2x13 Keserédes emlékek

Korhatár: 12

Újabb fejezet, újabb események, bár ez a mostani rész kicsit emlékezés-jellegű lesz, de már lesznek utalások a várható történésekről az évad hátralevő részében. Most jóval több Delenát kaphattok, annak ellenére, hogy ezúttal Caroline is a középpontban lesz érthető okok miatt, illetve Stefan is újra monologizálni fog, ezúttal a szobája falának.
A dal, amit ehhez a fejezethez választottam, nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis a legkedvesebb zeneszerző-énekesem egyik legcsodálatosabb szerzeménye. Ez pedig az Autumn Leaves Ed Sheeran előadásában. Szerintem varázslatos.
Jó olvasást.


XIII. fejezet - Keserédes emlékek
~ Tyler Lockwood emlékére ~

 Another day another life  

Passes by just like mine  

It's not complicated

"...Igen, tudom, hogy a halál része az élet természetes körforgásának, sőt, immár az életünk elkerülhetetlen velejárójává is vált, köszönhetően a természetfeletti világnak, amiben létezünk. De akkor sem lehet hozzászokni és könnyedén elviselni a gondolatot, hogy valaki, akit ismertünk, akit szerettünk, a szívünkbe zártunk, akivel annyi szép közös emlékünk van, egyszerűen nincs többé, s már csak a múlt része, és csak a szívünkben él tovább. Elveszíteni valakit jóval több annál, mint, hogy egy újabb sír kerül a többi elhunyt szerettünk emlékhelye mellé, több a kötelességénél, hogy őrizzük és ápoljuk az emlékét, több, mint önsajnálat a saját fájdalmunk miatt. A gyász nemcsak fájdalom és szomorúság, hanem az a furcsa tudat, hogy a szívünkben egy kis rész a szeretett személy halálával immár kitöltetlen marad, s nem marad más, mint a múlt és az emlékek soha véget nem érő tengere. Azonban, habár elenyészik a rengeteg negatív dolog mellett, ennek is van egy jó oldala: a gyász mindig közelebb hozza egymáshoz az embereket, felelevenít rég elfeledett emlékeket és pillanatokat, barátságokat építhet újjá...Igen, a gyász az egyik olyan érzés, amely leginkább összehozza és önzetlen szeretetre tanítja az embereket."

Elena letörölt egy könnycseppet az arcáról, ahogy az előbb leírt sorokat bámulta. Damon eközben gyengéden simogatta haját, lévén, hogy a lány a mellkasának dőlve ült, s a kandallóban pattogó tüzet bámulta. Látta, hogy Elena becsukta a kis könyvecskét, s bár nem olvasott bele, jól tudta, mit is vetett éppen papírra a szerelme. Óvatosan közelebb hajolt hozzá, és egy lágy csókot lehelt a homlokára, melynek hatására mintha enyhült volna Elenában a feszültség, és kicsit nyugodtabban dőlt hátrébb, hogy még közelebb legyenek egymáshoz.
- Tudod, gondolkodtam - kezdte Elena.
- Mmmmmm - hümmögte Damon, arcát a lány hajába temetve, s belélegezve annak üde, vonzó illatát.
- Igazából semmi különös, sőt, nyálas szentimentalizmus - magyarázkodott Elena. - De annyira örülök, hogy vagy nekem. Fogalmam sincs, mi lenne velem, ha te lettél volna Connor áldozata.
- Ebbe bele se gondolj inkább...
- Persze, csak...csodálom Caroline-t, hogy egyben tudott maradni. Oké, hogy teljesen maga alatt van és egész nap a szobájában gubbasztva lassú számokat hallgatva zokog, de akkor is. Él. Én viszont nem élném túl - sóhajtott. - Amikor a vadász kínzott, akkor azt nem csak fizikailag tette, hanem lelkileg is. Olyan víziókat láttatott velem, amelyek a legrosszabb rémálmaimban szerepeltek: téged kínzott halálra, vagy azt képzeltette el velem, hogy te gyűlölsz, mert tudta, hogy ezzel tud a leginkább összetörni.
- Azt ugye tudod, hogy még mindig mérges vagyok rád, amiért feladtad magad Connornak? - kérdezte Damon.
- Jeremy-ért tettem. A vadász azt ígérte, hogy amennyiben átadom magamat, elengedi őt.
- Istenem, Elena, sosem tanították meg a szüleid, hogy az idegenekkel nemcsak beszélni nem szabad, hanem bízni bennük sem túl ajánlatos?
- Az öcsémet védtem - jelentette ki Elena. - Az más kérdés, hogy nem jött össze.
- Finoman szólva... - mosolyodott el Damon. - De többet ne tedd ezt. Ne kockáztasd az életedet, főleg anélkül, hogy beavatnál a dologba, oké?
- Tudod, hogy utálok hazudni neked...
- Akkor is.
- Jó, ígérem, hogy soha többet nem teszem kockára az életemet anélkül, hogy neked előtte ne szólnék róla - ígérte Elena, szórakozottan, mintha esküdne, a szívéhez emelve a kezét. Damon újból elmosolyodott, majd egy gyengéden megcsókolta a lányt, akinek nem tudott ellenállni.
- Szeretlek - suttogta, lágyan végigsimítva Elena arcát.
- Én is szeretlek - hangzott a legalább annyira érzelmes felelet.

Another mind  

Another soul  

Another body to grow old  

It's not complicated

  


Szeretlek. Én is szeretlek. Ezek a mondatok visszhangoztak Stefan fejében, miközben akaratlanul is belehallgatott a nappaliban ülők beszélgetésébe. Az elmúlt egy napot a szobájában fekve töltötte, azon gondolkozva, hogy hol is rontotta el. A terv tökéletes volt, minden része pontosan meg volt tervezve, és mégis, egy óriási kudarc lett a vége. Mindennek tetejébe Tylert sikerült megölnie Damon helyett. A francba a fekete hajukkal!, gondolta, miközben egy amerikai focilabdával dobálózott, amelyben a szobája fala volt a partner.

Egyszerűen olyan szinten undorodott tőlük, hogy az már komolyan fájt. Pedig már egészen beleélte magát, hogy a lány ismét csak az övé lehet. Nem, nem érzett bűntudatot Tyler halála miatt; számára a fiatal hibrid nem volt több, mint járulékos veszteség. Ellenben azt sem akarta, hogy kiderüljön, hogy az ő lelkén szárad a dolog, mert Damon akkor abban a szempillantásban megölné, vagy, bezárná évekig a pincébe, és hagyná ott megrohadni. Szép kilátások.
Azt, hogy nem megy el Tyler temetésére, rögtön elhatározta, bár ahogy telt az idő, egyre inkább azon gondolkozott, hogy talán mégse lenne olyan rossz ötlet elmenni és kicsit Damon ellen hergelni a hangulatot. Oszd meg és uralkodj, nemde? Azért inkább úgy gondolta, hogy alszik még egyet erre a döntésre. Most viszont, akár akarta, akár nem, muszáj volt végighallgatnia Damon és Elena általa szimplán undorítóan nyálasnak titulált beszélgetését.

- Arra gondoltam, hogy a holnapi temetés után meghívnám Bonnie-t és Caroline-t, hogy aludjanak itt. Szerintem jót tenne Care-nek, ha egy kicsit vidámabban tölti azt az estét.
- Gondolod? - tudakolta Damon, szórakozottan ujjai köré fonva Elena egyik hajtincsét.
- Inkább bízom benne - válaszolta a lány.
- Tégy úgy, ahogy jónak látod. Azt ellenben kikötöm, hogy nem alszom a kanapén.
- Istenem, Damon, van vagy hét hálószoba a tieden kívül ebben a házban, ezért nem is tudom, hogy jut egyáltalán eszedbe, hogy mi kitúrunk téged.
- Jól van na...és azt nem lehetne úgy megoldani, hogy Caroline és Bonnie alszik a mellettünk levő szobában, mi pedig együtt? - vetette fel reménykedve Damon, mire Elena csak a szemét forgatta.
- Ennek pont az a lényege, hogy mi hárman, LÁNYOK, legyünk együtt. Fiúk nem megengedettek.
- Na és vőlegények?
- Azok még annyira sem - rázta a fejét Elena.
- Akkor ez egy kifejezetten hülye szabály - állapította meg Damon.
- Ki tudsz bírni egyetlen éjszakát nélkülem!
- Nem - vágta rá a srác, és arckifejezése nagyon hasonlított egy durcás kisfiúéra. - Ahhoz képest, hogy a menyasszonyom vagy, kifejezetten kevés időt töltünk együtt.
- Mondjuk huszonnégy órából huszonhárom és felet? - tűnődött Elena.
- Annál azért kicsit többet. - Elena nevetett, majd ismét elkomorodott, óvatosan kezei közé véve Damon balját.
- Holnap...újabb temetés.
- Nagyon úgy fest.
- Bárcsak tehetnék valamit Caroline-ért - sóhajtott a lány.
- A legtöbb, amit tehetsz, hogy mellette állsz és támogatod. Hidd el, hogy ezzel többet segítesz, mint gondolnád - válaszolta Damon, majd egy gyengéd csókot nyomott Elena homlokára, aki lassan kezdett elbóbiskolni a karjai között.

Do you ever wonder if the stars shine out for you?  

Float down  

Like autumn leaves  

And Hush now  

Close your eyes before the sleep  

Caroline csendben, felhúzott térdekkel ült sötét szobája ablakában, és a csillagokat nézte. Egy hét telt el a borzalmas tragédia óta, de még ez a hét nap sem volt elég arra, hogy begyógyítsa a sebeket. Sőt, ahogy telt az idő, egyre rosszabb és elviselhetetlenebb lett a Tyler elvesztése miatt érzett fájdalom. Mással sem töltötte az idejét, mint sírással és az összes közös emlék felelevenítésével. A gondolattal azonban, hogy Tyler nincs többé, még mindig nem tudott megbirkózni. Elena és Bonnie minden nap meglátogatták, beszéltek vele, vigasztalták, igyekeztek jobb kedvre deríteni, de akármilyen hálás is volt nekik mindenért, nem tudtak igazán segíteni neki. A seriff is mindenben mellette állt, azonban ő is legalább annyira tehetetlen volt, mint mindenki más.

