbálkozik, nem tud változtatni!
- Én is szeretlek, Tyler! - mondta Caroline, és megcsókolták egymást, sokkal nagyobb hévvel, mint az előbb. Borzasztóan várta már ezt a pillanatot.
- Az elmúlt két hét kész örökkévalóságnak tetszett - gondolta Care, miközben kigombolta Tyler ingét.
***
- Miért nincs itt egy valamirevaló whisky? - duzzogott Damon, miközben feltúrta Elenáék konyháját.
- Jó lesz a narancslé is - mondta Bonnie, ujjaival az ebédlőasztalon dobolva.
- Tehát, milyen abrakadabráról van szó? - kérdezte a fiú, miközben teletöltött három poharat gyümölcslével.
- Ez lényegében egy speciális varázslat volt - magyarázta a boszorkány. - Tudomásom szerint még ehhez hasonlót sem végzett el senki korábban.
- És biztos vagy benne, hogy működni fog? - vette át a szót Elena.
- Teljes mértékben.
- Akkor mondj el még valamit: hogyan használtad fel a véremet?
- Nos ez egy kicsit bonyolult. Rengeteg mindennek kellett stimmelnie ahhoz, hogy az ige kivitelezhető legyen, de mivel te vagy a vérvonal feltehetően utolsó tagja, és Tatia Petrovának, aki által létre jött a vérvonal, a leszármazottja, és egyben hasonmása is vagy, így meg tudtam csinálni a varázslatot. A hangsúly egyébként a kereten van: az első és az utolsó, ez hát a magyarázat - Damon és Elena önkéntelenül is összenézett, mert ugyanarra gondoltak.
- És ez jelent bármiféle veszélyt Elenára nézve? - kérdezte óvatosan Damon, gyorsan megragadva Elena kezét.
- Semmilyent, különben nem mondtam volna el az igét - biztosította őket Bonnie, mire Damon arcán láthatóan megkönnyebbülés futott át. Ekkor megszólalt Bonnie telefonja.
- Ne haragudjatok, mennem kell. Megígértem Jeremynek, hogy találkozunk a Grillben - pattant fel a boszorkány. - Még találkozunk! - Azzal kisietett az ajtón.
- Egyedül maradtunk - állapított meg Damon roppant szemfülesen.
- Jó megállapítás! Főzünk valamit? Mindjárt éhen halok... - mondta Elena, miközben megcsapolta a hűtő vérkészletét.
- Rendben! Mihez lenne kedved? - kérdezte a srác, hátulról átölelve a Elenát.
- Mit szólnál mondjuk paradicsomos pennéhez?
- Tökéletes... akárcsak te! - bókolt Damon, és elővette a tésztát.
***
Stefan és Meredith még jó hosszú ideig álldogált az erdőben, egymással szemben. Nem tudták, ilyenkor mit szokás mondani, bár a bennük kavargó érzéseket nehéz lett volna szavakba önteni.
- Öhm, hát... ennek örülök - szólalt meg végre Stefan, még Meredith előbbi kijelentésére válaszolva.
- Én is - felelte Meredith zavartan.
- Tudod mit? Menjünk el a Grillbe! Biztosan éhes lehetsz - vetette fel Stefan.
- Az nagyon jó lenne. - Tehát elindultak a Grill felé, ami egy olyan negyvenöt perc járásra volt. Kezdetben szótlanul ballagtak, azonban Meredith viszonylag hamar megtörte a csendet.
- Mesélj magadról! - kérte. - Szinte semmit se tudok rólad - Stefan elmosolyodott.
- 1847-ben születtem Mystic Fallsban.
- Te jó ég, nagyon jól tartod magad! Jó pár évtizedet le is tagadhatsz - jegyezte meg Meredith nevetve.
- Ezt sokan mondták már!
- Mikor változtál át?
- 1864-ben. Biztos hallottad a Petrova hasonmások sztoriját.
- Igen - válaszolta az orvos. - Azt tudom, hogy Elenán kívül még eddig egy hasonmás volt, Katherine, de ő még a XV. században született.
- Pontosan. Ő változtatott át engem és a bátyámat is - folytatta Stefan és elmesélte az életét, nagy vonalakban. Mire beléptek a Grillbe, pont be is fejezte a történetet.
- Most viszont te jössz! - mondta Stefan, miután megrendelte az ételeket.
- Az én életem korántsem ennyire izgalmas - szólt Meredith habozva. - Huszonhat éves vagyok, Atlantában születtem, de itt éltem egész életemben, elvégre Fell vagyok. A gimnázium óta orvosnak készültem, így miután befejeztem az egyetemet, a kórházban vállaltam munkát. Lényegében ennyi.
- Miért akartál orvos lenni?
- Nagyon szerettem volna életeket menteni, és ez is közrejátszott abban, hogy sokszor "csaltam" a munkám során. Gyűlölöm, ha egy betegem meghal - magyarázta Meredith, arra utalva, hogy vámpírvérrel gyógyította meg a súlyos betegeket.
- Még emberként én is orvosnak készültem, de ez így már nem lehetséges - Stefan hangjába némi szomorúság vegyült, amit azzal próbált palástolni, hogy gyorsan a szájába tömött egy rakat sült krumplit.
- Áh, ez meleg! - nyögte, és magába döntött egy fél üveg jeges teát.
Meredith, miután a Salvatore - háznál elbúcsúzott Stefantól, találkozott Damonnel, így minden pontosan úgy alakult, ahogy eltervezte. Gyorsan Elenáék háza felé vette az irányt, arra számítva, hogy a lányt egyedül találja. Nem tévedett: amikor becsöngetett, Elena nyitott ajtót.
- Szia Meredith! - köszöntötte az orvost, arcán enyhe meglepődéssel.
- Helló, Elena! Ne haragudj, hogy zavarlak, azonban beszélni szeretnélek veled.
- Nem zavarsz, gyere csak be! - Elena kedvesen beinvitálta Meredith-t, és a nappaliba vezette.
- Hozhatok valamit? - kérdezte.
- Nem, köszönöm, csak a véleményedre vagyok kíváncsi valamivel kapcsolatban - Elena, megérezve az ügy komolyságát, kényelembe helyezte magát a fotelban.
- Stefanról van szó - kezdte Meredith, figyelmesen fürkészve Elena finom arcvonásait. - Gondolom, tudod, hogy az utóbbi időben... hogy is mondjam...közelebb kerültünk egymáshoz. - Elena rezzenéstelen arccal bólintott. - Úgy érezte,, hogy szüksége van egy támaszra, hiszen annyira maga alatt volt amiatt, ami veled történt. Mondanom sem kell, hogy magát okolta a történtek miatt. Szóval viszonylag sok időt töltöttünk együtt és egyre inkább úgy éreztük, hogy több van köztünk, mint barátság. Ez az indok, amiért most itt ülök - fejezte be Meredith.
- Értem - reagált Elena, és az orvos meglepetésére elmosolyodott. - Számítottam erre. Nehogy azt gondold, hogy én ennek nem örülök! Sőt, pont, hogy boldog vagyok Stefan boldogsága miatt. Összeilletek, ezt már a temetésen is megállapítottam. Nem vagyok féltékeny, és nem is leszek, annak ellenére, hogy hosszú ideig jártam Stefannal, de most már csak barátok vagyunk. Az én szívem Damoné, és ez nem fog megváltozni - folytatta Elena, és arcára széles vigyor ült ki, ahogy kimondta Damon nevét. - Stefan egy valódi kincs, nagyon kedves, figyelmes és odaadó - Meredith láthatóan megkönnyebbült, hogy ezt hallotta.
- Köszönöm...de szerinted összejöhet? - kérdezte, mire Elena bólintott.
- Ha Stefan szeret valakit, azt komolyan gondolja - felelte Elena. - Biztos nem kérsz semmit?
- Talán mégis örülnék egy kávénak - kérte végül Meredith.
Az orvos még sokáig maradt, és jót beszélgettek Elenával. Estefelé Damon és Jeremy is megérkezett, így Meredith elbúcsúzott, megköszönve Elena segítségét.
- Na, végre kettesben lehetünk - jegyezte meg Damon, miután becsukta Elena szobájának ajtaját, és lehuppant a lány mellé, aki az ágyon feküdt.
- Nem sajátíthatsz ki teljesen! - közölte Elena nevetve.
- Ó, dehogyisnem! - viszonozta Damon vigyorogva, majd megcsókolta. Hosszú percek teltek el, mire elengedték egymást. - Szóval, miről beszéltetek Meredithszel? - érdeklődött a fiú, magához ölelve Elenát.
- Semmi különösről, mindössze megkérdezte, hogy lecsaphat -e rád.
- Valóban? És mit válaszoltál?
- Azt, hogy tudhatná, hogy milyen önző vagyok, és hogy nem adlak senkinek. Baj?
- Dehogy, sőt, örülök, hogy meg vagy velem elégedve - nevetett Damon, Elena haját simogatva, majd lehajolt, hogy újra megcsókolhassa. - Nem gondolod, hogy túl sok rajtad a ruha? - tudakolta, és választ sem várva lehúzta a lány pólóját, aki kuncogva lefejtette a srác ingét, szabaddá téve ezzel kidolgozott felsőtestét. Mielőtt ajkaik újra találkoztak volna, Damon az ajtóhoz suhant, bezárta azt, majd ismét ledobta magát az ágyra, és hagyta, hogy Elena a többi ruhájától is megszabadítsa.
- Várj csak! - tolta el magától hirtelen Damon Elenát. - Meg sem kérdeztem, hogy itt aludhatok -e.
- Nem vagyok elég egyértelmű? - viszonozta a lány, szempilláit rebegtetve, mire Damon mosolyogva magához húzta, hogy újra egymáséi lehessenek.
A következő rész tartalmából...
Az iskola első napján Elena rádöbben, hogy nehezen bírja Damon nélkül, ezért Caroline és Bonnie pizsamapartit szervez, ahová Damont nem hozhatja. Azonban a buli egy nem várt esemény miatt nem úgy végződik, ahogy azt eltervezték.
9. rész >>
Saturday, September 1, 2012
1x07 A temetés
Szemszög: Külső
Korhatár: 16
VII. fejezet - A temetés
"Kedves Naplóm,
immár majdnem két telt el az átváltozásom óta. Mattet kiengedték a kórházból, már teljesen jól van, bár komolyan furdalja a lelkiismeret amiatt, ami velem történt.
Szinte már egyszer sem álmodom olyasmit, hogy átharapom Jeremy, vagy Bonnie torkát. Sőt, Damon is beleegyezett abba, hogy a tegnap délutánt Bonnie-nál töltsem. Nagyon vártam már erre. Igazából nem csináltunk semmi különöset, csak beszélgettünk, pontosabban Bonnie kérdezett, én meg válaszoltam. Azt azért sikerült megtudnom, hogy kibékültek Jeremyvel, és újra együtt vannak. Ennek szívből örülök, mert az öcsémnek most tényleg szüksége volt/van egy támaszra, ráadásul szeretik is egymást. Bonnie főleg a vámpírlétről, az érzéseimről és Damonről faggatott. Elmondtam neki, hogy olyan, mintha eddig vak és süket lettem volna. Annyi mindent látok és hallok, amit eddig soha. Gyors vagyok és erős..., csak néha nagyon éhes.
Boldog vagyok. Damon valósággal a tenyerén hordoz. Minden nap elvisz valahová, kedvtelésből, nem csak azért, hogy távol tartson az emberektől, amíg nem leszek teljesen ura az éhségnek.
Imádok vele lenni, belenézni a gyönyörű kék szemeibe, megcsókolni őt, a karjai közt aludni, sőt, még az érintése is felvillanyoz. Állandóan kényeztet, teljesen az ujja köré csavart. Az átalakulásom óta egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön, és ahányszor nincs velem, nagyon hiányzik, bár ez szerencsére ritkán fordult elő eddig. Néhány napja már együtt zuhanyzunk, melynek következménye vagy az, hogy két óráig ki se jövünk onnan, vagy az, hogy perceken belül az ágyban kötünk ki.
Sosem gondoltam volna róla, hogy ennyire udvarias, kedves, és szenvedélyes szerető. Ő erre csak azt válaszolja, hogy ezt én hozom ki belőle. Ahogy azt is mondta, hogy élete legszebb pillanata volt, amikor azt mondtam neki: "Szeretlek!". Annyira aranyos!
Most befejezem, mert Damon már felkiabált a konyhából.
- Elena! Nem kérsz egy kis kóstolót? - kiabálta Damon. Elena gyorsan eltette a naplót, és már ott is termett.
- Hm, jók az illatok! Mi készül itt? - kérdezte a lány, de nem hagyta, hogy a fiú válaszoljon, mert magához húzta és gyengéden megcsókolta.
- Parmezános csirkemell rizzsel - felelte végül Damon, mire Elena egy kissé elkomorodott.
- Hát az jó... - Damonnek azonnal feltűnt a lány hangjában bujkáló szomorúság.
- Valami baj van? Nem az a kedvenced?
- De..csak.. - kezdte Elena lassan. - Arról mindig Stefan jut eszembe, mert egyszer, még a kapcsolatunk legelején, ő is ezt készítette el nekem.
- Jaj, ne haragudj, ezt nem tudtam. Csinálhatok spagettit is - ajánlotta fel Damon.
- Nem kell, tényleg. Ő ráadásul mozzarellával csinálta, és nem ezekkel a fűszerekkel, szóval nem ugyanaz. Ez most a Damon-féle parmezános csirke.
- Rendben van - egyezett bele Damon. - Ma felhívott valaki.
- Kicsoda?
- Forbes Sheriff. Holnap lesz a temetés. Alaric temetése - közölte Damon finoman. - Nem tudtam biztosra mondani, hogy elmegyünk -e...
- Elmegyünk - jelentette ki határozottan Elena.
- Akkor jó - mosolygott Damon. - Egyébként Stefan és Meredith szervezte, valószínűleg nem lesz nagy felhajtás - Ennyiben maradtak.
- Mit szólnál egy filmhez? - tudakolta Damon ebéd után. Már jó néhányszor próbáltak végignézni egy műsort, de még egyszer sem sikerült.
- Benne vagyok!
- Oké! Milyen műfaj? Kaland, akció, romantikus, horror... - sorolta a fiú.
- Legyen romantikus - mondta Elena, majd közösen kiválasztották a Ház a tónált. Kezdetben még figyeltek is. Elena szorosan Damon testéhez simult, aki magához ölelte, és a haját simogatta. Körülbelül tíz percig bírták ki, hogy a képernyőt, és nem egymást nézik. Akkor viszont szinte egyszerre pillantottak a másikra; néhány másodpercig csak néztek, de ajkaik hamar találkoztak. Hevesen csókolták egymást, majd lassan a ruháiktól is kezdtek megszabadulni. Ekkor azonban hangos pittyegés hallatszott.
- Kész a popcorn! - jelentette Damon, és a konyhába suhant, ám Elena követte. Visszahúzta a srácot, és jó nagy erővel az ebédlőasztalra lökte, ezután ő maga is rávetette magát.
- Itt? Komolyan? - kérdezte Damon nevetve.
- Nem tetszik?
- Ó, dehogyisnem, amit Ön kitalál, Miss Gilbert, számomra parancs! - azzal magához húzta, és egymáséi lettek.
Azonban nem folytathatták ezt a tevékenységet, mivel mindkettejük fülét ismerős zaj ütötte meg: Jeremy légzését és lépteit vélték hallani. Egymásra néztek, Elena bólintott, majd mindketten megragadták ruháikat, és eltűntek Elena szobájában.
Jeremy úgy egy perc múlva lépett be a házba; fáradt volt, már majdnem két napja egész nap a Grillben dolgozott, ami roppantul kimerítette. Odalépett a hűtőhöz, hogy bedobja az előző napi lasagne maradékát a mikróba. Feltűnt neki a bontatlan popcornos zacskó, de nem csinált belőle ügyet, hanem felbontotta és majszolni kezdte. Közben kész lett a lasagne, amit a fiú áttett egy tányérra, elővett evőeszközt, és leült az ebédlőasztalhoz. Ekkor észrevett valamit: az asztalon egy alsónadrág hevert, ami nem az övé volt. Először nem értette a dolgot, de aztán leesett neki.
- Elena! - kiabálta, nővérét szólítva.
- Elena! - hallatszott, mire Elena eltolta magától Damont.
- Honnan tudja, hogy itt vagyunk? - kérdezte meglepetten, azonban Damon ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő. Így hát a lány magára kapott egy köntöst, és vámpírsebességgel a konyhába suhant.
- Hé, Jer! - köszöntötte, amivel sikerült alaposan ráijesztenie az öccsére. - Ma korábban végeztél? - De Jeremy válasz helyett az orra alá dugta az alsónadrágot.
- Először inkább magyarázd meg ezt! - Elena elpirult, hiszen rögtön felismerte Damon fekete alsóját, de azt tettette, hogy nem tudja, kié.
- Miért mutogatod nekem a gatyád?
- Ugyan, Elena, te sem gondolod komolyan, hogy ez az enyém! Szóval, ki tartja a fehérneműjét az ebédlőasztalon? - érdeklődött Jer. Elena sóhajtott.
- Miért kérdezed, ha úgyis tudod?
- Tehát Damon. Ezek szerint igaz? Tényleg őt választottad?
- Igaz - Damon jelent meg a konyhában. Csak egy nadrág volt rajta, a felsőtestét meztelenül hagyta. Már a puszta látványtól is hevesebben kezdett verni a lány szíve. - Bár azt gondoltam, a legutóbbi találkozásunk eloszlatta a kételyeidet.
- Hát, azt gondoltam, hogy most valóban van valami köztetek, de hogy ennyire... - Jeremy szemeivel Damon pucér mellkasára és Elena köntösére bökött.
- Pedig ez így van. Damont választottam - viszonozta Elena, és a barátja felé fordult. - Drágám, megbocsátasz nekünk néhány percre? Lenne miről beszélgetnünk - Damon némán bólintott, visszaszerezte az alsóját, majd eltűnt.
- Figyelj, Jeremy. Tudom, hogy ez most meglepett téged, viszont van néhány dolog, amit tudnod kell, ahhoz, hogy megérts. Nem Stefannal találkoztam először, hanem Damonnel - azzal Elena elmesélt mindent, amit eddig elhallgatott az öccse elől. Jeremy feszülten hallgatta.
- És rajtam kívül ki tud még rólatok? - kérdezte végül.
- Csak Bonnie, de megkértem rá, hogy ne beszéljen erről senkinek. Na, most viszont rajtad a sor! Mesélj, mi történt az elmúlt két hétben? - kérte, mire Jeremy elmondta, hogyan találkozott Alaric szellemével, majd azt, hogyan tervelték ki Rebekah elfogását, és végül elmesélte a Bonnie-val való kibékülésüket.
- Jut eszembe, ma áthívtam Bonnie-t vacsorára. Lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? - tudakolta Jer.
- Megkérdezem - mondta Elena és koncentrált. Meghallotta Damon hangját a fejében: "Miért is ne? Elvégre nem élhetünk örökké elszigetelten."
- Belement - jelentette a lány.
- Ezt meg hogy csináltad?
- Ezt? Fejben beszélgettünk. Egyszerűbb.
- Hát ez állati - jegyezte meg Jeremy.
Elena a délután további részét Damonnel töltötte, de most többnyire csak beszélgettek. Majd este megjött Bonnie, és eltöltöttek néhány kellemes órát. Miközben a lányok főztek, Bonnie megjegyezte Elenának, hogy még sosem látta Damont ilyennek.
- Milyennek? - kérdezte Elena.
- Kedves, vicces, és ahányszor rád néz, csillog a szeme. Ordít róla, hogy szerelmes. De te sem vagy másmilyen! - magyarázta a boszorkány.
- Hát, jól elvagyunk... - felelte sejtelmesen mosolyogva Elena.
- Ennyire ne legyél bőbeszédű! Eddig mennyi időt töltöttetek külön?
- A legtöbb az a három óra volt, amit nálad töltöttem. Nem szeretek távol lenni tőle, ezért éjszakára is marasztalom. Szegény nem jut haza túl gyakran.
- Ennyire összenőttetek? - Bonnie hangja meglepetést tükrözött.
- Önző vagyok... túlságosan szeretem! Ahogy rám néz.. jaj, olyan gyönyörű szemei vannak!
- Te teljesen belezúgtál!
- De azt ugye tudod, hogy mindezt hallja? - figyelmeztetett Elena.
- Jó, akkor csak annyit mondj meg, hogyan telik egy napotok! - kérte Bonnie.
- Reggel Damon kávéval ébreszt, reggelit és ebédet is ő készít, délután általában kirándulunk, megnézünk egy filmet, kocsikázunk, sőt a múltkor hegyet másztunk.. ilyesmi, nem beszélve a pikáns részletekről - nevetett Elena.
- És mindezt mikor vállaljátok fel?
- Nem tudom. Örökké nem lehet rejtegetni. Majd meglátjuk - Ezzel le is zárták a témát.
Mind a négyen nagyon jól érezték magukat. Éjfél körül, amikor Damon bebújt Elena mellé az ágyba, a lány még nem aludt.
- Miért nem alszol? - kérdezte a fiú.
- Nélküled nem megy, ha nem tudok hozzád bújni.. - adta meg a választ Elena. Damon erre gyengéden megcsókolta, a karjaiba vette, és mindketten azonnal elaludtak.
Másnap reggel korán keltek. Damon készített reggelit mindhármuknak, amit szótlanul fogyasztottak el. Elenának egy kis ideig nélkülöznie kellett Damon társaságát, ő ugyanis hazament, hogy előkészítse magát a temetésre. Eközben a lány kiválasztott egy fekete, ujjatlan ruhát, derekán egy vékony övvel. A ruha pont a térdéig ért, finom anyagból készült, és puhán simult Elena kecses testére. Utána hullámosra varázsolta haját, felvitt egy kis sminket, végül pedig kiválasztott egy fekete magas sarkú cipőt. Jeremy és Damon már várták, hogy együtt menjenek a temetésre.
A temető bejáratánál Elena szólt az öccsének, hogy menjen csak előre, mindjárt mennek ők is.
- Vigyázol rám, ugye? - kérdezte Damont.
- Minden pillanatban - felelte a fiú, és átnyújtott neki öt szál vörös rózsát, olyanokat, mint amiket Jenna és John temetésén is a sírra helyeztek.
- Akkor menjünk - Elena megszorította Damon kezét, és bementek a temető kapuján.
Már mindenki ott volt: Caroline, Stefan, Bonnie, Meredith, Matt, Forbes Sheriff és Jeremy. Körbe állták a sírt, amit egyelőre csak föld takart, hiszen a sírkő csak később került a helyére. Amikor Elenáék megérkeztek, halkan köszöntötték a többieket, akik kivétel nélkül az összekulcsolt kezeikre meredtek. Elena érezte, hogy nagyon elpirul, mikor Stefanra nézett és látta, milyen szomorúan csillognak a fiú zöld szemei.
A seriff törte meg a csöndet.
- Köszönöm, hogy mindannyian eljöttetek, hogy elbúcsúztassuk Alaric Saltzmant - ekkor Elenához fordult. - Elena, szeretnélek megkérni, hogy tartsd meg a búcsúbeszédet! - A lány nagyon meglepődött, de bólintott, és odalépett Liz mellé.
- Azért gyűltünk itt össze, hogy búcsút vegyünk egy különleges embertől - kezdte. - Alaric számomra nem csupán egy tanár volt, hanem jóval több annál: pótapa, gondviselő, és barát. Apa volt, amikor mindenkit elvesztettünk az öcsémmel. Gondoskodott rólunk, vigyázott ránk, mint gondviselő. Barát volt, aki mindig mellettünk állt, segített rajtunk, és meghallgatott. Nem engedett el minket, hanem velünk maradt, és mindezt saját akaratából tette. Először a feleségét vesztette el, majd a barátnőjét, de sosem tört meg, s nem adta fel. Még emberi élete utolsó pillanatiban is megmaradt becsületes, tiszta embernek. Halála, végzete méltatlan volt hozzá, és ugyan úgy ment el, mint egy szörnyeteg, a szívünkben úgy él tovább, amilyennek megismertük. És Alaric, ha ezt most hallod, akkor tudd, hogy nagyon hálás vagyok neked mindenért, és sajnálom, hogy az életed nem úgy alakult, ahogy szeretted, vagy megérdemelted volna. Köszönöm! - fejezte be Elena, könnyeivel küszködve. Rajta kívül Caroline és Bonnie is sírt, de a többiek szemében is gyűltek a könnyek. Elena visszatért Damon mellé, és összekulcsolták kezeiket. Ezután Meredith egy koszorút helyezett a sírra, majd a többiek is követték a példáját egy-egy szál virággal. Utoljára Elena tette le a rózsáját, majd elhelyezett egy-egy szálat Jenna és John, illetve kettőt a szülei sírján.
A halotti tort a Salvatore-házban tartották. Lassan ballagtak, így húsz perc elteltével értek oda. Elena már készült bemenni, amikor a nevét hallotta.
- Elena! Elena, várj csak! - kiabálta az izgatott hang. A lány hátrafordult, megpillantotta Caroline-t, aki megragadta, és odébb húzta, hogy a beszélgetésüket senki se hallja meg.
- Igen, Care?
- Miért nem mondtad el? - támadta le a szőke vámpír.
- Mit?
- Jaj, Elena, ne tettesd a hülyét! Hát azt, hogy te meg Damon... hogy mondjam, összejöttetek!
- Hát, izé... Ma akartam elmondani neked. Annyi problémád volt, nem akartam rád zúdítani a szerelmi ügyeimet. Amúgy Stefan nem mondta? Úgy tudom, sok időt töltöttél vele mostanában.
- Ez igaz, de ő csak annyit mondott, hogy idő kell neked, és hogy te meg ő.. már nem vagytok együtt. Azonban ő általában hallgat, én pedig untatom a panaszaimmal.
- Értem. Sajnálom, hogy nem mondtam el... Egyébként mi a véleményed? - kérdezte Elena. - Mármint rólunk?
- Nézd, azért nekem azért ezt még fel kell dolgozni, de egyszerűen nem tagadhatom le, amit látok.
- Mit látsz?
- Azt, hogy az ilyen kötelék nagyon ritka - magyarázta Caroline. - Tudod, vámpírként érzékelni tudjuk az élőlények közti kapcsolatokat. Nálatok pedig elszakíthatatlan kötelek vannak, sőt, nem is kötelek, hanem acélkábelek, érted? Pedig nagyon rövid ideje tart a kapcsolatotok. Ezt érezte Stefan is. Neked ő az igazi, Elena.
- Hát.. eléggé kötődünk egymáshoz, de ez az egész még új... Nem volt időm arra, hogy végiggondoljam, mit is éreztem Stefan iránt, és most mit érzek Damonnél. Fel kellett dolgoznom, hogy mi lett belőlem, meg kellett tanulnom kezelni a vérszomjamat, bár ugye neked ezt nem kell magyaráznom... Borzasztóan ragaszkodom Damonhöz, azonban ezt nem hasonlíthatom össze a Stefan iránt érzett szerelemhez, hiszen akkor még ember voltam, ember, akinek mások az érzései, mint egy vérszívó szörnyetegnek. Amíg ezt magamban nem rendeztem le, nem akartunk felvállalni - mondta Elena. Caroline magához húzta, megölelte, majd nekiszegezte a kérdést:
- Elena, boldog vagy?