Egyszer csak halk, diszkrét kopogás hallatszott az ajtaján.

- Gyere - szólt Caroline csendesen, s mikor oldalra nézett, Mattet pillantotta meg az ajtóban.

- Szia - köszönt, arcán egy mosoly halovány szellemével. - Ne haragudj, hogy ilyen későn jövök, de mindenképpen látni akartalak még a holnapi....esemény előtt.

- Soha se késő - felelte a lány, újból a csillagokra meredve. Matt felvonta a szemöldökét, látva Caroline álmodozó arckifejezését, de nem szólt egy szót sem, hanem leült szembe mellé, követve a pillantását a csillagok felé.

- Hát...megkérdezném, hogy vagy, de...azt hiszem tudom a választ magamtól - kezdte, mire Caroline egyetértően biccentett, jelezve, hogy pontosan úgy érzi magát, amilyennek Matt gondolja.

- Tudod, - folytatta a fiú - Tyler volt a legjobb a barátom, így vagy úgy, de akármit is tett az élete során, soha nem voltam még ennyire büszke rá. - Care erre hitetlenkedve fordult Matt felé, elszakítva pillantását az égboltról. - Egy igazi hős volt, és büszke vagyok arra, hogy ismerhettem. Tudom, hogy nagyon fáj, Care, de majd egyszer, miután elszálltak a fájdalmas évek, te is a csodát fogod látni ebben, és nem a haragot.

- Köszönöm, Matt - suttogta, majd teljesen hirtelen a srác karjaiba vetette magát, és csendesen zokogni kezdett. Mattet először meglepte a hirtelen érzelmi kitörés, de nem szólt semmit, csak magához ölelte és hagyta, hogy kisírja magát. Hosszú percek teltek el, mire Caroline-nak sikerült nagyjából lenyugodnia.

- Ne haragudj, hogy eláztattalak - szabadkozott Caroline, bűntudattal pillantva Matt könnyektől nedves pólójára.

- Semmi gáz, elvégre ezért vagyok itt, nemde? - mosolyodott el Matt. - Amúgy hoztam neked valamit - tette hozzá, átnyújtva egy kis, fehér műanyag dobozt. Caroline kissé meglepődött, de azért elvette a dobozt.

- Triplacsokis süti? - tudakolta hitetlenkedve, és arcán megjelent egy kis mosoly.

- Remélem, még mindig megőrülsz érte.

- Abszolút. Nem akarod esetleg elfelezni?

- Végül is miért ne? - egyezett bele Matt. Csendben ették a sütit, amikor Matt kiszúrt egy hatalmas csokor rózsát Caroline éjjeliszekrényén.

- Hát azt meg kitől kaptad?

- Klaus hozta... - érkezett a felelet. Látszott a lányon, hogy nem érzi magát túl kényelmesen a téma érintése miatt.

- Nem hittem volna róla, hogy van törődő oldala is, mindazok után, amit tett - jegyezte meg Matt, hangjában ellenben nem csengett ítélkezés.

- Az élet mindig tartogat meglepetéseket - válaszolta Caroline, s arcát újból a csillagok felé fordította. - Talán ő is képes megváltozni.

And you're miles away  

And yesterday you were here with me  

Elena vetett egy utolsó pillantását a tükörbeli énjére, amikor megpillantotta benne Damont, aki az ajtónak dőlve figyelte őt.

- Gyönyörű vagy - jegyezte meg, csillogó tekintetét gondosan végighordozva Elena szűk, csinos fekete ruháján. 

- Igazából csak azt kívánom, hogy ezután nagyon hosszú ideig ne vegyek fel gyászruhát - sóhajtott a lány, Damon felé fordulva, aki szintén feketébe volt öltözve: egy éjsötét nadrágot és egy ugyanolyan színű inget viselt. 

- Ez egy olyan kérés, mint amikor valaki a Szahara közepén kóla után esedezik...reménytelen.

- Éppen ez a baj. Tudom, hogy akármikor jöhet egy újabb, majd még egy és ez így megy tovább...

- Ezzel jár a vámpírlét - felelte Damon. - Megszámlálhatatlan mennyiségű sírral, fájdalmas emlékekkel, de hidd el, előbb-utóbb hozzászoksz.

- Kösz a biztatást - forgatta a szemét Elena, miközben lementek a lépcsőn. A nappaliban ott találták Logant, aki elmélyülten iszogatott egy pohár whiskyt. 

- Na ne, már te is kezded? - kérdezte Elena.

- Ugyan mit? - viszonozta Logan ártatlanul.

- A korán reggeli ivászatot. Esküszöm, Damon rossz hatással van rád.

- Nem kell nekem Damon befolyása az iváshoz - vigyorgott Logan, Damonre pillantva.

- Egyébként, - tette hozzá Elena - nagyon rendes tőled, hogy eljössz.

- Ott a helyem - bólintott a vámpír. - Stefan nem jön?

- Fogalmam sincs - vont vállat Damon. - Tegnap még itt volt.

- Úgysem csinálja meg, hogy nem jön - közölte Elena, nem is sejtve, hogy mekkorát tévedett.

Another tear  
Another cry  
Another place for us to die  
Its not complicated   

Miután begyűjtötték Jennát és Jeremy-t, mind az öten együtt mentek a temetésre. Caroline a seriffel és Carol Lockwooddal jött, míg Bonnie-t Matt hozta el. Másra nem is számítottak a temetésen, amit csendben, szűk körben akartak megtartani. 

Először sokat gondolkoztak azon, hogy milyen fedő sztorival rukkoljanak elő, ami megmagyarázza Tyler hirtelen és korai halálát. Damon azt javasolta, hogy mondják azt, hogy Tyler elutazott Floridába tanulni a nagybátyjához, azonban Carol úgy érezte, belefáradt már az állandó hazudozásba, ezért az autóbalesetben maradtak, ami kapóra is jött, ugyanis Tyler halálának hétvégéjén, mivel viharos idő volt, rengeteg közúti balesetről számoltak be, így az eset nem számított túl feltűnőnek.

Amikor mindannyian megérkeztek, talpig feketében, csendben körbeállták a sírt, ami már nemcsak megásva, hanem befedve is volt; mindössze a sírkő hiányzott, de az ugye, a hagyományhoz híven, csak később kerül majd a helyére. Mindenkinek különleges déjà vu érzése volt, hiszen nem is olyan régen Alaric búcsúztatásán álltak ugyanígy egy nyughely körül, hasonló szomorúsággal és megrendültséggel a tekintetükben.

Another life that's gone to waste  
Another light lost from your face  
It's complicated 

 Éppen, amikor Carol Lockwood szólásra bírta volna magát, egy hang szólalt meg mögöttük.

- Bocsássátok meg, hogy udvariatlan módon elkéstem, de feltartottak. - Mindenki megfordult, és ugyanolyan meglepetéssel pillantották meg Klaust, aki mögött Rebekah is megjelent. Az egybegyűltek először nem tudták mire vélni a két ős megjelenését, ugyanis ha valakikre hát rájuk nem számítottak. Caroline tekintetében Klaus azonban a hála és a köszönet egy újfajta, csodálatos csillogását vélte észrevenni, ami miatt nem bírta megállni, hogy ajkai ne húzódjanak egy halovány, vigasztaló mosolyra.

- Köszönöm, hogy eljöttetek - biccentett feléjük Carol, aki már a könnyeivel küzdött. Tudta, hogy az lenne a feladata, hogy tisztességgel, emelt fővel eltemesse a fiát, tudta, hogy erre nem lesz képes. - Nos, nekem is...van okom a bocsánatkérésre - kezdte, miután az ősök elfoglalták a helyüket. - Nekem...kéne most szólni pár szót..Tylerről...de nem megy - szólt szipogva, könnyeit törölgetve. - Úgyhogy, most beszéd és szép szavak helyett, maradjunk csendben, és úgy emlékezzünk..rá. - A többiek együttérzően bólintottak, amikor egyszer csak Damon teljesen váratlanul megszólalt.

- Nem muszáj beszéd nélkül maradnunk - mondta, a polgármester felé pillantva. - Carol, ha megengeded? - Mrs. Lockwood meglepetten ugyan, de bólintott. Mindenki megrökönyödötten bámult Damonre, még Elena is, aki egyszerűen nem bírta elhinni, hogy Damon Salvatore (Damon Salvatore!) beszédet akart tartani egy temetésen.

Is it that it's over or do birds still sing for you?

 - Ha jól sejtem, most azt gondoljátok, hogy a jelenlévők közül én vagyok a legkevésbé alkalmas egy temetési beszéd elmondására, hiszen nemcsak a múltamat, hanem engem is jól ismertek - kezdte Damon lassan, gondosan formálva minden egyes szót. - De szükség törvény bont, ahogy mondani szokták, és én úgy érzem, hogy ez az alkalom jóval több puszta búcsúztatásnál.