Elena belenézett Caroline szemébe, de nem tudta sokáig állni a szőke vámpír pillantását. Szégyenlősen lesütötte szemeit, és lassan válaszolt a feltett kérdésre.
- Sohasem voltam még ennyire boldog...
- Jaj, Elena, miért nem ezt mondod? Nincs ezen mit szégyellned!
- De igen, van! - erősködött Elena. - Ugyanis pont akkor vagyok a legboldogabb, amikor minden úgy alakult, ahogy nem szerettem volna! Alaric meghalt, mint egy gyilkos szörnyeteg, én is meghaltam... és EZ lett belőlem!
- Tudod, az ember éppen akkor találja meg az igazi boldogságot, amikor nem számít rá. Neked vámpírrá kellett válnod ahhoz, hogy rájöjj: te Damont szereted igazán, ő a másik feled. Lehet, hogy emberként Stefant választottad volna, de most, hogy nem vagy többé ember, megtaláltad a nagy Őt! - mondta vigasztalóan Caroline.
- Köszönöm, Care - felelte Elena. - Igazad van. Te mindig meg tudsz vigasztalni.
- Erre valók a barátok! - mosolygott Caroline. - Most pedig mesélj! Mindent hallani akarok arról, ami veled történt! - Elena sóhajtott, majd elmesélte barátnőjének mindazt, amit fontosnak talált, kezdve az emlékeivel, és az első kirándulással.
- Na igen, láttam, ahogy Damon rád nézett - jegyezte meg Caroline nevetve. - Szinte levetkőztetett a szemeivel, úgy csillogtak.
- És mi lesz most Tylerrel? - váltott témát Elena. A kérdés hallatán Care arca elkomorodott.
- Bonnie azt mondta, hogy holnap rendezi az ügyet. Klaus idáig csak húzta az egészet, újabb és újabb kifogásokkal, én meg nem is merek a szemébe nézni.
- Miért?
- Emlékszel, hogy felhívtalak Tyler haláláról? Borzasztóan éreztem magam. De amikor megtudtam, hogy él, annyira örültem neki... és hát nem tudtam, hogy ő igazából Klaus... szóval tettem valamit.. valami szörnyűt - mondta óvatosan Caroline.
- Mit tettél? - kérdezte Elena zavartan.
- Lefeküdtem vele - vallotta be a lány, de nem hagyta barátnőjét szóhoz jutni, aki eléggé meglepődött. - Lefeküdtem vele, vagyis nem vele, hanem Klausszal! Érted?! Klausszal! Nem tudtam, hogy nem Tyler az... és ez annyira gáz! - Caroline hangja elcsuklott. Most Elenán volt a vigasztalás sora.
- Ez nem gáz Caroline, nem a te hibád! Honnan tudhattad volna, hogy Klaus az?
- Igen, csak ahányszor látom, az jut eszembe, hogy Klausszal csaltam meg Tylert! Mindjárt felfordul a gyomrom! Ja, és Klaus ráadásul még cukkol is vele... - Elenának végül sikerült lenyugtatnia Caroline-t, bár ez egyáltalán nem volt egyszerű. Beszélgetésüknek Matt vetett véget.
- Lányok, nem akartok bejönni? Már majdnem egy órája kint álldogáltok - mondta, mire Caroline és Elena bólintott, majd mindketten bementek. A többiek csendben beszélgettek: Stefan és Jeremy Bonnie-val, Damon és Meredith pedig Lizzel. Damon, amint meglátta Elenát, mellette termett, és nem engedte el többet. A pár mindenkivel beszélgetett, Elena mégis Bonnie-nál időzött a leghosszabban.
- Kérnék tőled egy szívességet - mondta a boszorkány. - Holnap Klaus visszakapja a testét. Minden készen áll, azonban kéne még valami: néhány csepp véred.
- De hát vámpírként hogy veszed hasznom? - így Elena.
- Azt bízd rám. Kérlek, tedd meg ezt nekem - kérte Bonnie. Damon nem örült túlságosan ennek, de azt sugározta a barátnőjének, hogyha belemegy, ő támogatja.
- Rendben van - egy egyezett bele Elena, mire Bonnie hálából megölelte.
- Köszönöm! Holnap reggel tízkor gyere a boszorkány házba! Damon, te is jöhetsz - tette hozzá, mosolyogva.
A társaság lassan elfogyott, amikor Bonnie is elment Jeremyvel. Már csak Elena, Damon, Stefan, és Meredith maradt a házban, sőt, az utóbbi is indulni készült. Stefan felajánlotta, hogy hazakíséri, így Damon és Elena egyedül maradt. Csendben összepakolták a tányérokat, poharakat.
- Szép beszéd volt - jegyezte meg Damon.
- Gondolod?
- Aha. Nekem tetszett.
- Túl elfogult vagy velem - viszonozta Elena, miközben kezeit Damon nyaka köré kulcsolta.
- Ami azt illeti, te is az vagy, főleg azután, amit Caroline-nak mondtál!
- Te állandóan hallgatózol - vetette a szemére Elena. - Mit mondtam?
- Ilyesmiket: "Damon egy igazi félisten", meg "Egyszerűen tökéletes", és hogy "Perverz álmaim vannak a meztelen felsőtestéről..." - szólt Damon nevetve.
- Hé, ilyet nem is mondtam! - csattant fel a lány, egészen elpirulva. Damon vigyorogva lefejtette magáról a kezeit, felkapott egy whisky-s üveget, majd töltött magának.
- Kérsz?
- Damon, nem fejeztük be! - Elena úgy tett, mintha mérges lenne.
- Ó, dehogyisnem! Én az igazat mondtam, és kész - közölte, miközben felhajtotta az ital felét. - Egyébként, meg fogsz büntetni, mert őszinte vagyok? - A kérdés hallatára Elena szeme felcsillant.
- Igen, meg leszel büntetve - mondta, és elkezdte kigombolni Damont ingét, majd miután ezzel végzett, a karjánál fogva elkezdte húzni fölfelé, a fiú szobája felé.
- Gyere már! - Damon nevetett. gyorsan kiitta a maradék skót whiskyt, és felsuhantak az emeletre.
Stefan és Meredith eközben megérkezett a lány lakásához.
- Megérkeztünk - szólalt meg Meredith, hogy megtörtje a kínos csendet. Egész úton nem szóltak egy szót sem, mindketten gondolataikba merülve haladtak egymás mellett, mégis érezhetően vibrált körülöttük a levegő.
- Igen - felelte Stefan anélkül, hogy levette volna szemét Meredithről.
- Szép szertartás volt - mondta az orvos. - Köszönöm, hogy segítettél.
- Ugyan, te szervezted az egészet, én csak... megcsináltam ezt-azt - a vámpír zavarában lesütötte a szemét.
- Hát akkor, találkozunk majd... - Meredith már készült becsukni az ajtót, amikor Stefan hirtelen visszafordult., odalépett hozzá, és megcsókolta. A lányt meglepte a fiú csókja, de gondolkodás nélkül válaszolt rá. Nem voltak hevesek, mindössze kíváncsian ízlelgették egymás ajkait. Végül Stefan szakította meg a csókot.
- Viszlát, Meredith - mondta mosolyogva.
- Viszlát, Stefan - válaszolt Meredith, és becsukta az ajtót.
Stefan még sokáig álldogált a lépcsőházban, csak hosszú percek elteltével indult el. Időre volt szüksége ahhoz, hogy feldolgozza az imént történteket. Lassan ballagott hazafelé; valamiért lelkiismeret furdalást érzett azért, amit tett. Máris túltette volna magát Elenán? Lehetetlen, hiszen az elmúlt két hétben annyit gyötörte magát amiatt a borzalmas éjszaka miatt. Mi lett volna, ha először Elenát menti ki? Matt meghal, és ezért a lány biztos utálta volna. De igaza volt a bátyjának: legalább élve, emberként utálta volna! Semmi kétség, elszúrta. Az ember Elena őt választotta. Azonban mindez a múlté, Elena továbblépett, ezért neki is tovább kell, habár tudta, hogy még sokáig nem fogja elfeledni őt. És biztos volt benne, hogy érez valamit Meredith iránt, még akkor is, ha nem heverte ki teljesen a történteket. Viszont egy nap talán képes lesz mást is szeretni, esetleg nem is olyan sokára, mint azt gondolná. Neki is joga van boldognak lenni, és lehet, hogy azt újra Meredith oldalán találhatja meg. Ettől a gondolattól jobb kedvre derült, így elhatározta, hogy beavatja Damont az elképzeléseibe, és megmondja neki, hogy örül annak, hogy mindkettejüket boldognak látja. Így talán tehet valamit azért, hogy feloldja a köztük lévő, még mindig fagyos hangulatot.
Amikor belépett belépett a házba, rögtön Damon szobája felé vette az irányt. Kiváló fülével halk, egyenletes légzést vélt hallani, de amikor benyitott Damon szobájába, tágra nyílt a szeme, ugyanis nemcsak Damon, hanem Elena is az ágyban feküdt. A lány fejét a fiú meztelen mellkasán nyugtatta, és mosolyogva szuszogott, míg Damon átkarolva tartotta őt. Stefan azért csodálkozott, mert csak egyvalaki légzését vélte hallani, de hamar rájött, hogy azért hallotta csak egyikőjüket, mert mindketten teljesen egyszerre veszik a levegőt. A kisebbik Salvatore mosolyogva becsukta az ajtót, és hagyta aludni őket. Most már tudott mosolyogni, ami boldoggá tette.
A következő rész tartalmából...
Klaus végre visszakapja a testét, Caroline legnagyobb örömére. Stefan elhatározásra jut, míg Meredith Elena segítségét kéri, hogy meghozza a végső döntést, Bonnie pedig egy különleges varázsigével próbálja megóvni szerettei életét.
8. rész >>
Korhatár: 16
VII. fejezet - A temetés
"Kedves Naplóm,
immár majdnem két telt el az átváltozásom óta. Mattet kiengedték a kórházból, már teljesen jól van, bár komolyan furdalja a lelkiismeret amiatt, ami velem történt.
Szinte már egyszer sem álmodom olyasmit, hogy átharapom Jeremy, vagy Bonnie torkát. Sőt, Damon is beleegyezett abba, hogy a tegnap délutánt Bonnie-nál töltsem. Nagyon vártam már erre. Igazából nem csináltunk semmi különöset, csak beszélgettünk, pontosabban Bonnie kérdezett, én meg válaszoltam. Azt azért sikerült megtudnom, hogy kibékültek Jeremyvel, és újra együtt vannak. Ennek szívből örülök, mert az öcsémnek most tényleg szüksége volt/van egy támaszra, ráadásul szeretik is egymást. Bonnie főleg a vámpírlétről, az érzéseimről és Damonről faggatott. Elmondtam neki, hogy olyan, mintha eddig vak és süket lettem volna. Annyi mindent látok és hallok, amit eddig soha. Gyors vagyok és erős..., csak néha nagyon éhes.
Boldog vagyok. Damon valósággal a tenyerén hordoz. Minden nap elvisz valahová, kedvtelésből, nem csak azért, hogy távol tartson az emberektől, amíg nem leszek teljesen ura az éhségnek.
Imádok vele lenni, belenézni a gyönyörű kék szemeibe, megcsókolni őt, a karjai közt aludni, sőt, még az érintése is felvillanyoz. Állandóan kényeztet, teljesen az ujja köré csavart. Az átalakulásom óta egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön, és ahányszor nincs velem, nagyon hiányzik, bár ez szerencsére ritkán fordult elő eddig. Néhány napja már együtt zuhanyzunk, melynek következménye vagy az, hogy két óráig ki se jövünk onnan, vagy az, hogy perceken belül az ágyban kötünk ki.
Sosem gondoltam volna róla, hogy ennyire udvarias, kedves, és szenvedélyes szerető. Ő erre csak azt válaszolja, hogy ezt én hozom ki belőle. Ahogy azt is mondta, hogy élete legszebb pillanata volt, amikor azt mondtam neki: "Szeretlek!". Annyira aranyos!
Most befejezem, mert Damon már felkiabált a konyhából.
- Elena! Nem kérsz egy kis kóstolót? - kiabálta Damon. Elena gyorsan eltette a naplót, és már ott is termett.
- Hm, jók az illatok! Mi készül itt? - kérdezte a lány, de nem hagyta, hogy a fiú válaszoljon, mert magához húzta és gyengéden megcsókolta.
- Parmezános csirkemell rizzsel - felelte végül Damon, mire Elena egy kissé elkomorodott.
- Hát az jó... - Damonnek azonnal feltűnt a lány hangjában bujkáló szomorúság.
- Valami baj van? Nem az a kedvenced?
- De..csak.. - kezdte Elena lassan. - Arról mindig Stefan jut eszembe, mert egyszer, még a kapcsolatunk legelején, ő is ezt készítette el nekem.
- Jaj, ne haragudj, ezt nem tudtam. Csinálhatok spagettit is - ajánlotta fel Damon.
- Nem kell, tényleg. Ő ráadásul mozzarellával csinálta, és nem ezekkel a fűszerekkel, szóval nem ugyanaz. Ez most a Damon-féle parmezános csirke.
- Rendben van - egyezett bele Damon. - Ma felhívott valaki.
- Kicsoda?
- Forbes Sheriff. Holnap lesz a temetés. Alaric temetése - közölte Damon finoman. - Nem tudtam biztosra mondani, hogy elmegyünk -e...
- Elmegyünk - jelentette ki határozottan Elena.
- Akkor jó - mosolygott Damon. - Egyébként Stefan és Meredith szervezte, valószínűleg nem lesz nagy felhajtás - Ennyiben maradtak.
- Mit szólnál egy filmhez? - tudakolta Damon ebéd után. Már jó néhányszor próbáltak végignézni egy műsort, de még egyszer sem sikerült.
- Benne vagyok!
- Oké! Milyen műfaj? Kaland, akció, romantikus, horror... - sorolta a fiú.
- Legyen romantikus - mondta Elena, majd közösen kiválasztották a Ház a tónált. Kezdetben még figyeltek is. Elena szorosan Damon testéhez simult, aki magához ölelte, és a haját simogatta. Körülbelül tíz percig bírták ki, hogy a képernyőt, és nem egymást nézik. Akkor viszont szinte egyszerre pillantottak a másikra; néhány másodpercig csak néztek, de ajkaik hamar találkoztak. Hevesen csókolták egymást, majd lassan a ruháiktól is kezdtek megszabadulni. Ekkor azonban hangos pittyegés hallatszott.
- Kész a popcorn! - jelentette Damon, és a konyhába suhant, ám Elena követte. Visszahúzta a srácot, és jó nagy erővel az ebédlőasztalra lökte, ezután ő maga is rávetette magát.
- Itt? Komolyan? - kérdezte Damon nevetve.
- Nem tetszik?
- Ó, dehogyisnem, amit Ön kitalál, Miss Gilbert, számomra parancs! - azzal magához húzta, és egymáséi lettek.
Azonban nem folytathatták ezt a tevékenységet, mivel mindkettejük fülét ismerős zaj ütötte meg: Jeremy légzését és lépteit vélték hallani. Egymásra néztek, Elena bólintott, majd mindketten megragadták ruháikat, és eltűntek Elena szobájában.
Jeremy úgy egy perc múlva lépett be a házba; fáradt volt, már majdnem két napja egész nap a Grillben dolgozott, ami roppantul kimerítette. Odalépett a hűtőhöz, hogy bedobja az előző napi lasagne maradékát a mikróba. Feltűnt neki a bontatlan popcornos zacskó, de nem csinált belőle ügyet, hanem felbontotta és majszolni kezdte. Közben kész lett a lasagne, amit a fiú áttett egy tányérra, elővett evőeszközt, és leült az ebédlőasztalhoz. Ekkor észrevett valamit: az asztalon egy alsónadrág hevert, ami nem az övé volt. Először nem értette a dolgot, de aztán leesett neki.
- Elena! - kiabálta, nővérét szólítva.
- Elena! - hallatszott, mire Elena eltolta magától Damont.
- Honnan tudja, hogy itt vagyunk? - kérdezte meglepetten, azonban Damon ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő. Így hát a lány magára kapott egy köntöst, és vámpírsebességgel a konyhába suhant.
- Hé, Jer! - köszöntötte, amivel sikerült alaposan ráijesztenie az öccsére. - Ma korábban végeztél? - De Jeremy válasz helyett az orra alá dugta az alsónadrágot.
- Először inkább magyarázd meg ezt! - Elena elpirult, hiszen rögtön felismerte Damon fekete alsóját, de azt tettette, hogy nem tudja, kié.
- Miért mutogatod nekem a gatyád?
- Ugyan, Elena, te sem gondolod komolyan, hogy ez az enyém! Szóval, ki tartja a fehérneműjét az ebédlőasztalon? - érdeklődött Jer. Elena sóhajtott.
- Miért kérdezed, ha úgyis tudod?
- Tehát Damon. Ezek szerint igaz? Tényleg őt választottad?
- Igaz - Damon jelent meg a konyhában. Csak egy nadrág volt rajta, a felsőtestét meztelenül hagyta. Már a puszta látványtól is hevesebben kezdett verni a lány szíve. - Bár azt gondoltam, a legutóbbi találkozásunk eloszlatta a kételyeidet.
- Hát, azt gondoltam, hogy most valóban van valami köztetek, de hogy ennyire... - Jeremy szemeivel Damon pucér mellkasára és Elena köntösére bökött.
- Pedig ez így van. Damont választottam - viszonozta Elena, és a barátja felé fordult. - Drágám, megbocsátasz nekünk néhány percre? Lenne miről beszélgetnünk - Damon némán bólintott, visszaszerezte az alsóját, majd eltűnt.
- Figyelj, Jeremy. Tudom, hogy ez most meglepett téged, viszont van néhány dolog, amit tudnod kell, ahhoz, hogy megérts. Nem Stefannal találkoztam először, hanem Damonnel - azzal Elena elmesélt mindent, amit eddig elhallgatott az öccse elől. Jeremy feszülten hallgatta.
- És rajtam kívül ki tud még rólatok? - kérdezte végül.
- Csak Bonnie, de megkértem rá, hogy ne beszéljen erről senkinek. Na, most viszont rajtad a sor! Mesélj, mi történt az elmúlt két hétben? - kérte, mire Jeremy elmondta, hogyan találkozott Alaric szellemével, majd azt, hogyan tervelték ki Rebekah elfogását, és végül elmesélte a Bonnie-val való kibékülésüket.
- Jut eszembe, ma áthívtam Bonnie-t vacsorára. Lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? - tudakolta Jer.
- Megkérdezem - mondta Elena és koncentrált. Meghallotta Damon hangját a fejében: "Miért is ne? Elvégre nem élhetünk örökké elszigetelten."
- Belement - jelentette a lány.
- Ezt meg hogy csináltad?
- Ezt? Fejben beszélgettünk. Egyszerűbb.
- Hát ez állati - jegyezte meg Jeremy.
Elena a délután további részét Damonnel töltötte, de most többnyire csak beszélgettek. Majd este megjött Bonnie, és eltöltöttek néhány kellemes órát. Miközben a lányok főztek, Bonnie megjegyezte Elenának, hogy még sosem látta Damont ilyennek.
- Milyennek? - kérdezte Elena.
- Kedves, vicces, és ahányszor rád néz, csillog a szeme. Ordít róla, hogy szerelmes. De te sem vagy másmilyen! - magyarázta a boszorkány.
- Hát, jól elvagyunk... - felelte sejtelmesen mosolyogva Elena.
- Ennyire ne legyél bőbeszédű! Eddig mennyi időt töltöttetek külön?
- A legtöbb az a három óra volt, amit nálad töltöttem. Nem szeretek távol lenni tőle, ezért éjszakára is marasztalom. Szegény nem jut haza túl gyakran.
- Ennyire összenőttetek? - Bonnie hangja meglepetést tükrözött.
- Önző vagyok... túlságosan szeretem! Ahogy rám néz.. jaj, olyan gyönyörű szemei vannak!
- Te teljesen belezúgtál!
- De azt ugye tudod, hogy mindezt hallja? - figyelmeztetett Elena.
- Jó, akkor csak annyit mondj meg, hogyan telik egy napotok! - kérte Bonnie.
- Reggel Damon kávéval ébreszt, reggelit és ebédet is ő készít, délután általában kirándulunk, megnézünk egy filmet, kocsikázunk, sőt a múltkor hegyet másztunk.. ilyesmi, nem beszélve a pikáns részletekről - nevetett Elena.
- És mindezt mikor vállaljátok fel?
- Nem tudom. Örökké nem lehet rejtegetni. Majd meglátjuk - Ezzel le is zárták a témát.
Mind a négyen nagyon jól érezték magukat. Éjfél körül, amikor Damon bebújt Elena mellé az ágyba, a lány még nem aludt.
- Miért nem alszol? - kérdezte a fiú.
- Nélküled nem megy, ha nem tudok hozzád bújni.. - adta meg a választ Elena. Damon erre gyengéden megcsókolta, a karjaiba vette, és mindketten azonnal elaludtak.
Másnap reggel korán keltek. Damon készített reggelit mindhármuknak, amit szótlanul fogyasztottak el. Elenának egy kis ideig nélkülöznie kellett Damon társaságát, ő ugyanis hazament, hogy előkészítse magát a temetésre. Eközben a lány kiválasztott egy fekete, ujjatlan ruhát, derekán egy vékony övvel. A ruha pont a térdéig ért, finom anyagból készült, és puhán simult Elena kecses testére. Utána hullámosra varázsolta haját, felvitt egy kis sminket, végül pedig kiválasztott egy fekete magas sarkú cipőt. Jeremy és Damon már várták, hogy együtt menjenek a temetésre.
A temető bejáratánál Elena szólt az öccsének, hogy menjen csak előre, mindjárt mennek ők is.
- Vigyázol rám, ugye? - kérdezte Damont.
- Minden pillanatban - felelte a fiú, és átnyújtott neki öt szál vörös rózsát, olyanokat, mint amiket Jenna és John temetésén is a sírra helyeztek.
- Akkor menjünk - Elena megszorította Damon kezét, és bementek a temető kapuján.
Már mindenki ott volt: Caroline, Stefan, Bonnie, Meredith, Matt, Forbes Sheriff és Jeremy. Körbe állták a sírt, amit egyelőre csak föld takart, hiszen a sírkő csak később került a helyére. Amikor Elenáék megérkeztek, halkan köszöntötték a többieket, akik kivétel nélkül az összekulcsolt kezeikre meredtek. Elena érezte, hogy nagyon elpirul, mikor Stefanra nézett és látta, milyen szomorúan csillognak a fiú zöld szemei.
A seriff törte meg a csöndet.
- Köszönöm, hogy mindannyian eljöttetek, hogy elbúcsúztassuk Alaric Saltzmant - ekkor Elenához fordult. - Elena, szeretnélek megkérni, hogy tartsd meg a búcsúbeszédet! - A lány nagyon meglepődött, de bólintott, és odalépett Liz mellé.
- Azért gyűltünk itt össze, hogy búcsút vegyünk egy különleges embertől - kezdte. - Alaric számomra nem csupán egy tanár volt, hanem jóval több annál: pótapa, gondviselő, és barát. Apa volt, amikor mindenkit elvesztettünk az öcsémmel. Gondoskodott rólunk, vigyázott ránk, mint gondviselő. Barát volt, aki mindig mellettünk állt, segített rajtunk, és meghallgatott. Nem engedett el minket, hanem velünk maradt, és mindezt saját akaratából tette. Először a feleségét vesztette el, majd a barátnőjét, de sosem tört meg, s nem adta fel. Még emberi élete utolsó pillanatiban is megmaradt becsületes, tiszta embernek. Halála, végzete méltatlan volt hozzá, és ugyan úgy ment el, mint egy szörnyeteg, a szívünkben úgy él tovább, amilyennek megismertük. És Alaric, ha ezt most hallod, akkor tudd, hogy nagyon hálás vagyok neked mindenért, és sajnálom, hogy az életed nem úgy alakult, ahogy szeretted, vagy megérdemelted volna. Köszönöm! - fejezte be Elena, könnyeivel küszködve. Rajta kívül Caroline és Bonnie is sírt, de a többiek szemében is gyűltek a könnyek. Elena visszatért Damon mellé, és összekulcsolták kezeiket. Ezután Meredith egy koszorút helyezett a sírra, majd a többiek is követték a példáját egy-egy szál virággal. Utoljára Elena tette le a rózsáját, majd elhelyezett egy-egy szálat Jenna és John, illetve kettőt a szülei sírján.
A halotti tort a Salvatore-házban tartották. Lassan ballagtak, így húsz perc elteltével értek oda. Elena már készült bemenni, amikor a nevét hallotta.
- Elena! Elena, várj csak! - kiabálta az izgatott hang. A lány hátrafordult, megpillantotta Caroline-t, aki megragadta, és odébb húzta, hogy a beszélgetésüket senki se hallja meg.
- Igen, Care?
- Miért nem mondtad el? - támadta le a szőke vámpír.
- Mit?
- Jaj, Elena, ne tettesd a hülyét! Hát azt, hogy te meg Damon... hogy mondjam, összejöttetek!
- Hát, izé... Ma akartam elmondani neked. Annyi problémád volt, nem akartam rád zúdítani a szerelmi ügyeimet. Amúgy Stefan nem mondta? Úgy tudom, sok időt töltöttél vele mostanában.
- Ez igaz, de ő csak annyit mondott, hogy idő kell neked, és hogy te meg ő.. már nem vagytok együtt. Azonban ő általában hallgat, én pedig untatom a panaszaimmal.
- Értem. Sajnálom, hogy nem mondtam el... Egyébként mi a véleményed? - kérdezte Elena. - Mármint rólunk?
- Nézd, azért nekem azért ezt még fel kell dolgozni, de egyszerűen nem tagadhatom le, amit látok.
- Mit látsz?
- Azt, hogy az ilyen kötelék nagyon ritka - magyarázta Caroline. - Tudod, vámpírként érzékelni tudjuk az élőlények közti kapcsolatokat. Nálatok pedig elszakíthatatlan kötelek vannak, sőt, nem is kötelek, hanem acélkábelek, érted? Pedig nagyon rövid ideje tart a kapcsolatotok. Ezt érezte Stefan is. Neked ő az igazi, Elena.
- Hát.. eléggé kötődünk egymáshoz, de ez az egész még új... Nem volt időm arra, hogy végiggondoljam, mit is éreztem Stefan iránt, és most mit érzek Damonnél. Fel kellett dolgoznom, hogy mi lett belőlem, meg kellett tanulnom kezelni a vérszomjamat, bár ugye neked ezt nem kell magyaráznom... Borzasztóan ragaszkodom Damonhöz, azonban ezt nem hasonlíthatom össze a Stefan iránt érzett szerelemhez, hiszen akkor még ember voltam, ember, akinek mások az érzései, mint egy vérszívó szörnyetegnek. Amíg ezt magamban nem rendeztem le, nem akartunk felvállalni - mondta Elena. Caroline magához húzta, megölelte, majd nekiszegezte a kérdést:
- Elena, boldog vagy?