Tyler Lockwood úgy halt meg, ahogy én mindig is akartam: azért a valakiért, akit mindennél jobban szeretett és ez egy olyan tett, amit mindennél többre becsülök benne. Ő egy valódi hős volt, a szó legnemesebb értelmében, aki önzetlenül feláldozta magát azért, hogy a szeretett lány élhessen és boldog lehessen még egyszer az életben.
Sokan próbálják meg definiálni az igaz szerelmet, leírni, hogy mit is jelent igazán, hogy milyen az, milyen érzésekkel és következményekkel jár. Én viszont úgy gondolom, hogy minden ilyesmi nem több, mint üres gondolat, amelyet olyanok találnak ki, akik fogalmuk sincs, milyen az igazi szerelem. Azonban Tyler bebizonyította, milyen az, ha valakit szívünk minden dobbanásával, testünk minden egyes apró rezdülésével szeretünk. Ez valódi, örök és megmásíthatatlan. Mindenki, aki valaha ismerte őt, büszke lehet rá és csodálhatja, mert ez a fajta bátorság és önzetlenség az, ami még a halálban is magasabbra emeli őt bárki másnál. Tyler Lockwood példakép lehet, akinek tette és halála utat mutathat nekünk egy jobb élet felé, hogy megtaláljuk azt az embert, akiért mi is képesek vagyunk odaadni az életünket is. - Itt egy rövidke pillanat erejéig Elenára nézett, majd tekintete Caroline-ra siklott, akinek szemei könnyben álltak, ahogy Damonre nézett. - Caroline, hozzád szólnék végül. Azt kívánom, hogy Tylernek és az ő hős önfeláldozásának az emléke kísérjen téged végig az örökkévalóságon, és emlékeztessen arra, hogy mindig van miért küzdenünk. Legyen ő számodra maga a remény, aki soha nem hagy el téged, akármilyen hosszú is legyen majd utad.

Float down Like autumn leaves  

And Hush now  

Close your eyes before the sleep  

Amint Damon befejezte, mély, megrendítő csönd szállt le a kis társaságra, akik egy friss sír mellett gyászoltak. Kivétel nélkül mindenkinek könnyes volt a szeme, még Rebekah-é is, aki először megpróbálta elrejteni könnyeit, de a beszéd vége felé megadta magát. Klaus szemében is furcsa fények csillogtak, még ha ő nem sírt is, mint a többiek. Habár nem mutatta, Damon rövidke beszéde sok mindent elindított benne, amit igyekezett idáig figyelmen kívül hagyni. 

Aztán egyszer csak Caroline zokogásban tört ki, és nem bírva tovább, odaszaladt Damonhöz, és a karjába vetette magát. Az idősebb Salvatore, akit kicsit meglepett a szőke lány hirtelen ragaszkodása, legyűrve szokásait, visszaölelte, míg Elena, aki mellette áll, kicsit közelebb lépett, és Caroline hátát simogatta, hogy kicsit megnyugtassa őt. Hosszú másodpercek teltek el, mire Care elengedte Damont, de amint kivált az ölelésből, rögtön Elena karjaiban találta magát, s a két lány olyan fájdalommal sírt egymás vállán, hogy az bárkit megindított volna.

Eközben Bonnie Jeremy, Jenna Logan, Carol pedig Matt karjaiban találta magát, és keresett vigasztalást, és most már meg sem próbáltak határt szabni a könnyeiknek.

And you're miles away  

And yesterday you were here with me  

Lassan vége lett a búcsúztatásnak, amikor is Carol annyira lenyugodott, hogy meghívjon mindenkit egy szerény összejövetelre a házába. Így aztán, miután mindenki elhelyezte a virágot, amit hozott, és jól kisírta magát, elindult a találkozás színhelyére. Egyedül Caroline mondta azt, hogy marad még egy kicsit, hogy egyedül is búcsút vehessen Tylertől.

- Én is megyek mindjárt - ígérte, Damonre és Elenára pillantva, akik rá vártak. - Csak kell egy kis idő, hogy tényleg elbúcsúzhassak tőle. - A két vámpír megértően bólintott és magára hagyták a lányt. Azonban alig kerültek látótávolságon kívül a temetőtől, Elena megállította Damont, megszólalni ellenben nem tudott.

- Mi az? - tudakolta Damon, gyengéden megfogva Elena kezeit.

- Semmi...csak..úgy szeretlek, Damon! - bökte ki, és egyszerűen szerelme karjaiba vetette magát. Könnyei ismét megeredtek, ahogy beszélni kezdett. - És soha nem éreztem magam ilyen büszkének, mint amilyen büszke vagyok rád most. - Damon elmosolyodott a bók hallatán, és csendesen simogatni kezdte a lány haját, hátát, várva, hogy kicsit lenyugodjon.

Ooh how I miss you  

My symphony played the song that carried you out

Caroline eközben leült a sír mellé, és pillanatnyilag száraz szemekkel, beszélni kezdett.

- Nagyon hiányzol, Ty és semmi mást nem kívánok jobban, mint hogy visszatérj hozzám. Tudom, hogy értem tetted, de nem tudlak elengedni és sosem foglak tudni igazán. Azt viszont megígérem, hogy örökké emlékezni fogok rád, és mindig tiéd lesz a szívemnek egy része - suttogta, óvatosan megérintve a halom földet, ami a sírt takarta. - Olyan furcsa, hogy alig egy hete még boldogok voltunk, és itt voltál velem; most pedig már csak az emlékeimben létezel, és messze vagy tőlem, nagyon, nagyon messze... - Itt elcsendesedett, lehunyva a szemét, igyekezve kicsit lenyugtatni magát.

- Tudod, csak az jár a fejemben, hogy elmúlik -e valaha ez a fájdalom, amit most érzek?

- El fog - szólalt meg egy halk hang mögötte. Caroline hátrafordult, és aznap másodjára lepődött meg, ahogy meglátta Klaust. - Ne haragudj, hogy megzavarom a gyászod, de ki akartam fejezni a részvétemet.

- Köszönöm, Klaus - válaszolta Care, s hangja gyenge volt, mint a reggeli harmat. - Nem is tudod, milyen sokat jelentett nekem, hogy itt voltál - folytatta, és ez volt az a pillanat, amikor könnyei ismét megtalálták útjukat a felszínre.

- Hé, ne sírj! - kérte Klaus, majd óvatosan leguggolt mellé, és sután, hiszen idegen volt tőle a mozdulat, átölelte. Caroline rögtön beletemetkezett karjaiba, a hibrid makulátlan fehér ingébe fúrva az arcát. Habár Klaus ezer év alatt nagyon ritkán volt érzelmes hangulatban, ölelkezősben pedig soha, mégis egy furcsa, meleget adó érzés járta át végtagjait, amik mintha felolvasztották volna a szívében lakozó, millenniumot is megélt jeget, amivel szándékosan vonta be minden egyes érzését.

- Egy nap majd eljön az az idő, amikor nem fog fájni többé - csitította. - Eljön a nap, amikor a szíved újra nyitott lesz a szeretetre, s a benne lévő sebek begyógyulnak majd. Mert ha valaki, te megérdemled a világ összes lehetőségét. - Caroline nem válaszolt, csak sírdogált csendesen, és életében először, de nem utoljára Klaus karjaiban keresett megnyugvást.

And Ooh how I miss you  

And I miss you and I wish you'd stay 

Hosszas unszolás és rábeszélés után ugyan, de Caroline belement a pizsama partiba, amit Elena szervezett. Habár ez most nem volt olyan, mint bármelyik korábbi "csajos este", Bonnie és Elena mindent elkövetett, hogy felvidítsák lelkileg romokban heverő barátnőjüket.

Elena kiválasztott egy nagyobb hálószobát a Salvatore-házban, amiben akkora ágy volt, hogy mind a hárman elfértek benne. Damon, ha nem mutatta is, kicsit kényelmetlenül érezte magát, ezért inkább elment Logan társaságában iszogatni a Grillbe, hogy ne zavarják meg a lányokat. 

Késő éjjel volt, amikor visszaértek, csodával határos módon mindketten teljesen józanon. Az igazság az volt, hogy egyikőjük sem tudott túl sok alkoholt magába dönteni, mert az aznapi temetés az ő (és ez főleg Logan örök jókedvére vonatkozott) hangulatukra is rányomta a bélyegét.

Miután Logan felment a szobájába, Damon még leheveredett a kanapéra, kezével egy pohár whiskyvel, és a tüzet bámulta. Valamiért egy kicsit a saját beszéde hatása alatt állt, hiszen teljesen spontán ötlet volt az egész, és mindaz, amit mondott, ott, abban a pillanatban járt a fejében, elvégre egyáltalán nem tervezte el. Magát is meglepte a rejtett érzelmei váratlan kinyilatkoztatásával, és azon kapta magát, hogy olyan dolgot tett, ami korábban távolabb állt tőle szinte mindennél.

Do you ever wonder if the stars shine out for you?  

Float down 

Like autumn leaves  

And Hush now  

Close your eyes before the sleep  

Ahogy csendben elmélkedett, egyszer csak hangokat hallott meg a lépcső irányában. Oldalra fordult, és Caroline-t pillantotta meg, aki egy szál pizsamában mászkált, és aki kissé megijedt, amikor tekintete találkozott a srácéval.

- Ó, nem tudtam, hogy itt vagy... - szabadkozott. - Igazán nem akartalak megzavarni...bármit csinálsz is.

- Nem zavarsz - rázta a fejét Damon. - Csak ücsörgök, filozofálgatok és egyéb baromságok. - Caroline megengedett magának egy kis mosoly-féleséget, majd leereszkedett Damonnel szemben az egyik fotelba.

 - Szóval, még nem volt alkalmam megköszönni, amit a temetésen mondtál - mondta végül a lány. 

- Szívesen...ez volt a minimum, amit tehettem - bólintott Damon, belekortyolva a poharába.
- Ami azt illeti, eléggé megleptél vele. De nemcsak ezzel, hanem...meglepsz mindennap saját magaddal, a tudattal, hogy kivé is váltál két év alatt - folytatta Care. - Soha nem gondoltam korábban, hogy ilyen érzelmeid vannak és hogy mikre vagy valójában képes. Sajnálom, hogy elítéltelek korábban, de nem tudhattam, hogy a szerelem ennyire meg tud változtatni téged.
- Az igazság az, hogy nem változtam meg - nevetett fel Damon keserűen, humortalanul. - Ugyanolyan makacs, önfejű, számító, öntelt, önző seggfej vagyok, mint korábban. Csak annyi változott, hogy van miért, vagyis van kiért önzőnek lennem.
- De legalább van kiért küzdened, van kiért megváltoznod, van valakid, aki miatt mindent megteszel, hogy jobb ember legyél.
- Ez igaz - mondta Damon szórakozottan, egyenesen Caroline szemeibe nézned. - Viszont hidd el nekem, az élet mindenki számára tartogat meglepetéseket. Ha nekem megadatott az, hogy rátaláljak az életemre, amire vágytam, és amit mindig is afféle álomként kergettem, akkor neked sokkal több esélyed van ugyanerre. Te megérdemled, és tudom, hogy meg fogod találni, bármi is legyen az.