Elena belenézett Caroline szemébe, de nem tudta sokáig állni a szőke vámpír pillantását. Szégyenlősen lesütötte szemeit, és lassan válaszolt a feltett kérdésre.
- Sohasem voltam még ennyire boldog...
- Jaj, Elena, miért nem ezt mondod? Nincs ezen mit szégyellned!
- De igen, van! - erősködött Elena. - Ugyanis pont akkor vagyok a legboldogabb, amikor minden úgy alakult, ahogy nem szerettem volna! Alaric meghalt, mint egy gyilkos szörnyeteg, én is meghaltam... és EZ lett belőlem!
- Tudod, az ember éppen akkor találja meg az igazi boldogságot, amikor nem számít rá. Neked vámpírrá kellett válnod ahhoz, hogy rájöjj: te Damont szereted igazán, ő a másik feled. Lehet, hogy emberként Stefant választottad volna, de most, hogy nem vagy többé ember, megtaláltad a nagy Őt! - mondta vigasztalóan Caroline.
- Köszönöm, Care - felelte Elena. - Igazad van. Te mindig meg tudsz vigasztalni.
- Erre valók a barátok! - mosolygott Caroline. - Most pedig mesélj! Mindent hallani akarok arról, ami veled történt! - Elena sóhajtott, majd elmesélte barátnőjének mindazt, amit fontosnak talált, kezdve az emlékeivel, és az első kirándulással.
- Na igen, láttam, ahogy Damon rád nézett - jegyezte meg Caroline nevetve. - Szinte levetkőztetett a szemeivel, úgy csillogtak.
- És mi lesz most Tylerrel? - váltott témát Elena. A kérdés hallatán Care arca elkomorodott.
- Bonnie azt mondta, hogy holnap rendezi az ügyet. Klaus idáig csak húzta az egészet, újabb és újabb kifogásokkal, én meg nem is merek a szemébe nézni.
- Miért?
- Emlékszel, hogy felhívtalak Tyler haláláról? Borzasztóan éreztem magam. De amikor megtudtam, hogy él, annyira örültem neki... és hát nem tudtam, hogy ő igazából Klaus... szóval tettem valamit.. valami szörnyűt - mondta óvatosan Caroline.
- Mit tettél? - kérdezte Elena zavartan.
- Lefeküdtem vele - vallotta be a lány, de nem hagyta barátnőjét szóhoz jutni, aki eléggé meglepődött. - Lefeküdtem vele, vagyis nem vele, hanem Klausszal! Érted?! Klausszal! Nem tudtam, hogy nem Tyler az... és ez annyira gáz! - Caroline hangja elcsuklott. Most Elenán volt a vigasztalás sora.
- Ez nem gáz Caroline, nem a te hibád! Honnan tudhattad volna, hogy Klaus az?
- Igen, csak ahányszor látom, az jut eszembe, hogy Klausszal csaltam meg Tylert! Mindjárt felfordul a gyomrom! Ja, és Klaus ráadásul még cukkol is vele... - Elenának végül sikerült lenyugtatnia Caroline-t, bár ez egyáltalán nem volt egyszerű. Beszélgetésüknek Matt vetett véget.
- Lányok, nem akartok bejönni? Már majdnem egy órája kint álldogáltok - mondta, mire Caroline és Elena bólintott, majd mindketten bementek. A többiek csendben beszélgettek: Stefan és Jeremy Bonnie-val, Damon és Meredith pedig Lizzel. Damon, amint meglátta Elenát, mellette termett, és nem engedte el többet. A pár mindenkivel beszélgetett, Elena mégis Bonnie-nál időzött a leghosszabban.
- Kérnék tőled egy szívességet - mondta a boszorkány. - Holnap Klaus visszakapja a testét. Minden készen áll, azonban kéne még valami: néhány csepp véred.
- De hát vámpírként hogy veszed hasznom? - így Elena.
- Azt bízd rám. Kérlek, tedd meg ezt nekem - kérte Bonnie. Damon nem örült túlságosan ennek, de azt sugározta a barátnőjének, hogyha belemegy, ő támogatja.
- Rendben van - egy egyezett bele Elena, mire Bonnie hálából megölelte.
- Köszönöm! Holnap reggel tízkor gyere a boszorkány házba! Damon, te is jöhetsz - tette hozzá, mosolyogva.
A társaság lassan elfogyott, amikor Bonnie is elment Jeremyvel. Már csak Elena, Damon, Stefan, és Meredith maradt a házban, sőt, az utóbbi is indulni készült. Stefan felajánlotta, hogy hazakíséri, így Damon és Elena egyedül maradt. Csendben összepakolták a tányérokat, poharakat.
- Szép beszéd volt - jegyezte meg Damon.
- Gondolod?
- Aha. Nekem tetszett.
- Túl elfogult vagy velem - viszonozta Elena, miközben kezeit Damon nyaka köré kulcsolta.
- Ami azt illeti, te is az vagy, főleg azután, amit Caroline-nak mondtál!
- Te állandóan hallgatózol - vetette a szemére Elena. - Mit mondtam?
- Ilyesmiket: "Damon egy igazi félisten", meg "Egyszerűen tökéletes", és hogy "Perverz álmaim vannak a meztelen felsőtestéről..." - szólt Damon nevetve.
- Hé, ilyet nem is mondtam! - csattant fel a lány, egészen elpirulva. Damon vigyorogva lefejtette magáról a kezeit, felkapott egy whisky-s üveget, majd töltött magának.
- Kérsz?
- Damon, nem fejeztük be! - Elena úgy tett, mintha mérges lenne.
- Ó, dehogyisnem! Én az igazat mondtam, és kész - közölte, miközben felhajtotta az ital felét. - Egyébként, meg fogsz büntetni, mert őszinte vagyok? - A kérdés hallatára Elena szeme felcsillant.
- Igen, meg leszel büntetve - mondta, és elkezdte kigombolni Damont ingét, majd miután ezzel végzett, a karjánál fogva elkezdte húzni fölfelé, a fiú szobája felé.
- Gyere már! - Damon nevetett. gyorsan kiitta a maradék skót whiskyt, és felsuhantak az emeletre.
Stefan és Meredith eközben megérkezett a lány lakásához.
- Megérkeztünk - szólalt meg Meredith, hogy megtörtje a kínos csendet. Egész úton nem szóltak egy szót sem, mindketten gondolataikba merülve haladtak egymás mellett, mégis érezhetően vibrált körülöttük a levegő.
- Igen - felelte Stefan anélkül, hogy levette volna szemét Meredithről.
- Szép szertartás volt - mondta az orvos. - Köszönöm, hogy segítettél.
- Ugyan, te szervezted az egészet, én csak... megcsináltam ezt-azt - a vámpír zavarában lesütötte a szemét.
- Hát akkor, találkozunk majd... - Meredith már készült becsukni az ajtót, amikor Stefan hirtelen visszafordult., odalépett hozzá, és megcsókolta. A lányt meglepte a fiú csókja, de gondolkodás nélkül válaszolt rá. Nem voltak hevesek, mindössze kíváncsian ízlelgették egymás ajkait. Végül Stefan szakította meg a csókot.
- Viszlát, Meredith - mondta mosolyogva.
- Viszlát, Stefan - válaszolt Meredith, és becsukta az ajtót.
Stefan még sokáig álldogált a lépcsőházban, csak hosszú percek elteltével indult el. Időre volt szüksége ahhoz, hogy feldolgozza az imént történteket. Lassan ballagott hazafelé; valamiért lelkiismeret furdalást érzett azért, amit tett. Máris túltette volna magát Elenán? Lehetetlen, hiszen az elmúlt két hétben annyit gyötörte magát amiatt a borzalmas éjszaka miatt. Mi lett volna, ha először Elenát menti ki? Matt meghal, és ezért a lány biztos utálta volna. De igaza volt a bátyjának: legalább élve, emberként utálta volna! Semmi kétség, elszúrta. Az ember Elena őt választotta. Azonban mindez a múlté, Elena továbblépett, ezért neki is tovább kell, habár tudta, hogy még sokáig nem fogja elfeledni őt. És biztos volt benne, hogy érez valamit Meredith iránt, még akkor is, ha nem heverte ki teljesen a történteket. Viszont egy nap talán képes lesz mást is szeretni, esetleg nem is olyan sokára, mint azt gondolná. Neki is joga van boldognak lenni, és lehet, hogy azt újra Meredith oldalán találhatja meg. Ettől a gondolattól jobb kedvre derült, így elhatározta, hogy beavatja Damont az elképzeléseibe, és megmondja neki, hogy örül annak, hogy mindkettejüket boldognak látja. Így talán tehet valamit azért, hogy feloldja a köztük lévő, még mindig fagyos hangulatot.
Amikor belépett belépett a házba, rögtön Damon szobája felé vette az irányt. Kiváló fülével halk, egyenletes légzést vélt hallani, de amikor benyitott Damon szobájába, tágra nyílt a szeme, ugyanis nemcsak Damon, hanem Elena is az ágyban feküdt. A lány fejét a fiú meztelen mellkasán nyugtatta, és mosolyogva szuszogott, míg Damon átkarolva tartotta őt. Stefan azért csodálkozott, mert csak egyvalaki légzését vélte hallani, de hamar rájött, hogy azért hallotta csak egyikőjüket, mert mindketten teljesen egyszerre veszik a levegőt. A kisebbik Salvatore mosolyogva becsukta az ajtót, és hagyta aludni őket. Most már tudott mosolyogni, ami boldoggá tette.
A következő rész tartalmából...
Klaus végre visszakapja a testét, Caroline legnagyobb örömére. Stefan elhatározásra jut, míg Meredith Elena segítségét kéri, hogy meghozza a végső döntést, Bonnie pedig egy különleges varázsigével próbálja megóvni szerettei életét.
8. rész >>
Thursday, August 30, 2012
1x06 Titkok
Szemszög: Külső
Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom
VI. fejezet - Titkok
Másnap reggel Damon már hamarabb felkelt, mint Elena. Óvatosan elengedte a békésen szuszogó lányt, majd lement a konyhába, hogy csináljon két bögre kávét, és hogy magához vegyen két tasak vért. Amíg a kávéra várt, elfogyasztott egy kis nullást. Hirtelen zajt hallott: Jeremy jelent meg a konyhában, pizsamában, de nem vette észre Damont. Azt gondolta, hogy Elena főz kávét.
- Jó reggelt! - köszönt. - Ma is... - ekkor megpillantotta a vigyorgó Damont, és ijedtében hátrahőkölt.
- Helló, Jer.
- Te mit keresel itt? - tudakolta Jeremy, majd a tekintete Damon "pizsamájára" siklott. - Na ne! Elena és te? Ti..tényleg? - dadogta.
- Neked is szép napot, Jeremy - felelte Damon, miközben kitöltötte a kávét, és el is tűnt. Visszabújt Elena mellé az ágyba és halkan nevetgélt. Elena megérezte a forró kávé illatát: ébredezni kezdett, remélve, hogy Damont is maga mellett látja, és nem csak álmodta a tegnapi napot.
- Szia - üdvözölte Damon, Elena nagy megkönnyebbülésére. - Főztem neked kávét. - Elena mosolyogva elvette a bögrét, és szájon csókolta a fiút, majd elégedetten hozzábújt.
- Ma mihez lenne kedved? - kérdezte Damon.
- Két látogatást szeretnék megejteni - hangzott a válasz.
- Látogatást? Kinél?
- Először Mattnél a kórházban. Aztán megnézném, mit is műveltetek Rebekah-val - viszonozta Elena, de látva a vámpír arcára kiült szomorúságot, folytatta. - De utána viszont csak a tiéd leszek, oda viszel, ahová csak akarsz. Ígérem - Damon szeme felcsillant.
- Áll az alku! Nyugodtan öltözködj, lenn leszek - és már ott sem volt. Elena lezuhanyzott, megmosta a fogát, kiválasztott egy kényelmes farmert, meg egy pólót, halványan kisminkelte magát, összepakolta a retiküljét, és végül kiitta a neki szánt tasak tartalmát. Damon már várta, ugyanabban a pózban állt, mint előző nap. Fekete nadrágot és egy szürke, V-nyakú pólót viselt.
- Mehetünk? - kérdezte. Szokása szerint besegítette Elenát a kocsiba és elindultak a kórházba. Mielőtt bementek volna, Elena megállította Damont.
- Ígérd meg, hogy kedves leszel, jó? A kedvemért - kérte.
- Megígérem... de kaphatok valamit cserébe? - kérdezte incselkedve.
- Kaphatsz - válaszolta Elena és megcsókolta a fiút, amivel nemcsak őt, hanem saját magát is boldoggá tette. Megfogták egymás kezét, és megkeresték Matt szobáját. Amikor beléptek, a fiú éppen aludt. Arca ugyan sápadt volt, de már határozottan jobb bőrben volt, mint korábban. Elena leült az ágya mellé, és ébresztgetni kezdte, míg Damon megállt az ajtóban, igyekezve jó képet vágni az egészhez. Mindenfelé vérszagot érzett, így Elenának elképesztő nehezére esett uralkodnia vérszomján. Matt kinyitotta a szemét, bágyadtan bámulva Elenára.
- Elena? Te vagy az? - kérdezte.
- Igen, én vagyok - felelte. A fiú erőtlenül megszorította a kezét. Vetett egy pillantást az ajtóban álló Damonre, de nem szólt semmit. - Azt hittem, nem jössz el... azok után, amit tettem veled.
- Jaj, Matt, ne kezd már te is! Én, ismétlem, ÉN nem akartam, hogy meghalj, úgyhogy ebbe most ne menjünk bele, oké?