And you're miles away  

And yesterday you were here with me

- Hátha... - válaszolta Care, arcát a kandalló felé fordítva. Hirtelen újabb lépések zaja hallatszott, és Elena jelent meg a nappaliban.
- Á, szóval ide menekültél! - állapította meg mosolyogva, mikor észrevette Damont és Caroline-t. - Damon nem hagyott aludni? - kérdezte nevetve, lehuppanva barátja mellé, akinek kissé felderült az arca, amikor meglátta.
- Inkább én nem hagyom őt - felelte Caroline.
- Amúgy sem tudnék aludni - vont vállat Damon. - Érthető okokból - tette hozzá rejtélyesen, egy sokat mondó pillantást vetve Elenára.
- Azt hiszem, én most visszamegyek. Nem akarom Bonnie-t egyedül hagyni - szólalt meg Care, és hangtalanul kislisszolt a nappaliból.
- Ilyen se volt még, hogy nem kívánom a whiskyt - jegyezte meg Damon, a dohányzóasztalra állítva a poharat. Elena közelebb csúszott hozzá és az oldalának dőlt, mire Damon magához húzta és átölelte.
- Soha nem fogom elfelejteni, amit ma tettél - suttogta a fülébe a lány. - Bebizonyítottad, hogy mennyire érdemes vagy szeretetre, és megmutattad azt az arcod, amit olyan ritkán szoktál.
- Azt csak neked tartogatom - mosolyodott el Damon. - Elena, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?
- Tudom - viszonozta egyszerűen Elena. - És én is szeretlek...mindennél jobban. - Damon kicsit lehajtotta a fejét, pont annyira, hogy ajkaik a lehető legegyszerűbben találkozhassanak. A csók először lassúnak és gyengédnek indult, sőt, ártatlannak; azonban csakhamar hevessé és követelőzővé vált. Néhány másodperc múlva Damon már döntötte is hátra Elenát, a lány pedig a dereka köré kulcsolta lábait, s úgy folytatták a csókolózást. Mindketten tudták, hogy annak, amit akarnak, nem akkor volt az ideje, mégis nagyon nehezükre esett elválni egymástól.
- Ezt most nem tehetjük - sóhajtotta Elena, amint rávette magát, hogy elszakadjon Damontől.
- Tudom - hangzott a felelet, amit egy újabb, ezúttal rövid csók követett. - Csak szükségem volt erre.
- Nekem is. De muszáj mennem...már így is megszegtem a csajos esték legalább öt szabályát - nevetett a lány, majd egy utolsó, gyengéd csókot lehelt szerelme ajkaira, mielőtt föltápászkodott volna.
- Jó éjt, Damon - búcsúzott mosolyogva.
- Neked is, Elena. Aludj jól - szólt utána Damon, figyelve, ahogy a lány eltűnik a lépcsőfordulóban.

Touch down  

Like a seven four seven 

Stay out and we'll live forever now

A következő rész tartalmából...
Damon és Elena egy komoly beszélgetésbe bonyolódik a jövőjük kapcsán, ami kérdéseket vet fel bennük, s amelyekkel végül Bonnie-hoz fordulnak segítségért. Stefan újból kapcsolatba lép a zaklatójával, aki ezúttal egy új tervbe akarja belevonni a fiatalabb Salvatore-t. Rebekah Mattnél, Caroline pedig Klausnál tesz látogatást, mindannyiszor meglepő eredménnyel. Végül pedig Bonnie talál valamit, ami sok mindenre magyarázatot adhat Damon és Elena furcsa kapcsolatában.




14. rész >>

Ezer bocsánat ezért az újabb, pofátlanul sok késért. Most már nem is keresek kifogást, és az igazság az, hogy mivel már a sokadik alkalom, fölösleges is. Ne haragudjatok.

Remélem, azért tetszett a rész, amelyben igyekeztem méltó módon elbúcsúztatni Tylert. Esetleges véleményeknek ezúttal is, mint mindig, örülök.
Vicának és Maresznek üzenem, hogy végre ITT A PARTI IDEJE! Az évadzáró fenomenális volt, a Delena pillanatok elképesztőek...egyszóval, borzalmasan boldog vagyok miatta. Szerencsére bejött a jóslatunk, nem igaz? :)
Bianca, a te kérdésedre válaszolva a sorozat ötödik évada valószínűleg októberben kezdődik, de pontos időpontot még nem hoztak nyilvánosságra.
Végezetül pedig, mindenkinek, aki olvassa az Összetörve című új történetem, hogy egy-két nap múlva jön a következő rész, úgyhogy egy kis türelmet kérek ehhez is.

Bocsánatkérés

Újabb bocsánatkérés. Nagyon sajnálom, hogy megint nem hoztam időben az új részt, de most valóban minden közbejött. Igyekszem holnap, vagy legkésőbb holnapután hozni mindkét történetem legfrissebb fejezetét.

Ne haragudjatok rám, kérlek. Mindent megteszek, de néha ez sem elég.

- HexiTVD

Összetörve - Prológus

És igen, itt van a legfrissebb Delena sztori, amit alig vártam, hogy megosszam veletek. Néhány hónappal ezelőtt jött az ötlet, és hamar papírra is került az első pár fejezet. Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mindazok, akik olvassák a Végzetet, vagy bármelyik rövidebb szösszenetemet, az tudja, mire számíthat, így remélem, nem okozok majd csalódást és megfelelek az elvárásoknak.
Mielőtt belekezdenék, jeleznék pár dolgot. Az egyik az, hogy ez a prológus, azaz előszó RÖVID, tehát ne lepődjetek meg, ha túl hamar vége van. Úgy éreztem, kell egy bemelegítő, bevezető fejezet, mielőtt belecsapnánk a kaland közepébe. Érthető módon epilógus is lesz, folytatás azonban nem, mert a Végzet az egyedüli több évados fanfic, amit írok, és nem ezt nem is terveztem hosszabbra, mint 13-18 fejezet. 
A másik az, hogy ez egy nagyon Delena központú történet lesz, amit, gondolom nem bántok. Nyilvánvalóan szerepelnek majd benne elvétve általunk jól ismert karakterek, de ők sem olyan formában, ahogy azt megszokhattuk a sorozatban.
Végül pedig, a korhatárt jó pár fejezet erejéig 12-re szabom meg, ami később lehet, sőt, valószínű, hogy változni fog.
Na tehát, öveket becsatolni, és irány Mystic Falls! Jó utat! :)


Damon & Elena - Összetörve

Prológus
Indulás!

Kedves Naplóm,

életemben először hagyom magam mögött a szülővárosomat, Mystic Fallst. Soha nem éreztem magam ennyire szabadnak, mint most, és valamiért azt érzem, hogy meghoztam életem legjobb döntését. Tudom, hogy egy új, hihetetlen kaland vár rám és olyan élményekkel gazdagabban térek majd haza, amelyeket soha nem felejtek el.

Abban bízom, hogy talán ez az út segít elfelejteni mindazt, amit igyekszem oly mélyre eltemetni magamban. Éppen ezért is megyek egyedül, hogy könnyebben dolgozzam fel a történteket, hogy kicsit magamba nézzek, hol is rontottam el.

Nincsenek elvárások, normák és sablonok, amiket szembeállítanak velem. Végre nem kell tettetnem, hogy jól vagyok, nem kell egy más személyiség maszkját hordanom, elrejtve a valódi érzéseimet. Meg akarom ismerni azt, akivé váltam, és ki akarom tapasztalni, milyen az, ha az ember végre őszintén boldog.

Nem tudom, pontosan hová megyek, csak hagyom, hogy a szívem vigyen előre. És végre-valahára az lehetek, aki valójában vagyok; valaki, aki lenni akarok.

Elena elmosolyodott, majd becsúsztatta a táskájába a barna, bőrkötéses könyvecskét és lezárta a kézitáskát. Az összes csomagja – két kisebb táska és egy gurulós bőrönd – készen sorakoztak a szobájában, csak az indulásra várva. A lány sóhajtva végignézett rajtuk és újból belegondolt, mire is vállalkozott. De ezúttal sem bizonytalanságot, vagy megbánást érzett, hanem a szabadság mámorító, felszabadító érzését, azt, amit mindig is hiányolt az életéből.

Megragadta a táskákat, és lecipelte őket a lépcsőn. A nagynénje, Jenna és az öccse, Jeremy, már ott vártak rá.

- Készen vagyok – jelentette Elena, ahogy megállt előttük. Mindkettejük arcán aggodalom tükröződött, de Elena ezen már nem lepődött meg, hiszen elégszer próbálták meg lebeszélni őt erről az útról az elmúlt három hétben, mindannyiszor sikertelenül.

- Biztos el akarsz menni, Elena? - tudakolta Jenna, bár biztos volt benne, hogy ezúttal sem a kívánt választ fogja hallani. A gondolat, hogy el kell engednie unokahúgát teljesen egyedül egy idegen kontinensre nem éppen örömre adott okot.

- Igen, teljesen – viszonozta a lány. - Azt hiszem, ideje indulnom.

- Vigyázz magadra – búcsúztak mind a ketten. Elena megölelte őket és bátorítóan rájuk mosolygott. Pontosan tudta, mi a véleményük erről az „őrült kalandról”, de ezúttal nem hagyta, hogy lebeszéljék, hanem megengedte magának, hogy élje az álmait, és ne csak csukott szemmel lássa őket.