- Csak tudod, amikor Meredithtől megtudtam, mi történt, üvölteni kezdtem, és el kellett, hogy altassanak ahhoz, hogy lenyugodjak - magyarázta Matt.
- Mikor jöhetsz ki?
- Meredith szerint holnapután. Már nagyon várom, ugyanis elegem van az itteni kosztból - erre mindketten felnevettek. Egyszer csak kitárult az ajtó és belépett Bonnie. Arca meglepetést tükröződött, ahogy meglátta Damont és Elenát.
- Sziasztok! - mondta végül, és odarohant Elenához, hogy megölelje. Amint megérintette Elenát, összerezzent, mert érezte, hogy a lány immár vámpír. - Nem számítottam rá, hogy itt lesztek.
- Lenn várlak, Elena - szólalt meg Damon hirtelen. Biccentett Bonnie-nak és Mattnek, majd kilépett a szobából. A boszorkány egyelőre nem firtatta az esetet.
- Már egy ideje meg akartam köszönni neked a gyűrűt - kezdte Elena. - Hálás vagyok érte.
- Ez a minimum, amit tehettem érted - mondta Bonnie. Odahúzott egy széket Matt ágyához, és hármasban beszélgetni kezdtek, végül sikerült egészen felvidítaniuk a fiút. Egy negyed óra múlva Elena teendőire hivatkozva elbúcsúzott, de megígérte Mattnek, hogy nemsokára újra benéz hozzá. Bonnie azonban követte.
- Mi folyik itt? - kérdezte tőle a folyosón.
- Ezt hogy érted?
- Te és Damon - Elena a kijelentés hallatán elpirult, főleg, mivel tudta, hogy Damon nem Bonnie szíve csücske. - Ti most... együtt vagytok?
- Nézd, Bonnie - kezdte. - Ez bonyolult és hosszú. Nem érted.
- Igaz. Nem értem, ha nem magyarázod meg el - Elena sóhajtott, de végül elmesélte neki a visszatért emlékeit, majd a beszélgetését Stefennal, és, hogy mi történt vele és Damonnel. Bonnie feszülten figyelt.
- Így azért már sokkal érthetőbb - mondta, miután végighallgatta barátnőjét. - Azt azért ne várd, hogy a nyakadba boruljak, de tiszteletben tartom a döntéseidet. Ha te őt választottad, melletted állok.
- Ó, Bonnie! Annyira köszönöm! - viszonozta Elena meghatottan.
- És ti már... szóval... érted! - próbálta körülírni a dolgot a boszorkány.
- Igen! Tegnap, kétszer is.
- Na és milyen? - kérdezte kíváncsian Bonnie.
- Tökéletes. Egy félisten. De most már mennem kell... viszont kérlek, ne mondd el még senkinek, jó? - köszönt el Elena, s búcsúzóul megölelték egymást. Damon már az ajtóban várta, arcán kaján vigyorral.
- Te hallgatóztál! - vetette a szemére a lány. A fiú vállat vont.
- Nem tudtam meg semmi újat - válaszolta nevetve, és Elena is vele nevetett. Beültek a kocsiba, és alig telt el pár perc, már le is parkoltak a Salvatore-ház előtt. Damon megfogta Elena a kezét és bementek a házba, ami teljesen üres volt, mivel Stefan nem volt otthon.
- Nem lesz szívderítő látvány - figyelmeztette barátnőjét a pincébe menet Damon.
- Tudom kezelni - nyugtatta meg Elena. Mégis, amikor meglátta az ájult Rebekah-t, majdnem sikított. Az ősi vámpír egy székhez volt láncolva, a kezei pedig a karfához voltak szögezve, a szíve fölött kettő, a hasában négy karó volt. Arcát verbénás szegecsek díszítették, míg a teste többi részét harapásnyomok lepték el. Végül a fején pedig egy vasfűből készült koszorú volt.
- Hogy tetszik?
- Csodálatos - győzte le undorát Elena. - Eleget láttam, azt hiszem... - Egy perc múlva ismét a kocsiban ültek.
- Jól vagy? - tudakolta Damon, Elena kissé sápadt arcát fürkészve,
- Hát persze, csak a látvány...
- Nem tartjuk bent sokáig - ígérte a fiú. - TylerKlausnak még feltűnne, úgyhogy pár nap múlva átadjuk Elijah-nak.
- Ha kiszabadul, úgyis kiderül.
- Az biztos, de Klaus mérges lesz rá, ha megtudja, hogy miatta nem vagy többé a jószolgálati nagykövete. De hagyjuk ez most, oké? Azt mondtad, oda viszlek, ahová akarlak.
- Stimmel - erősítette meg Elena. - Hová megyünk?
- Titok.
- Már megint?
- Kezdhetsz hozzászokni - figyelmeztette Damon, és rálépett a gázra. Ugyanabba az irányba autóztak, mint az előző nap, de az út most valamivel hosszabb volt. Egy kisváros szélén parkoltak le, egy templom épülete mellett.
- Itt is volnánk- mutatott Damon a templomra.
- Ez most komoly? Egy templomba hoztál? - lepődött meg Elena.
- Aha. Gyere, menjünk be! - Elena belekarolt barátjába, és beléptek. A templom nem volt túl nagy, de annyira kicsi sem. Freskók díszítették a mennyezetet, az ablakok bibliai jeleneteket ábrázoltak, míg az oltár mögött egy feszület állt. Nagyjából tizenöt padsor volt, de a templom teljesen üres volt. Damon leült a harmadik sorba, magával húzva Elenát.
- Szóval, te ide szoktál járni? - kérdezte Elena, egy kicsit még mindig sokkos állapotban.
- Néha. Azután jártam itt először, hogy Stefan elment Klausszal. Azért jöttem ide, mert ismerem a helyi lelkészt: egy varázsló, még korábban ismertem meg. Mivel tudta a titkomat, a segítségét kértem Stefan megtalálásában, illetve abban, hogy hogyan lehetne megölni Klaust. Egy idő után rájött, hogy más problémáim is vannak, és amikor elmondtam, hogy van egy vágyam, azt felelte, hogy bájitalt ugyan nem tud keverni nekem, de azt javasolhatja, hogy imádkozzam. Először csak nevettem, mert borzasztó távol áll tőlem az ilyesmi, azonban végső elkeseredéseim közepette nem volt más reményem. És bejött.
- Mi volt a vágyad? - Damon mélyen a lány szemébe nézett.
- Tudod te azt.
- Én? Te imádkoztál azért, hogy téged válasszalak? - kérdezte remegő hangon Elena.
- Igen...Gondoltam, most már itt van az ideje, hogy megmutassam neked - válaszolta Damon, és megcsókolta.- Menjünk, rengeteg dolgunk van még. - A kocsiba való beszállás után Elena hallgatag volt; teljesen a történet hatása alatt állt. Egy olyan titkot tudott meg Damontől, amire egyáltalán nem számított. Sose gondolta volna, hogy a fiú annyira szerette, hogy imádkozott azért, hogy megkaphassa őt.
Eközben Damon a szeme sarkából figyelte. Sejtette, hogy időbe fog telni, mire Elena feldolgozza ezt. Ahogy azt is tudta, hogy szerelmükre pozitív hatással volt a hír, elvégre a lány szeme szerelmesebben csillogott, mint valaha.
Hirtelen hangos puffogás hallatszott, majd a kocsi nyikorogva megállt.
- Ó, a francba! - átkozódott Damon. - Ez bizony defekt.
- Ki tudod cserélni a kereket?
- Naná - mondta magabiztosan Damon, és ki is akart szállni azt autóból.
- Damon, várj! - tartotta vissza Elena.
- Mi az?
- Mondanom kell valamit. Damon én... - Belenézett a fiú varázslatos kék szemibe, és elhatározásra jutott. - Én... Szeretlek - Damon Salavatore életében először nem jutott szóhoz. Egyszerűen képtelen volt válaszolni erre az egy szóra, amire annyira várt...Képtelen volt elhinni, hogy ez a földre szállt angyal, akit annyira áhított megkapni, most ott üljön vele szemben, és azt mondja: "Szeretlek." Elena eközben gyengéden simogatta a fiú arcát, csillogó barna szemeit Damon kék szempárjába fúrva.
- Te...tényleg..szeretsz? - kérdezte végül Damon lassan, még mindig a kijelentés hatása alatt állva.
- Igen - suttogta Elena. - Szeretlek.
- Annak ellenére, hogy mi mindent tettem, hogy mi vagyok és milyen a múltam? Mindezek ellenére?
- Igen - ismételte a lány. - Sokáig küzdöttem az érzés ellen, igyekeztem elfojtani, de... nem hazudhatok magamnak többé. Rájöttem arra, hogy minden rossz, amit tettél, azért volt, mert valaki mindig összetörte a szívedet, vagy óriási fájdalmat okozott neked. Te mindig jó voltál, és mindig törődtél, de annyi rossz és borzalmas dolog ért, hogy inkább kikapcsoltad az érzelmeidet. Azonban látom, ahogy rám nézel, és sugárzik a szemedből a szeretet és az érzelem. És így... egyszer csak beléd szerettem... és nem akarom, hogy ennek vége legyen.
- Elena, én nem vagyok jó. Nem vagyok Stefan - felelte Damon komolyan. A szemében könny csillant.
- Nem akarom, hogy megváltozz, Damon, sem azt, hogy olyan legyél, mint Stefan. Én így szeretlek...mert nekem így vagy jó. Jobb, mint bárki más.
- Én is szeretlek, Elena - viszonozta Damon halkan, s hangjából sütött a boldogság. Majd odahúzta magához szerelmét és lágyan megcsókolta. Szenvedélyes hévvel falták egymás ajkait, miközben lassan megszabadultak a ruháiktól. Elena egy szempillantás alatt hátradöntötte az ülést, Damon pedig kényeztetni kezdte a teste különböző pontjain. Egyik kezével a lány belső combját, másikkal a hasát simogatta érzékien, szájával pedig a lány nyakát csókolgatta. Elena átkarolta a nyakát, lehunyta szemét, és ritmusosan nyögött, sóhajtozott. Teste bizsergett, forróság öntötte el, szinte már ettől felért a csúcsra. Iszonyatosan kívánták egymást. Amikor már magában érezte őt, hangosan felnyögött. Többször is a csúcson voltak, és mindketten követelték a folytatást. Csak néha iktattak be egy-egy rövid szünetet, s olyankor zihálva bújtak össze.
Nagyon nehezen engedték el egymást. Több, mint két órája álltak meg a kocsival az út szélén.
- Lassan ki kéne cserélni azt a kereket - vetette fel Elena.
- Hát jó - Damon feltápászkodott, és gyorsan felöltöztek. - Viszont segítened kell nekem - Kiszálltak, Damon kivett a csomagtartóból néhány szerszámot, a pótkereket, és egy hűtőtáskát tele vérrel. Elena ki is vett egy tasakkal, miközben Damon hozzálátott a szereléshez.
- Most emeld meg a kocsit - hallatszott Damon hangja. A lány őszintén meglepődött, amikor fél kézzel felemelte az autót. Szinte nem is érezte a súlyát, és ettől önkéntelenül is elmosolyodott.
- Készen is van! - jelentette Damon, mire Elena letette a kocsit, és odadobott neki egy tasakot.
- Na és most mi lesz?
- Arra már nincs időnk, amit terveztem - tűnődött a fiú. - Tudod, mit? Támadt egy zseniális ötletem!
- Meg se kérdezem, hogy elmondod -e - jegyezte meg Elena vigyorogva.
- Még szép, hogy nem! - Visszamentek az előbbi kisvárosba, ahol Damon beugrott egy szupermarketbe. Egy szatyorral jött ki, amit bedobott a csomagtartóba, és már mentek is tovább. Elena meglepetésére ugyanarra a helyre érkeztek, ahol előző nap voltak. Letelepedtek ugyanahhoz a fához, majd Damon eltűnt az erdőben. Néhány perc múlva visszajött, a karján hozva egy rakat aprófát, amelyeket leszórt a pokrócuk mellé, elővett a zsebéből egy gyufásdobozt, és tüzet gyújtott. Ezután kibontotta a csomagot, és elővett egy csomó mályvacukrot, amiket feltűzdelt egy-egy faágra, majd az egyiket átnyújtotta Elenának.
- Na, tetszik? - kérdezte
- Nagyon! - mondta Elena, és boldog mosollyal az arcán hozzábújt. Elmélyülten nézték a mályvacukrokat, ahogy serceg alattuk a tűz.
- Kérdezhetek valamit, Elena? Mire gondoltál aznap, amikor majdnem meghaltam a vérfarkas harapás miatt? - Elena lesütötte barna szemeit.
- Arra, hogy képtelen lennék téged is elveszíteni. Még valakit, akit szeretek. Tudod, ott volt akkor Jenna és John halála...
- Értem... és ehelyett elveszítetted Stefant.
- Nem veszítettem el. Te is tudod, főleg, mert ott rejtegetted a nyomokat a szekrényedben - szúrta közbe Elena.
- Meg akartalak védeni az igazságtól. Attól, hogy mi lett Stefanból.
- Tudom. Most már tudom. De azt még mindig nem értem, miért nem mondtad el soha azt a találkozást. Kérlek, Damon. Az igazat.
- Azt sejted, miért voltam akkor Mystic Fallsban? Katherine miatt. Tudtam, hogy nemsokára látható lesz az üstökös. Száznegyvenöt évig szerettem, nem tudtam egy csapásra elfelejteni. Annak ellenére, hogy akkor mély nyomokat hagytál bennem, szentül hittem, hogy ott van a kriptában, és ha kiszabadítom, újra együtt lehetünk! Mekkorát tévedtem! Elszúrtam, egy barom voltam, nincs ezen mit fényezni. A sír kinyitása után sokáig gondolkoztam ezen. Aztán elhatároztam, hogy küzdeni fogok érted, s bár sok mindenen átmentünk, de sikerült, és csak ez számít.