- Tényleg ezt akarom, higgyétek el. És ígérem, egy darabban visszajövök – mondta, és kilépett a ház ajtaján. Ahogy magába szívta a friss, reggeli levegőt, úgy érezte magát, mint egy madár, aki kiszabadult a kalitkájából. Szabad volt, és övé volt az egész világ, ami csak arra várt, hogy felfedezze.

- Vigyázz, világ, mert jövök! - suttogta vigyorogva, mielőtt beszállt volna a taxiba és elindult volna élete legnagyobb kalandjára.

XOXO

- Tuti nem gondoltad meg magad? - kérdezte Alaric, miközben figyelte, ahogy Damon bepakolja az utolsó dolgokat is a bőröndjébe. - Mármint tök egyedül, valahol a világban, hát, öregem, szerintem nem túl csábító.

- Szerinted – felelte Damon könnyedén. - Nekem viszont pontosan erre van szükségem. Ki kell szellőztetnem a fejem, de ez a város túlságosan kicsi és unalmas ahhoz, amire én vágyom.

- Értem. És ezért inkább fejest ugraszt a nagyvilágba. Mindemellett pedig itt hagyod a munkád, és nem érdekel, mi mindent művelnek az ellenfeleink, amíg te strandolsz valahol Európában.

- Pontosan.

- Felőlem csináld, ahogy jólesik. Nincs jogom beleszólni a dolgaidba – jelezte Ric, megadóan sóhajtva. Már rég letett arról, hogy lebeszélje Damont erről a hirtelen jött elmezavarról.

- Helyes – bólintott elégedetten Damon, majd átvetette a vállán a táskáját, és kezébe vette a bőröndöt. - Most pedig elmegyek. Vigyázz a lakásra, de nem akarom megtudni, hogy nőket viszel az ágyamba. Az magánterület.

- Nem fogok hozzá se érni az ágyadhoz – ígérte Alaric. - Te, Damon, és mit csináljak, ha ő keres?

- Amit akarsz – vont vállat Damon közömbösen. - Nem túlzottan érdekel.

Alaric bólintott, majd búcsúzóul megpaskolta barátja vállát.

- Jó utat, öregfiú.

Damon vigyorogva biccentett, majd csomagostul elhagyta a lakást. Odakint már várt rá egy taxi. Gyorsan bedobta a táskáit a csomagtartóba és bepattant a sofőr mellé.

- A reptérre – rendelkezett és végre hátradőlt, várva, hogy elhagyja a börtönét.

XOXO

Elena ámulva pillantott körül, miután belépett a terminálba. Még soha életében nem volt repülőtéren, ebből adódóan repülőn sem ült még soha. Elhagyni az országot, elmenni külföldre, világot látni – mindez álomnak tűnt oly sokáig. De most, itt állt a lehetőség kapujában, és úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, aki megkapta ajándékba egy csokigyár kulcsát. Miután gondosan szemügyre vett mindent, közelebb lépett az óriási, digitális táblák egyikéhez, hogy megkeresse a járata adatait. A New York-ba tartó gép, amire fel akart szállni, pontosan két és fél óra múlva indult. Így, mivel rengeteg ideje volt, Elena feladta a csomagjait, és elhatározta, hogy beül valamelyik kávézóba, ameddig megnyitják a kaput a géphez.

Miközben a cappucinoját iszogatta, elővette a kedvenc könyvét, amit útitársnak szánt a hosszú útra, ami előtte állt. Öreg, megviselt példány volt már, látszott rajta, hogy sokan, sokat olvasták. Teljesen belemerült a regénybe, olyannyira, hogy észre sem vette, hogy a hangosbemondó közzétette, hogy a gépének kapuja immár nyitva áll az utasok előtt. Végül a harmadik tájékoztatónál föleszmélt, és ijedten vette észre, hogy nem maradt túl sok ideje a beszállásig. Villámgyorsan felkapta a cuccait és a kapu irányába sietett. Próbált a lába elé nézni, hiszen jól ismerte magát: az a típusú ember volt, aki könnyedén képes volt a saját lábában is elbotlani. Azonban mivel annyira odafigyelt a lépteire, észre sem vette, hogy valaki hasonló sebességgel közeledik a másik irányból. Így kissé váratlanul érte, hogy hirtelen tiszta erejéből nekiment valakinek. Az ütközés erejétől hátraesett, és elejtette a kézitáskáját. Kicsit érezte, hogy sajog a feje, de nem érzett túl nagy fájdalmat, a szíve ellenben hevesebben vert a megszokottnál, amit a meglepetés számlájára lehetett írni.

- Uramisten, ne haragudjon – szabadkozott, gyorsan összeszedve a táskájából kiszóródott holmikat.

- Nem, én kérek elnézést – felelte egy lágy, szórakozott hang, melynek tulajdonosa éppen felé nyújtotta a könyvét, amit szintén elejtett. - Ez a magáé.

- Köszönöm – felelte Elena kicsit még mindig idegesen, majd fölpillantott, hogy szemügyre vegye az előtte térdelő fiatalembert. És abban a pillanatban, hogy tekintetük találkozott, Elena tudta, hogy az élete soha többé nem lesz olyan, mint amilyen valaha is volt.

1. rész >>>

Ennyi fért bele ebbe a rövidke előszóba. Remélem, eddig tetszett a történet  és a kiinduló gondolat is. Nemsokára jön az első rész, ami jóval hosszabb és kifejezőbb lesz.

Damon & Elena: Összetörve - Ismertető

Elena egy fiatal, tehetséges lány, aki előtt fényes jövő áll, azonban sorsa és magánéletének váratlan, drámai fordulatai miatt nem képes visszatalálni régi önmagához. Damon egy tehetős, neves cég igazgatója, akinek bár látszólag mindene megvan, mégsem boldog, mert szívét mindig összetöri valaki. Így eshetett meg, hogy mindketten egyszerre határozzák el, hogy elutaznak, nemcsak otthonról, hanem az egész kontinensről is. De vajon egy véletlen találkozás megváltoztathatja az egész életüket és beforraszthatja a be nem gyógyult sebeket?

Újabb Delena történet, melyben ezúttal mindenki ember. Azonban a természetfeletti hiánya nem ok a dráma távollétére. Kaland, humor, dráma és szerelem...mindez kedvenc párunk főszereplésével.

Ez a fanfiction egy új menüpont alatt lesz megtalálható, amely (értelemszerűen) az Összetörve nevet viseli.

A történet nagyjából 20 fejezet hosszú lesz, és hasonló időközönként hozom az új részeket, mint a Végzet esetében. Jó olvasás és szórákozást kívánok, továbbá remélem, élvezni fogjátok az újabb kalandot. :)

PROLÓGUS >>>

2x12 A függönyön túl

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Gyilkosság, Szereplő halála

Meg is érkezett a legfrissebb fejezet, amely ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész  abbahagyta, csak egy kicsit más szemszögből. Ez a fejezet hasonló lesz, mint az őt megelőző, szomorú és akciódús. Sokan csodálkoztatok a két halálon, ami bekövetkezett, és őszintén szólva örültem, hogy egy kicsit sikerült megtévesztenem benneteket. Hogy miért is, mindjárt kiderül.
Ezen kívül elmondanám, hogy se Elena, se Caroline nem látta Stefant, csak Tyler és Connor. 
Jó olvasást kívánok!