- Igen, sikerült, de ez számomra egy nagyon nehéz döntés volt. Nagyon szeretem Stefant, emberként őt választottam. Így utólag, ha elgondolkozom az emberi éveimen, mindig azt éreztem, hogy Stefant akartam szeretni. Görcsösen ragaszkodtam hozzá, mert számomra ő volt a jófiú, aki védelmezett, és mindig velem volt. Ezt pedig nem lehet meg nem történté tenni. Azonban most már csak téged szeretlek, és csak ez számít.
- Világos. Köszönöm, hogy ezt elmondtad - felelte Damon. Csendben ették a mályvacukrot, aztán Damon tett még pár faágat a tűzre.
- Szerinted mikor mondjuk el? - kérdezte hirtelen Elena.
- Mit?
- Hát ezt. Minket. Caroline-nak, Jeremy-nek, Mattnek... Egyszóval, mikor vállaljuk fel?
- Nem tudom, Elena. Ahogy akarod.
- Az a baj, hogy nem tudom, hogyan is mondjam ezt el. Mindenki furcsállni fogja a dolgokat, sőt, tartok tőle, hogy nem fognak megérteni.
- Nézd, ha neked ez problémát jelent...- kezdte Damon, de Elena félbeszakította.
- Nem, Damon, nem jelent problémát, hiszen ha tehetném, szó szerint világgá kürtölném, hogy mit érzek, de...
- De mi?
- Úgy gondolom, kell még egy kis idő. Szeretném rendezni az érzelmeimet, mindent újból átgondolni, megbirkózni ezzel az új helyzettel, megtanulni kezelni a vérszomjamat... Érted? Még bele kell jönnöm a dolgokba, és nem akarom, hogy bárki is negatívan akarja befolyásolni azt, amit érzek.
- Értem - bólintott Damon. - Bizonyára nem mindenki fogja jó döntésnek tartani.
- És ha nem? - kontrázott Elena. - Akkor mi van? Damon, én szeretlek, és ebben senki nem fog megakadályozni. Mindössze annyit szeretnék, hogy adj egy kis időt, jó?
- Természetesen - felelte a fiú. - A világ összes ideje a tied, és én mindig itt leszek, hogy támogassalak, Elena, ha te is ezt szeretnéd.
- Akkor jó, mert semmit se szeretnék jobban - válaszolta mosolyogva Elena. Ezzel lezárták a témát. Mivel már egész sötét volt, összepakoltak és hazaindultak.
Elena fáradt volt. Az átváltozása óta sokat aludt, viszont magában kipipált egy újabb napot, amikor egyetlen ártatlan embert sem ölt meg. Egy kicsit büszke volt magára, mert még Caroline se bírta ki, habár most Damon mindent megtett, hogy a lehető legkevesebbet találkozzon emberekkel.
- Megjöttünk - mondta Damon, és leállította a motort. - Akkor holnap reggel találkozunk, jó?
- Ne, Damon!
- Nem szeretnéd? - kérdezte meglepetten Damon,
- Nem, nem szeretném, ha elmennél. Maradj itt velem, kérlek - kérte a lány. Damon arca ragyogott a boldogságtól.
- Örömmel, hölgyem - A ház csendes volt, Jeremy hagyott egy üzenetet, hogy Bonnie-nál vacsorázik. Elena örült ennek, mert ezek szerint rendeződött a dolog köztük. Gyorsan megfogta Damon kezét, és a hálószobája felé húzta.
- Én most megmosakszom, de addig is, érezd otthon magad - Elena előre kitervelte ezt, így elégedetten surrant be a fürdőszobába. Felvette a legszexibb, csipkés fehérneműjét, megfésülte a haját, majd a karjára vette a pizsamáját, és visszament a szobájába, de megállt az ajtóban, és a fiúra nézett, aki egy szál alsónadrágban feküdt az ágyon, elmélyülten nyomogatva valamit a mobilján. Hirtelen felnézett, és meglátta Elenát, ahogy őt fürkészi csábos pillantásokkal.
- Rendes körülmények között még nem próbáltuk - mondta halkan, miközben a szempilláit rebegtette. - Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje? - Damon erre kihajította a telefont az ablakon, felugrott az ágyról, felvéve a legvonzóbb mosolyát, s Elenához sétált, megfogva a lány derekát.
- Te kis türelmetlen - dorgálta barátnőjét csábító hangon. - Viszont ami késik, nem múlik! - tette hozzá vigyorogva, majd megcsókolták egymást és lassan az ágy felé kezdtek hátrálni.
A következő rész tartalmából...
Temetés Mystic Fallsban! A szomorú esemény új fejezetet nyit Damon és Elena egyre inkább kibontakozó kapcsolatában. Caroline vallomást tesz, Stefan pedig ráeszmél valamire, ami boldoggá teheti.
7. rész >>
Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom
VI. fejezet - Titkok
Másnap reggel Damon már hamarabb felkelt, mint Elena. Óvatosan elengedte a békésen szuszogó lányt, majd lement a konyhába, hogy csináljon két bögre kávét, és hogy magához vegyen két tasak vért. Amíg a kávéra várt, elfogyasztott egy kis nullást. Hirtelen zajt hallott: Jeremy jelent meg a konyhában, pizsamában, de nem vette észre Damont. Azt gondolta, hogy Elena főz kávét.
- Jó reggelt! - köszönt. - Ma is... - ekkor megpillantotta a vigyorgó Damont, és ijedtében hátrahőkölt.
- Helló, Jer.
- Te mit keresel itt? - tudakolta Jeremy, majd a tekintete Damon "pizsamájára" siklott. - Na ne! Elena és te? Ti..tényleg? - dadogta.
- Neked is szép napot, Jeremy - felelte Damon, miközben kitöltötte a kávét, és el is tűnt. Visszabújt Elena mellé az ágyba és halkan nevetgélt. Elena megérezte a forró kávé illatát: ébredezni kezdett, remélve, hogy Damont is maga mellett látja, és nem csak álmodta a tegnapi napot.
- Szia - üdvözölte Damon, Elena nagy megkönnyebbülésére. - Főztem neked kávét. - Elena mosolyogva elvette a bögrét, és szájon csókolta a fiút, majd elégedetten hozzábújt.
- Ma mihez lenne kedved? - kérdezte Damon.
- Két látogatást szeretnék megejteni - hangzott a válasz.
- Látogatást? Kinél?
- Először Mattnél a kórházban. Aztán megnézném, mit is műveltetek Rebekah-val - viszonozta Elena, de látva a vámpír arcára kiült szomorúságot, folytatta. - De utána viszont csak a tiéd leszek, oda viszel, ahová csak akarsz. Ígérem - Damon szeme felcsillant.
- Áll az alku! Nyugodtan öltözködj, lenn leszek - és már ott sem volt. Elena lezuhanyzott, megmosta a fogát, kiválasztott egy kényelmes farmert, meg egy pólót, halványan kisminkelte magát, összepakolta a retiküljét, és végül kiitta a neki szánt tasak tartalmát. Damon már várta, ugyanabban a pózban állt, mint előző nap. Fekete nadrágot és egy szürke, V-nyakú pólót viselt.
- Mehetünk? - kérdezte. Szokása szerint besegítette Elenát a kocsiba és elindultak a kórházba. Mielőtt bementek volna, Elena megállította Damont.
- Ígérd meg, hogy kedves leszel, jó? A kedvemért - kérte.
- Megígérem... de kaphatok valamit cserébe? - kérdezte incselkedve.
- Kaphatsz - válaszolta Elena és megcsókolta a fiút, amivel nemcsak őt, hanem saját magát is boldoggá tette. Megfogták egymás kezét, és megkeresték Matt szobáját. Amikor beléptek, a fiú éppen aludt. Arca ugyan sápadt volt, de már határozottan jobb bőrben volt, mint korábban. Elena leült az ágya mellé, és ébresztgetni kezdte, míg Damon megállt az ajtóban, igyekezve jó képet vágni az egészhez. Mindenfelé vérszagot érzett, így Elenának elképesztő nehezére esett uralkodnia vérszomján. Matt kinyitotta a szemét, bágyadtan bámulva Elenára.
- Elena? Te vagy az? - kérdezte.
- Igen, én vagyok - felelte. A fiú erőtlenül megszorította a kezét. Vetett egy pillantást az ajtóban álló Damonre, de nem szólt semmit. - Azt hittem, nem jössz el... azok után, amit tettem veled.
- Jaj, Matt, ne kezd már te is! Én, ismétlem, ÉN nem akartam, hogy meghalj, úgyhogy ebbe most ne menjünk bele, oké?
- Csak tudod, amikor Meredithtől megtudtam, mi történt, üvölteni kezdtem, és el kellett, hogy altassanak ahhoz, hogy lenyugodjak - magyarázta Matt.
- Mikor jöhetsz ki?
- Meredith szerint holnapután. Már nagyon várom, ugyanis elegem van az itteni kosztból - erre mindketten felnevettek. Egyszer csak kitárult az ajtó és belépett Bonnie. Arca meglepetést tükröződött, ahogy meglátta Damont és Elenát.
- Sziasztok! - mondta végül, és odarohant Elenához, hogy megölelje. Amint megérintette Elenát, összerezzent, mert érezte, hogy a lány immár vámpír. - Nem számítottam rá, hogy itt lesztek.
- Lenn várlak, Elena - szólalt meg Damon hirtelen. Biccentett Bonnie-nak és Mattnek, majd kilépett a szobából. A boszorkány egyelőre nem firtatta az esetet.
- Már egy ideje meg akartam köszönni neked a gyűrűt - kezdte Elena. - Hálás vagyok érte.
- Ez a minimum, amit tehettem érted - mondta Bonnie. Odahúzott egy széket Matt ágyához, és hármasban beszélgetni kezdtek, végül sikerült egészen felvidítaniuk a fiút. Egy negyed óra múlva Elena teendőire hivatkozva elbúcsúzott, de megígérte Mattnek, hogy nemsokára újra benéz hozzá. Bonnie azonban követte.
- Mi folyik itt? - kérdezte tőle a folyosón.
- Ezt hogy érted?
- Te és Damon - Elena a kijelentés hallatán elpirult, főleg, mivel tudta, hogy Damon nem Bonnie szíve csücske. - Ti most... együtt vagytok?
- Nézd, Bonnie - kezdte. - Ez bonyolult és hosszú. Nem érted.
- Igaz. Nem értem, ha nem magyarázod meg el - Elena sóhajtott, de végül elmesélte neki a visszatért emlékeit, majd a beszélgetését Stefennal, és, hogy mi történt vele és Damonnel. Bonnie feszülten figyelt.
- Így azért már sokkal érthetőbb - mondta, miután végighallgatta barátnőjét. - Azt azért ne várd, hogy a nyakadba boruljak, de tiszteletben tartom a döntéseidet. Ha te őt választottad, melletted állok.
- Ó, Bonnie! Annyira köszönöm! - viszonozta Elena meghatottan.
- És ti már... szóval... érted! - próbálta körülírni a dolgot a boszorkány.
- Igen! Tegnap, kétszer is.
- Na és milyen? - kérdezte kíváncsian Bonnie.
- Tökéletes. Egy félisten. De most már mennem kell... viszont kérlek, ne mondd el még senkinek, jó? - köszönt el Elena, s búcsúzóul megölelték egymást. Damon már az ajtóban várta, arcán kaján vigyorral.
- Te hallgatóztál! - vetette a szemére a lány. A fiú vállat vont.
- Nem tudtam meg semmi újat - válaszolta nevetve, és Elena is vele nevetett. Beültek a kocsiba, és alig telt el pár perc, már le is parkoltak a Salvatore-ház előtt. Damon megfogta Elena a kezét és bementek a házba, ami teljesen üres volt, mivel Stefan nem volt otthon.
- Nem lesz szívderítő látvány - figyelmeztette barátnőjét a pincébe menet Damon.
- Tudom kezelni - nyugtatta meg Elena. Mégis, amikor meglátta az ájult Rebekah-t, majdnem sikított. Az ősi vámpír egy székhez volt láncolva, a kezei pedig a karfához voltak szögezve, a szíve fölött kettő, a hasában négy karó volt. Arcát verbénás szegecsek díszítették, míg a teste többi részét harapásnyomok lepték el. Végül a fején pedig egy vasfűből készült koszorú volt.
- Hogy tetszik?
- Csodálatos - győzte le undorát Elena. - Eleget láttam, azt hiszem... - Egy perc múlva ismét a kocsiban ültek.
- Jól vagy? - tudakolta Damon, Elena kissé sápadt arcát fürkészve,
- Hát persze, csak a látvány...
- Nem tartjuk bent sokáig - ígérte a fiú. - TylerKlausnak még feltűnne, úgyhogy pár nap múlva átadjuk Elijah-nak.
- Ha kiszabadul, úgyis kiderül.
- Az biztos, de Klaus mérges lesz rá, ha megtudja, hogy miatta nem vagy többé a jószolgálati nagykövete. De hagyjuk ez most, oké? Azt mondtad, oda viszlek, ahová akarlak.
- Stimmel - erősítette meg Elena. - Hová megyünk?
- Titok.
- Már megint?
- Kezdhetsz hozzászokni - figyelmeztette Damon, és rálépett a gázra. Ugyanabba az irányba autóztak, mint az előző nap, de az út most valamivel hosszabb volt. Egy kisváros szélén parkoltak le, egy templom épülete mellett.
- Itt is volnánk- mutatott Damon a templomra.
- Ez most komoly? Egy templomba hoztál? - lepődött meg Elena.