XII. fejezet - A függönyön túl

- Gyere, segítek - ajánlotta fel Caroline, és kinyújtotta kezét, hogy felsegítse Tylert, akinek még mindig nem gyógyultak be rendesen a sérülései, és mindennek tetejébe alaposan legyengült a félnapos verbénás-farkasfüves fürdőtől. Tyler rátámaszkodott a lány vállára, s úgy próbált kiegyenesedni, miközben minden erejét megfeszítve igyekezett elnyelni az előkívánkozó ordítást. A másik szobából áthallatszott Elena halk motyogása: "Jön." és még hallani vélték, ahogy Connor gúnyosan felhorkant. Addigra Tylernek sikerült majdnem teljesen lábra állni, de még Caroline támogatásával is nagyon esetlenül mozgott súlyosan sérült lábával. Így történhetett meg, hogy egy véletlen mozdulatnál a hibrid elvesztette az egyensúlyát és túl nagy erővel érkezett vissza a lábaira, aminek köszönhetően egy hatalmas reccsenés hallatszott, ahogy hozzáért a parkettához. Care halálra rémülten fojtotta vissza a lélegzetét, a lehető leggyorsabban az ablakhoz terelve Tylert, miközben hallotta, hogy odabent valaki megindul feléjük.
- Mássz, gyorsan - suttogta sürgetően, egy szempillantás erejéig kinézve az ablakon. Tyler már azon volt, hogy kimásszon, meghallotta egy elsütött fegyver hangját. Ami ezután történt, olyan volt, mintha lelassították volna az események. A hibrid ijedten fordult hátra: megpillantotta Stefant, aki egy eszelős kifejezéssel az arcán meghúzta a ravaszt, egyenesen Caroline felé küldve a golyót, aki még mindig háttal állt. Közben ő is érzékelte a feléjük süvítő golyót, de már nem volt ideje megfordulni vagy elfutni, csak Tyler kétségbeesett hangját hallotta, ahogy ezt kiáltja:
- Caroline, ne! - Ekkor a golyó már nagyon közel volt hozzájuk, alig egy-két másodpercre Caroline hátától, egyenesen a szíve felé száguldva. A halál őrjítő közelségében Tylert elöntötte az adrenalin: a tudat, hogy meg kell mentenie a szeretett lányt bármi áron, olyan erőt adott neki, amivel hegyeket lehetett volna megmozgatni. Minden erejét, fájdalmát, szeretetét iránta megfeszítette és még a vámpírsebességnél is jóval gyorsabban a repülő golyó és Caroline közé vetette magát. A fehér tölgy golyó pedig nem változtatta meg többé az irányát, így egyenesen Tyler hátába fúródott, átszakítva a bőrt, megtalálva az utat dobogó szíve felé, és mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne, át is ment rajta, egy lyukat égetve a szívbe, ami mindennél jobban szeretett. Tyler felüvöltött, érezve a vég rohamos közeledtét, s a fájdalom futótűzként való terjedését teste minden egyes porcikájába. Karjai lehanyatlottak Caroline válláról, aki fájdalmasan ordított, látva Tyler haláltusáját. A fiú a földre rogyott, némi vért köhögve, majd utolsó erejével még rámosolyogott Caroline-ra, mert beszélni már nem tudott, s ez az érzelem örökre rajta maradt szép arcán, ahogy bőre elszürkült és kilehelte lelkét.
- Ne, Tyler, nem halhatsz meg, hallod?! - kiáltotta Caroline, eszeveszetten rázva Tyler vállát. Szavainak vége már elcsuklott az előtörő sírástól, s fájdalmában teljesen megfeledkezett arról, hogy hol is van. Ráadásul nem is látta, ki küldte a golyót, mert háttal állt neki, s mire hátrafordult, a támadó már eltűnt, habár elég valószínű volt, hogy Connor tette.
- Tyler, kérlek, Tyler - sírta, kezeivel végigsimítva a halott hibrid hamuszürke arcát. - Ne hagyj itt, Tyler, nem halhatsz meg... - Azonban akárhogy is kérlelte szerelmét, az nem akart felébredni, csak nézett rá ugyanazzal a békés, beletörődő mosollyal, amit élete utolsó másodpercében öltött arcára. Caroline reményvesztetten felnyögött és megadta magát, a sírástól rázkódó vállakkal Tyler élettelen testére borulva. Csak hagyta, hogy a fájdalom átjárja a testét, odaláncolva őt a holttesthez.
- Ó, milyen szomorú - szólalt meg egy gúnyos hang mögötte. A lány hátrafordult és meglátta Connort, aki ugyanazt a pisztolyt szegezi rá, ami nem sokkal korábban Tylerrel is végzett. - Tudod, akárhogy is, hiszek a szerelemben, és nem akarok semmi jó elrontója lenni, hiszen nem vagyok én gonosz! Úgyhogy, felajánlom a lehetőséget, hogy utána menj, és együtt boldogok lehettek a halálban. Mit szólsz hozzá? - Mielőtt Caroline, aki még amúgy sem tért teljesen magához, válaszolni tudott volna, valaki elkapta Connort hátulról, és a falnak repítette.
- Azt már nem! - mennydörögte Klaus, majd egy szempillantás alatt a lány mellett termett, és megpróbálta elrángatni őt Tyler holttestétől. - Gyerünk, Caroline, ki kell mennünk innen - szólt erélyesen, de a vámpír meg se mozdult.
- Nem hagyom itt - közölte makacsul, le sem véve a szemét halott szerelme arcáról.
- Caroline, velem kell jönnöd, hacsak nem akarsz itt meghalni! - utasította Klaus, de mivel Caroline semmi együttműködést nem tanúsított, ezért erőszakkal megragadta és villámgyorsan kisuhant vele a házból. - Menj haza, mi addig elintézzük ezt a szemétládát.
- De Tyler... - ellenkezett Care, megpróbálva kiszabadulni Klaus szorításából. - Nem hagyom itt! Engedj el!
- A fenébe, nincs sok időnk! Értsd meg, hogy veszélyben vagyunk és nem akarom, hogy te is meghalj, világos? - morogta Klaus. - Menj haza!
- Nem!
- Szuper - sóhajtott fel a hibrid, majd mélyen a lány szemébe nézett és megigézte. - Menj haza. - Caroline bólintott és egy pillanat múlva már ott sem volt.