- Aha. Gyere, menjünk be! - Elena belekarolt barátjába, és beléptek. A templom nem volt túl nagy, de annyira kicsi sem. Freskók díszítették a mennyezetet, az ablakok bibliai jeleneteket ábrázoltak, míg az oltár mögött egy feszület állt. Nagyjából tizenöt padsor volt, de a templom teljesen üres volt. Damon leült a harmadik sorba, magával húzva Elenát.
- Szóval, te ide szoktál járni? - kérdezte Elena, egy kicsit még mindig sokkos állapotban.
- Néha. Azután jártam itt először, hogy Stefan elment Klausszal. Azért jöttem ide, mert ismerem a helyi lelkészt: egy varázsló, még korábban ismertem meg. Mivel tudta a titkomat, a segítségét kértem Stefan megtalálásában, illetve abban, hogy hogyan lehetne megölni Klaust. Egy idő után rájött, hogy más problémáim is vannak, és amikor elmondtam, hogy van egy vágyam, azt felelte, hogy bájitalt ugyan nem tud keverni nekem, de azt javasolhatja, hogy imádkozzam. Először csak nevettem, mert borzasztó távol áll tőlem az ilyesmi, azonban végső elkeseredéseim közepette nem volt más reményem. És bejött.
- Mi volt a vágyad? - Damon mélyen a lány szemébe nézett.
- Tudod te azt.
- Én? Te imádkoztál azért, hogy téged válasszalak? - kérdezte remegő hangon Elena.
- Igen...Gondoltam, most már itt van az ideje, hogy megmutassam neked - válaszolta Damon, és megcsókolta.- Menjünk, rengeteg dolgunk van még. - A kocsiba való beszállás után Elena hallgatag volt; teljesen a történet hatása alatt állt. Egy olyan titkot tudott meg Damontől, amire egyáltalán nem számított. Sose gondolta volna, hogy a fiú annyira szerette, hogy imádkozott azért, hogy megkaphassa őt.
Eközben Damon a szeme sarkából figyelte. Sejtette, hogy időbe fog telni, mire Elena feldolgozza ezt. Ahogy azt is tudta, hogy szerelmükre pozitív hatással volt a hír, elvégre a lány szeme szerelmesebben csillogott, mint valaha.
Hirtelen hangos puffogás hallatszott, majd a kocsi nyikorogva megállt.
- Ó, a francba! - átkozódott Damon. - Ez bizony defekt.
- Ki tudod cserélni a kereket?
- Naná - mondta magabiztosan Damon, és ki is akart szállni azt autóból.
- Damon, várj! - tartotta vissza Elena.
- Mi az?
- Mondanom kell valamit. Damon én... - Belenézett a fiú varázslatos kék szemibe, és elhatározásra jutott. - Én... Szeretlek - Damon Salavatore életében először nem jutott szóhoz. Egyszerűen képtelen volt válaszolni erre az egy szóra, amire annyira várt...Képtelen volt elhinni, hogy ez a földre szállt angyal, akit annyira áhított megkapni, most ott üljön vele szemben, és azt mondja: "Szeretlek." Elena eközben gyengéden simogatta a fiú arcát, csillogó barna szemeit Damon kék szempárjába fúrva.
- Te...tényleg..szeretsz? - kérdezte végül Damon lassan, még mindig a kijelentés hatása alatt állva.
- Igen - suttogta Elena. - Szeretlek.
- Annak ellenére, hogy mi mindent tettem, hogy mi vagyok és milyen a múltam? Mindezek ellenére?
- Igen - ismételte a lány. - Sokáig küzdöttem az érzés ellen, igyekeztem elfojtani, de... nem hazudhatok magamnak többé. Rájöttem arra, hogy minden rossz, amit tettél, azért volt, mert valaki mindig összetörte a szívedet, vagy óriási fájdalmat okozott neked. Te mindig jó voltál, és mindig törődtél, de annyi rossz és borzalmas dolog ért, hogy inkább kikapcsoltad az érzelmeidet. Azonban látom, ahogy rám nézel, és sugárzik a szemedből a szeretet és az érzelem. És így... egyszer csak beléd szerettem... és nem akarom, hogy ennek vége legyen.
- Elena, én nem vagyok jó. Nem vagyok Stefan - felelte Damon komolyan. A szemében könny csillant.
- Nem akarom, hogy megváltozz, Damon, sem azt, hogy olyan legyél, mint Stefan. Én így szeretlek...mert nekem így vagy jó. Jobb, mint bárki más.
- Én is szeretlek, Elena - viszonozta Damon halkan, s hangjából sütött a boldogság. Majd odahúzta magához szerelmét és lágyan megcsókolta. Szenvedélyes hévvel falták egymás ajkait, miközben lassan megszabadultak a ruháiktól. Elena egy szempillantás alatt hátradöntötte az ülést, Damon pedig kényeztetni kezdte a teste különböző pontjain. Egyik kezével a lány belső combját, másikkal a hasát simogatta érzékien, szájával pedig a lány nyakát csókolgatta. Elena átkarolta a nyakát, lehunyta szemét, és ritmusosan nyögött, sóhajtozott. Teste bizsergett, forróság öntötte el, szinte már ettől felért a csúcsra. Iszonyatosan kívánták egymást. Amikor már magában érezte őt, hangosan felnyögött. Többször is a csúcson voltak, és mindketten követelték a folytatást. Csak néha iktattak be egy-egy rövid szünetet, s olyankor zihálva bújtak össze.
Nagyon nehezen engedték el egymást. Több, mint két órája álltak meg a kocsival az út szélén.
- Lassan ki kéne cserélni azt a kereket - vetette fel Elena.
- Hát jó - Damon feltápászkodott, és gyorsan felöltöztek. - Viszont segítened kell nekem - Kiszálltak, Damon kivett a csomagtartóból néhány szerszámot, a pótkereket, és egy hűtőtáskát tele vérrel. Elena ki is vett egy tasakkal, miközben Damon hozzálátott a szereléshez.
- Most emeld meg a kocsit - hallatszott Damon hangja. A lány őszintén meglepődött, amikor fél kézzel felemelte az autót. Szinte nem is érezte a súlyát, és ettől önkéntelenül is elmosolyodott.
- Készen is van! - jelentette Damon, mire Elena letette a kocsit, és odadobott neki egy tasakot.
- Na és most mi lesz?
- Arra már nincs időnk, amit terveztem - tűnődött a fiú. - Tudod, mit? Támadt egy zseniális ötletem!
- Meg se kérdezem, hogy elmondod -e - jegyezte meg Elena vigyorogva.
- Még szép, hogy nem! - Visszamentek az előbbi kisvárosba, ahol Damon beugrott egy szupermarketbe. Egy szatyorral jött ki, amit bedobott a csomagtartóba, és már mentek is tovább. Elena meglepetésére ugyanarra a helyre érkeztek, ahol előző nap voltak. Letelepedtek ugyanahhoz a fához, majd Damon eltűnt az erdőben. Néhány perc múlva visszajött, a karján hozva egy rakat aprófát, amelyeket leszórt a pokrócuk mellé, elővett a zsebéből egy gyufásdobozt, és tüzet gyújtott. Ezután kibontotta a csomagot, és elővett egy csomó mályvacukrot, amiket feltűzdelt egy-egy faágra, majd az egyiket átnyújtotta Elenának.
- Na, tetszik? - kérdezte
- Nagyon! - mondta Elena, és boldog mosollyal az arcán hozzábújt. Elmélyülten nézték a mályvacukrokat, ahogy serceg alattuk a tűz.
- Kérdezhetek valamit, Elena? Mire gondoltál aznap, amikor majdnem meghaltam a vérfarkas harapás miatt? - Elena lesütötte barna szemeit.
- Arra, hogy képtelen lennék téged is elveszíteni. Még valakit, akit szeretek. Tudod, ott volt akkor Jenna és John halála...
- Értem... és ehelyett elveszítetted Stefant.
- Nem veszítettem el. Te is tudod, főleg, mert ott rejtegetted a nyomokat a szekrényedben - szúrta közbe Elena.
- Meg akartalak védeni az igazságtól. Attól, hogy mi lett Stefanból.
- Tudom. Most már tudom. De azt még mindig nem értem, miért nem mondtad el soha azt a találkozást. Kérlek, Damon. Az igazat.
- Azt sejted, miért voltam akkor Mystic Fallsban? Katherine miatt. Tudtam, hogy nemsokára látható lesz az üstökös. Száznegyvenöt évig szerettem, nem tudtam egy csapásra elfelejteni. Annak ellenére, hogy akkor mély nyomokat hagytál bennem, szentül hittem, hogy ott van a kriptában, és ha kiszabadítom, újra együtt lehetünk! Mekkorát tévedtem! Elszúrtam, egy barom voltam, nincs ezen mit fényezni. A sír kinyitása után sokáig gondolkoztam ezen. Aztán elhatároztam, hogy küzdeni fogok érted, s bár sok mindenen átmentünk, de sikerült, és csak ez számít.
- Igen, sikerült, de ez számomra egy nagyon nehéz döntés volt. Nagyon szeretem Stefant, emberként őt választottam. Így utólag, ha elgondolkozom az emberi éveimen, mindig azt éreztem, hogy Stefant akartam szeretni. Görcsösen ragaszkodtam hozzá, mert számomra ő volt a jófiú, aki védelmezett, és mindig velem volt. Ezt pedig nem lehet meg nem történté tenni. Azonban most már csak téged szeretlek, és csak ez számít.
- Világos. Köszönöm, hogy ezt elmondtad - felelte Damon. Csendben ették a mályvacukrot, aztán Damon tett még pár faágat a tűzre.
- Szerinted mikor mondjuk el? - kérdezte hirtelen Elena.
- Mit?
- Hát ezt. Minket. Caroline-nak, Jeremy-nek, Mattnek... Egyszóval, mikor vállaljuk fel?
- Nem tudom, Elena. Ahogy akarod.
- Az a baj, hogy nem tudom, hogyan is mondjam ezt el. Mindenki furcsállni fogja a dolgokat, sőt, tartok tőle, hogy nem fognak megérteni.
- Nézd, ha neked ez problémát jelent...- kezdte Damon, de Elena félbeszakította.
- Nem, Damon, nem jelent problémát, hiszen ha tehetném, szó szerint világgá kürtölném, hogy mit érzek, de...
- De mi?
- Úgy gondolom, kell még egy kis idő. Szeretném rendezni az érzelmeimet, mindent újból átgondolni, megbirkózni ezzel az új helyzettel, megtanulni kezelni a vérszomjamat... Érted? Még bele kell jönnöm a dolgokba, és nem akarom, hogy bárki is negatívan akarja befolyásolni azt, amit érzek.
- Értem - bólintott Damon. - Bizonyára nem mindenki fogja jó döntésnek tartani.
- És ha nem? - kontrázott Elena. - Akkor mi van? Damon, én szeretlek, és ebben senki nem fog megakadályozni. Mindössze annyit szeretnék, hogy adj egy kis időt, jó?
- Természetesen - felelte a fiú. - A világ összes ideje a tied, és én mindig itt leszek, hogy támogassalak, Elena, ha te is ezt szeretnéd.
- Akkor jó, mert semmit se szeretnék jobban - válaszolta mosolyogva Elena. Ezzel lezárták a témát. Mivel már egész sötét volt, összepakoltak és hazaindultak.
Elena fáradt volt. Az átváltozása óta sokat aludt, viszont magában kipipált egy újabb napot, amikor egyetlen ártatlan embert sem ölt meg. Egy kicsit büszke volt magára, mert még Caroline se bírta ki, habár most Damon mindent megtett, hogy a lehető legkevesebbet találkozzon emberekkel.
- Megjöttünk - mondta Damon, és leállította a motort. - Akkor holnap reggel találkozunk, jó?
- Ne, Damon!
- Nem szeretnéd? - kérdezte meglepetten Damon,
- Nem, nem szeretném, ha elmennél. Maradj itt velem, kérlek - kérte a lány. Damon arca ragyogott a boldogságtól.
- Örömmel, hölgyem - A ház csendes volt, Jeremy hagyott egy üzenetet, hogy Bonnie-nál vacsorázik. Elena örült ennek, mert ezek szerint rendeződött a dolog köztük. Gyorsan megfogta Damon kezét, és a hálószobája felé húzta.
- Én most megmosakszom, de addig is, érezd otthon magad - Elena előre kitervelte ezt, így elégedetten surrant be a fürdőszobába. Felvette a legszexibb, csipkés fehérneműjét, megfésülte a haját, majd a karjára vette a pizsamáját, és visszament a szobájába, de megállt az ajtóban, és a fiúra nézett, aki egy szál alsónadrágban feküdt az ágyon, elmélyülten nyomogatva valamit a mobilján. Hirtelen felnézett, és meglátta Elenát, ahogy őt fürkészi csábos pillantásokkal.
- Rendes körülmények között még nem próbáltuk - mondta halkan, miközben a szempilláit rebegtette. - Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje? - Damon erre kihajította a telefont az ablakon, felugrott az ágyról, felvéve a legvonzóbb mosolyát, s Elenához sétált, megfogva a lány derekát.
- Te kis türelmetlen - dorgálta barátnőjét csábító hangon. - Viszont ami késik, nem múlik! - tette hozzá vigyorogva, majd megcsókolták egymást és lassan az ágy felé kezdtek hátrálni.
A következő rész tartalmából...
Temetés Mystic Fallsban! A szomorú esemény új fejezetet nyit Damon és Elena egyre inkább kibontakozó kapcsolatában. Caroline vallomást tesz, Stefan pedig ráeszmél valamire, ami boldoggá teheti.
7. rész >>
Subscribe to:
Posts (Atom)