Eközben Damon, Rebekah és Logan egyszerre hatoltak be a házba annak különböző pontjain. Két társával ellentétben ő nem a vadásszal foglalkozott, hanem...
- ELENA! - üvöltötte, berúgva a hátsó ajtót. Szerencséjére rögtön abba az elsötétített szobába érkezett, ahol a lány volt, aki még mindig egy helyben ült, s maga elé meredve motyogott érthetetlen szavakat. Amint meglátta őt, Damont különböző érzelmek öntötték el: megkönnyebbülés, hogy életben találta a lányt, akit mindennél jobban szeretett a világon. Aggodalmat, amikor látta, milyen állapotban van és mi mindent művelt vele Connor. És ezeken kívül felemésztő haragot a vadász iránt, akit mindennél jobban meg akart gyilkolni. Villámgyorsan mellette termett és letépte az összes láncot, ami a székhez kötözte őt, azonban Elena meg sem mozdult, csak meredt maga elé, mintha Damon ott sem lenne.
- Elena - szólalt meg Damon, letérdelve elé, s miközben egyenesen a szemébe nézett, óvatosan a kezei közé vette az arcát, amelyen a mérhetetlen szomorúságon kívül semmi sem tükröződött. Tekintete üres volt, kiveszett belőle a játékos csillogás és az a jól ismert, szerelmes fény, ami akkor mutatkozott meg, ha Damonre nézett vagy gondolt. Szemi azonban nem mutattak mást, mint hűvös beletörődést. - Én vagyok az, Damon. Kérlek, szólalj meg! - kérlelte gyengéden. - Fogalmam sincs, mit művelt veled az az ember, de azt tudom, hogy itt vagyok és nem kell többet félned. Mindjárt vége lesz, csak kérlek, térj magadhoz! - Elena ellenben nem nagyon tűnt közreműködőnek. Arckifejezése semmit sem változott, ahogy a következőket mondta:
- Sosem szerettél. Csak egy nemkívánatos fölösleg vagyok számodra - suttogta szárazon, továbbra is egy pontot fixírozva a falon. Damon elképedve, még ijedtebben bámult rá, s az aggodalom csak úgy sütött a hangjából.
- Mindig is szerettelek és most is szeretlek - válaszolta őszintén. - Látod ezt a gyűrűt az ujjadon? Eljegyzési gyűrű, és azért kaptad tőlem, mert szeretném, hogy egy nap a feleségem legyél. Azért, mert szeretlek és te vagy az egész életem, az emberségem, a lelkem, a testem, a mindenem. Te jelented nekem a világot, te vagy az, aki ideköt és aki szeret. Ne vond kétségbe ezt, akármit is hitetett el veled Connor.
- Megérdemlem a sorsomat, hiszen én minden vagyok, csak különleges nem - közölte Elena monoton hangon, meg sem mozdulva. Damon teljesen kétségbe volt esve, fogalma sem volt, mennyire is szórakozott a vadász a lány érzéseivel, ahogy azt sem tudta, hogyan segítsen ezen.
- Elena, kérlek...térj magadhoz! - Azonban erre már választ sem kapott. Sietnie kellett, hiszen Logan és Rebekah egyedül küzdöttek Connorral, amíg ő Elenát próbálta mag összeszedni, de mégis, nem akart addig meg sem mozdulni, amíg nem sikerül valamilyen módon segítenie rajta. És akkor, amikor rápillantott szerelme arcára, rájött, mit kell tennie. Vérre volt szüksége, még pedig azonnal, de mivel semmi esély nem volt rá, hogy véletlenül találjon egy tasakot a közelben, egyéb lehetőség híján a saját csuklóját ajánlotta fel neki.
- Igyál - utasította, a lány szájához illesztve a sebesült testrészt. Elena először ellenállt, de végül engedett a vér ismerős csábításának és lassan inni kezdte az életet jelentő folyadékot. Ahogy egyre többet ivott, úgy tért vissza testébe nemcsak az élet, hanem a józan gondolatok is, mintha Damon vére összeillesztette volna lelkének összetört darabjait. Amint valóban magához tért, elszakított magát Damon csuklójától, hiszen nem akart túl sok vért elvenni tőle, s ezzel legyengíteni őt.
- Damon! - zihálta, majd át sem gondolva, mit tesz, a fiú karjaiba vetette magát, és jó szorosan magához ölelte. - Itt vagy, ugye? Nem álmodom?
- Nem - vágta rá Damon, gyengéden simogatva a hátát, és belélegezve mindig mámorítóan finom illatát. Határtalan boldogság járta át, annak ellenére, hogy még korántsem volt vége a rémálomnak, de a tudat, hogy élve tudhatja őt, mindenné fontosabb volt számára.
- Jól vagy? - kérdezte, amint elváltak egymástól pont annyira, hogy arcuk szembe nézzen egymással.
- Nem... - rázta a fejét Elena. - Jeremy...
- Mi történt Jeremy-vel?
- Megölte - sziszegte a lány, s most, hogy visszakapta tudatát és érzéseit, határtalan bosszúvágy ébredt benne öccse halála miatt. Most nem akart a fájdalommal foglalkozni, mert az túl felemésztő lenne, először véget akart vetni a vadász életének, megbosszulva ezzel, amit Jeremy-vel tett. Utána tudta, hogy a gyász mindennél nagyobb erővel nehezedik majd rá, de addig, amíg Connor lélegzett, nem látott maga előtt más célt, mint megölni őt. - És ezért végzek vele - határozta el, majd felpattant és Damonnel a nyomában berontott a másik szobába, ahol Logan, Rebekah és Klaus annyira jutott, hogy egy székhez kötözzék Connort, akit a meglepetés erejével sikerült elkapni.
- TE! - vicsorgott Elena a vadászra, majd tiszta erejéből nekirontott, hogy kitörje a nyakát, ahogy a férfi tette Jeremy-vel. Azonban amint kezei a nyakára fonódhattak volna, egy láthatatlan falba ütközött, ami megakadályozta, hogy hozzáérjen. - Mi a...? - csodálkozott Elena, elképedve bámulva az önelégülten vigyorgó Connorra.
- Nekünk se sikerült - csóválta a fejét Logan.
- De hogy? - értetlenkedett Elena, de tekintetéből nem távozott el a gyilkos harag.
- Nyilvánvalóan egy erős boszorkány áll a dolog mögött, ha nem tévedek, ugye barátom? - felelte Klaus Connorra pillantva.
- Azt hiszitek, hogy legyőzhetetlenek vagytok? Hogy ti uraljátok a világot, hogy elnyomhatjátok az ártatlan emberi fajt és úgy játszadozhattok az életeikkel, ahogy az nektek tetszik?! - tudakolta Connor gyűlölködve.
- Ez csak természetes - vigyorgott Klaus, bár ezt most nem gondolta teljesen komolyan.
- És te azt gondolod, hogy a te saját álláspontod helyes? - vágott közbe Elena, mélységes undorral a hangjában. - Szerinted mi, vámpírok nem vagyunk képesek érzéseket táplálni egymás, vagy akár emberek iránt? Szerinted mi nem vágyunk szeretetre, barátságra, megértésre? - tette hozzá, megszorítva a mellette álló Damon kezét. - Szerinted mi magunknak választottuk ezt az életet?
- Ti nem vagytok egyebek, mint lelketlen, gyilkos szörnyetegek, akiket el kell pusztítani - vágta rá a vadász eszelős tekintettel, majd hirtelen, mintegy varázsütésre szétszakította a köteleit, felpattant és előrántotta a fegyverét. Rebekah abban a pillanatban neki akart esni, azonban az a bizonyos láthatatlan pajzs őt is megakadályozta abban, hogy kárt tegyen Connorban, aki viszont rögtön két golyót küldött a lány testébe, de a szívét egyszer sem találta el. Az ős felnyögött és a földre rogyott fájdalmában. Klaus, ezt látva, hátulról próbálta megtámadni, azonban ő sem járt sikerrel, bár Connor őt nem tudta eltalálni, csak a karján.
- Ugye, milyen furcsa, hogy egy ember le tud győzni benneteket? - nevetett fel Connor, végig maga előtt tartva a fehér tölgy golyókkal töltött pisztolyt. Nem tudtok ártani nekem, lássátok be! Sőt, elmenekülni se tudtok előlem. Erősebb és hatalmasabb vagyok nálatok, és addig nem állok meg, amíg holtan nem látom az összes vámpírt a világon! - folytatta mosolyogva. - Nos, ki akar a leghamarabb meghalni? - Elena érezte, ahogy a harag szélsebesen száguldozik az ereiben. Egy pillanatra maga elé képzelte öccsét, akit emiatt az ember miatt veszített el, s a bosszú édes vágya megsokszorozta az erejét. Holtan akarta látni a vadászt, bármi áron, megfizetve neki mindazért a kínért és fájdalomért, amit létezésével okozott.
- Tudod, - szólalt meg halkan, lesütött szemekkel - van valami, ami még nálad is erősebb - közölte, majd felemelte a szemét és pillantását Connor tekintetébe véste. Egy hosszú másodpercig farkasszemet néztek, és aztán, mintha hirtelen egy hatalmas erő belülről kezdte volna emészteni, a vadász felüvöltött, a fejéhez kapva a kezeit és térdre esett. Mindenki döbbenten bámulta Elenát, aki továbbra sem vette le a szemét a vergődő férfiról.
- Érzed, ugye? - suttogta ördögi hangon. - Fájdalom, harag, szomorúság, kilátástalanság...
- Ne, hagyd abba! - könyörgött Connor. Arcáról nemcsak a verejték, hanem a könnyek is csorogtak, ezúttal azonban kínjában.
- Érzed, ahogy átjárja a tested és letaglóz? - folytatta Elena, egyre közelebb lépve hozzá. - Ahogy a fájdalom mérge terjed a szívedben, lezsibbasztva minden egyes porcikádat? Ahogy gyengít a gyász elviselhetetlen súlya, egyre lejjebb és lejjebb taszítva téged a mélybe? Érzed ezt, ugye? Nézz magadba...nem vagy több, mint puszta sötétség, akinek a kegyetlenség az egyetlen lámpása. Látod, mit hagysz magad mögött? Érzed a ridegséget, a gonoszságot?
- Könyörgök, hagyd abba! - nyüszített Connor, aki már összekuporodva feküdt a padlón, még mindig a fejét fogva. A lány azonban még nem ért a végére.
- S íme, lásd magad...mert én látlak téged, ismerem minden gondolatot, minden szavad, minden lélegzetvételed - sziszegte, újabb gyilkos pillantásokat lövellve felé, de amikor újra megszólalt, szavait a még mindig döbbenten álló társaihoz intézte. - Egy ezüst golyóval kell átlőni a szívét. Siessetek, mert tudom sokáig tartani. - Mindegyikőjük idegesen nézett körbe, valami ezüst után kutatva, de csak és kizárólag fából készült fegyvereket találtak mindenhol. Ekkor azonban Rebekah rátalált a megoldásra: megragadta a nyakában függő láncot, amelyen kisebb ezüst gömbök voltak felfűzve, letépte és odadobta az egyik leguruló darabot Damonnek, aki a kezében tartotta Connor egyik pisztolyát.
- Ez jó lesz? - kérdezte, mire Damon kiszedte a töltényeket és behelyezte az ezüst golyót.
- Tökéletes - felelte, majd Elenára pillantott. - Kész vagyunk. - Elena bólintott, majd folytatta monológját.
- Látod, ez vagy te: sötétség, harag, embertelenség, düh és könyörtelenség. De tudod, vannak dolgok, amik mindenkinek kijárnak: a remény...a szeretet...a megbocsátás. - Ekkor a vadász már torka szakadtából üvöltött, könyörgően hunyorogva Elenára, aki megadta a kegyelemdöfést. - Ezt azonban te soha nem érheted el - fejezte be, majd lehunyta a szemét és odébb lépett. Abban a pillanatban, hogy Connor megkönnyebbülten fellélegzett, Damon felemelte a fegyvert, célzott és egyenesen átlőtte a vadász szívét. A férfi ordított, megtántorodott és hátraesett térdelő helyzetéből. Sebéből azonban nem csak vér kezdett el dőlni, hanem egy furcsa, sűrű fekete füst is, amely az ég felé szállt, s amint kiért a napfényre, szerte foszlott. Nagyjából egy percig tartott a haláltusa: Connor emberfeletti hangon, artikulátlanul üvöltött, amíg az életét jelentő, sötétvörös folyadék és a beazonosíthatatlan füst távozott a testéből. És aztán, amikor vége lett, nem maradt más belőle, mint egy kiszáradt, betegesen sápadt, belilult test, amely már csak a halvány emléket őrizte a vadászról, aki uralta a porhüvelyt.
Elena tért először magához, aki erejét vesztve, kimerülten botorkált egyenesen Damon felé, s amint odaért, belevetette magát a karjaiba. Szerelme szorosan magához ölelte, gyengéden simogatva a hátát. Logan, Klaus és Rebekah ellenben még mindig ámulva figyelték a holttestet, még mindig emésztve mindazt, ami a szemük előtt lejátszódott pár perccel azelőtt. Klaust döbbentnek látni ritka és furcsa volt, és ezt jelezte a mosoly is, ami a húga arcára kiült, amikor meglátta bátyja arckifejezését.
- Oké, akkor megmagyaráznátok, hogy ez mi volt? - fordult Rebekah az ölelkező pár felé, akik azonban túl elfoglaltak voltak a válaszadáshoz, ezért Logan válaszolt, aki még mindig a hullát bámulta.
- Démonok szállták meg a testét - magyarázta. - Ezért kellett ezüst golyóval átlőni a szívét. - Logan felelete hallatán Elena szinte azonnal felkapta a fejét.
- De ha démonok szállták meg a testét, akkor már nem volt ember...és ha nem volt ember, akkor Jeremy életben van! - kiáltott fel boldogan, majd kivált Damon öleléséből és átsuhant a másik szobába, ahol az öccse feküdt, még mindig élettelenül.
- És szabadna tudnom, hogy Gilbert kisasszony mit művelt vele? - érdeklődött Klaus, aki Connor testénél térdelt.
- Behatoltam az elméjébe, és elhitettem vele, hogy mindent érez, amit én valaha is éreztem - viszonozta a lány, aki időközben visszatért, a karján hozva Jeremy-t. - Rázúdítottam mindent érzelmemet egyszerre, és ez olyan erősen hatott rá, hogy beláthattam az elméjébe és így megtudtam, hogyan lehet megölni.
- Bámulatos! - bólintott elismerően Klaus. - Azt esetleg, hogy mégis ki volta az a varázsló, vagy boszorkány, aki ellenünk küldte, nem sikerült kiderítened?
- Nem. Az elméje sötét volt, nem volt...nem volt lelke - sóhajtott Elena. - Csak gyilkolást és könyörtelenséget láttam benne, semmi egyebet.
- Érdekes..elég érdekes - töprengett Klaus, magában azon gondolkodva, mégis hogyan volt képes Elena egyáltalán véghezvinni az előbbi mutatványt. Újabb kérdést azonban nem tehetett fel, mert abban a pillanatban Jeremy szemei felpattantak és a fiú levegő után kapkodva felült. Elena, aki eddig várakozóan simogatta az ölében fekvő öccse fejét, rögtön magához ölelte és nem bírt elengedni.
- Ó, Jer - suttogta meghatódva. - Azt hittem, hogy elveszítettelek... - Jeremy, amint kicsit magához tért, viszonozta nővére ölelését, miközben azon gondolkodott, hányadik alkalommal tért már vissza a halálból. Ötnél már elvesztette a számolás fonalát.
- Ja, egy pillanatig én is azt hittem, hogy meg fogok halni - válaszolta Jeremy. - És aztán meg is haltam.
- Hülye! - nevetett Elena, majd újból magához ölelte az öccsét.
Eközben Damon és Logan felkapták a holttesteket: az idősebb Salvatore Tylert, míg Logan Connort.
- Ezzel itt mit csináljunk? - kérdezte Logan, ahogy egy undorodó fintorral az arcán a vállán lógó hullára nézett.
- Ha nem tévedek, van ennek a háznak egy pincéje - felelte Klaus. - Ott jó helyen rohadhat.
- Felőlem - vont vállat Logan, és átment a másik szobába, hogy bedobja a csapóajtón keresztül a testet a pincébe.
- Mi történt Tylerrel? - tudakolta Jeremy szomorúan figyelve barátja élettelen testét.
- Connor lelőtte - adta meg a választ Elena.
- Ez igaz, de azt meg kell hagyni, hogy feláldozta magát - pontosított Klaus. - A golyó Caroline felé tartott, amikor Tyler elé vetette magát. - Klaus akármennyire se szívlelte Tylert, azt meg kellett hagynia, hogy tiszteletet érdemelt a tette miatt. Ráadásul megmentette Caroline-t, amit akár mutatott, akár nem, hatalmas megkönnyebbüléssel töltötte el Klaust.
Éppen, amikor már lenyugodtak a kedélyek, érkezett meg az utolsó meglepetés: Stefan viharzott be az ajtón.
- Jöttem, amint... - kezdte, de amikor meglátta, hogy Jeremy életben van, s a vadászból mindössze egy vértócsa maradt, nem bírta leplezni meglepetését...és haragját sem.
- Hol a vadász?!
- Mi az, hogy hol a vadász? - fakadt ki Damon. - Egy napja hívogatlak, te meg magasról tettél ránk és arra, hogy egy pszichopata, emberi testet öltött démon mászkál a városban! És amikor már éppen mindennek vége van, még képes vagy idetolni a mocskos képedet, és meg mered kérdezni, hogy hol a vadász?!
- Damon, nyugodj le, kérlek - kérte Elena, gyengéden végigsimítva a vámpír felkarját.
- Nem, Elena, nem nyugszom le! - mennydörögte Damon. - Engedd meg, hogy gratuláljak neked, öcsikém, hogy ismételten te lettél a nap hőse! Ha pedig téged nem az érdekel, hogy elveszítettünk valakit, aki fontos volt nekünk, hanem az, hogy mi van a vadásszal, akkor menj le a pincébe és nézd meg, mert ott rohad! - Stefan még nagyobb haragra gerjedt, ahogy bátyja szavait hallgatta, amelyek tetézték elkeseredését az elbukott tökéletes terv miatt. Mindennek tetejébe pedig nem is Damon, hanem Tyler volt az, akit lelőtt, ha már nem lett volna így is elég nagy a katasztrófa.
- Szóval megöltétek? - tudakolta, igyekezve nyugalmat erőltetni a hangjába. - És hogy érted, hogy emberi testet öltött démon volt?
- Szó szerint - magyarázta Elena fáradtan. - Démonok uralták és irányították a testét, ezért csak és kizárólag egy ezüst golyóval tudta Damon megölni.
Nagyszerű, gondolta Stefan, és még Damon is végzett vele.
- Összefoglalva, marhára fölösleges volt visszafáradnod ebbe az unalmas kisvárosba, tesó - puffogott Damon. - Nyugodtan visszamehetsz oda, ahonnan jöttél, és ha legközelebb valaki megint az életünkre tör, akkor majd a végén gyere vissza, hogy learathasd a babérokat. - Jeremy, Logan, Klaus és Rebekah nem bírták megállni nevetés nélkül, ahogy Stefan arckifejezését figyelték, amin egyszerre tükröződött harag, féltékenység, zavar és értetlenkedés. Damon, aki lezártnak tekintette a témát, óvatosan megfogta Elena kezét, aki mindvégig mellette állt, és így szólt:
- Azt hiszem, ideje hazamenni - jegyezte meg. A többiek egyetértően bólintottak, és követték őket, magára hagyva Stefant az üres házban. Klaus külön utakon ment, arra hivatkozva, hogy még van valami dolga, Rebekah pedig, nem akarva csatlakozni a klikkhez, szintén elbúcsúzott.
- Rebekah, várj - szólt utána Elena. Az ős csodálkozva fordult meg. - Csak meg akartam köszönni a segítséged - mondta, és halványan elmosolyodott. Rebekah enyhén szólva meglepődött, de most még egy gúnyos megjegyzés sem jutott az eszébe válaszul.
- Hát...öhm..szívesen - válaszolta gyorsan, kényelmetlenül érezve magát a szituációban, és egy pillanat múlva már ott sem volt.
- Azt hiszem, ez kínos volt - állapította meg Elena.

XOXO

Amíg Jeremy és Logan hazament, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy Jenna és Bonnie jól vannak, addig Damon és Elena kénytelen volt megkeresni Carol Lockwoodot, hogy értesítsék a váratlan tragédiáról. A polgármester teljesen kiborult, és órákon át zokogott, miután megtudta a hírt, ezért a két vámpír, habár tudták, hogy Caroline mellett is lenne a helyük, sokáig időzött a Lockwood házban, igyekezve megnyugtatni a fiát elvesztett édesanyát, és segítettek neki megszervezni a temetést.

De Caroline se maradt egyedül, aki, Klaus igézetéhez hűen haza ment, és hagyta, hogy szerelme elvesztésének mérhetetlen fájdalma magával ragadja. Amint hazaért, lerogyott a nappaliban, és csak sírt, mintha soha nem akarná abbahagyni. A gondolat, hogy Tyler nincs többé, felemésztette és a perc, amikor karjai között meghalt, örökre beleégett a szívébe. 

Egyszer csak diszkrét kopogás zavarta meg, amit először igyekezett figyelmen kívül hagyni. Nem akart és nem is bírt kiszakadni ebből a furcsa, kísérteties állapotból, mert tudta, hogy beengedi a külvilágot, akkor minden még jobban fog fájni neki. Azonban a hívatlan vendég nem akarta feladni, hanem egyre gyakrabban és hangosabban kopogtatott, egészen addig, amíg Caroline hajlandó nem volt észrevenni. A vámpírlány végül felpillantott, és meglátta Klaust, aki az ajtó előtt állt. Ahogy felismerte, fájdalma és szomorúsága mellé harag is társult a férfi iránt, aki megigézte, hogy hazamenjen, ahelyett, hogy bosszút állhatott volna Tyler gyilkosán.

- Bemehetek, Caroline? - kérdezte Klaus halkan. Care kinyitotta az ajtót, de amint az ős belépett, máris egy hatalmas pofont kapott az arcára.

- Ezt meg miért? - értetlenkedett Klaus, megtapogatva az arcát.

- Azért...mert nem engedett...hogy ott...maradjak! - zokogta Caroline, majd nem bírva tovább elviselni a kínzó fájdalmat, összecsuklott, egyenesen Klaus karjaiban találva magát.

- Ssssss, vége van - suttogta Klaus, majd felemelte és bevitte a nappaliba, ahol letette a kanapéra Caroline-t, aki rázkódott a sírás nagy erejű hullámaitól. - Connor hallott. Damon megölte.

- De Tyler is halott! Meghalt, érted? Bár hogy is értenéd, hiszen te nem szeretsz senkit...Fogalmad sincs, min megyek keresztül! - Klaus felsóhajtott a lány szavainak hallatán.

- Lehet, hogy hihetetlen, de pontosan tudom, mit érzel. Ezer év alatt nekem is voltak napjaim, amikor a fájdalom irányított. Olyannyira, hogy már nem bírtam elviselni, és ez volt az egyik oka, hogy sokáig lekapcsoltam az érzéseim, hogy ne érezzek többé fájdalmat.

- Lehet, hogy nekem is azt kéne...

- Nem, Caroline, nem kéne! Téged az érzelmeid és a jellemed tesz azzá, aki vagy, nélkülük nem lennél olyan, amilyennek mindenki szeret. Erős vagy és gyönyörű, előtted az egész élet...csak meg kell tanulnod megbirkózni vele...

- Nem tudok! - kiáltotta Caroline. - Ő nincs többé, érted? Olyan, mintha egy függöny másik oldalán lenne, tőlem elválasztva és nem érezhetem, nem láthatom, nem szólhatok hozzá többé! Csak az emléke maradt meg..ő már nincs...Nincs! NINCS!

- Éppen ez: az emléke. Az, akire emlékeznek, valójában soha nem hal meg. Mert az emlék örök, s így az élet is az lesz, akár dobog a szív, akár nem - felelte Klaus, felemelve Caroline fejét, hogy belenézhessen a sírásól vörös szemeibe.

- Nagyon fáj.... - nyöszörögte a lány, kezeibe temetve arcát.

- Tudom, Caroline, tudom... - mondta Klaus, majd némi tétovázás után egy gyengéd puszit nyomott a lány feje búbjára. Nem is volt csók, inkább csak ajkának lágy érintése, de mégis, valahogy egy kicsit mintha megnyugtatta volna a zokogó vámpírt. A könnyei azonban nem száradtak föl, és tudta, hogy Tyler Lockwood a szíve egyik darabját is magával vitte...örökre.

A következő rész tartalmából...
Ismét eljön egy temetés napja Mystic Fallsban. A tragédia mindenkit máshogy érint: Caroline teljesen összetöri; Damont és Elenát ráébreszti, hogy mennyire könnyen elveszíthetik egymást; Stefant még féltékenyebbé és még megszállottabbá teszi, hogy tönkretegye a bátyja kapcsolatát a szeretett lánnyal; míg Klaust rávezeti arra, hogy milyen is, ha képes megmutatni a valódi érzelmeit.

13. rész >>

Ahogy az elején mondtam, sikerült megtévesztenem benneteket. Többetek is úgy gondolta, hogy Caroline volt az, aki távozott az élők sorából, illetve, hogy Jeremy-től is búcsút veszünk.
Tyler halála az egyik legnehezebb döntés volt, amint valaha meghoztam a Végzet írása során. Nagyon szeretem a karakterét és a színészt is, aki alakítja, de végül is arra jutottam, hogy így lesz a legjobb a történet szempontjából. Az ő távozása sok mindennek a kezdete, ami még csak most van kibontakozóban. 
Ha ezúttal is van véleményetek erről a fejezetről, osszátok meg velem egy komment útján! :)