Összetörve - Szereplők

Elena Gilbert

 "S ahogy ragyogó, érzelmektől túlcsorduló tekintetével rabjává tette az enyémet, azt éreztem, hogy soha többé nem fogok semmit szépnek találni, csak őt...Igen, most már tudtam, mi volt ő: egy igazi küzdő, aki az álmainak élt, aki hiába is akarta, nem tudta soha igazán feladni azokat." (Damon Elenáról)

*

"Végre nem kell tettetnem, hogy jól vagyok, nem kell egy más személyiség maszkját hordanom, elrejtve a valódi érzéseimet. Meg akarom ismerni azt, akivé váltam, és ki akarom tapasztalni, milyen az, ha az ember végre őszintén boldog." (Elena)

21 éves. Leghőbb vágya az volt, hogy író legyen, azonban egy csalódásnak köszönhetően úgy tűnik, végleg elesik álma megvalósításától. A teljes újrakezdés reményében utazik el Rómába, remélve, hogy végre megtalálja majd, amit eddig hiába keresett.

 Damon Salvatore

  "Látom rajta, hogy óriási fájdalommal kell megbirkóznia minden nap, s szörnyű dolgokon ment keresztül, olyanokon, amelyeket legszívesebben elfelejtene, ha tudna, ezek azonban meghatározták a múltját és a jelenjét, egy életre mély sebeket hagyva a szívén." (Elena Damonről)

*

 "És ha a szerelem megun téged, akkor egyszerűen eldob magától, te pedig hirtelen olyan egyedül találod magad, mint az első hóvirágok februárban, árván, magányosan, mindössze egy emlékkel a szívedben, hogy a szerelem néha lehet boldog is." (Damon)

26 éves. A Salvatore Insurance & Investment Company vezetőjeként a világ egyik leggazdagabb embereként tartják számon. Mégis, hiába a rengeteg pénz, a megszámlálhatatlanul sok egyéjszakás kaland, mégsem boldog. Szentül hiszi, hogy nem képes többé szeretni, miután Katherine megcsalta és összetörte a szívét.

 Stefan Salvatore

 23 éves, Damon féltestvére. Két évig volt együtt Elenával, és ő finanszírozta a lány egyetemi tanulmányait, egészen addig, amíg el nem váltak útjaik, amikor Elena rájött, hogy Stefan végig csalta.

Rossz viszonyt ápol bátyjával.

Katherine Pierce

"Katherine nem volt több egy hazug, képmutató, kétszínű parazitánál, aki mást sem tud, mint élősködni az embereken, pusztán azért, mert úgy kívánja meg az érdek." (Damon Katherine-ről)

Damon barátnője volt másfél évig, és a férfi őt tartja egyetlen szerelmének. Kapcsolatuk azért ért véget, mert Damon megtudta, hogy Katherine csupán érdekből volt vele, sőt, még legnagyobb riválisával, Mason Lockwooddal is megcsalta őt.

  

Alaric Saltzman

 Damon legjobb barátja, és munkatársa a vállalatnál. Az első perctől kezdve megpróbálta lebeszélni Damont arról, hogy Katherine-nel legyen.

Felicity Smoak

 

 A római Hassler hotel szétszórt, amerikai recepciósa, aki sokkal többet tud, mint amennyit elmond.

A karaktert az Arrow című sorozat azonos nevű és külsejű szereplője ihlette.

Ernesto Hale

 Félig olasz származású jógaoktató és masszőr, aki rögtön megtalálja a közös hangot Elenával, ezzel önkénytelenül is kivívva Damon ellenszenvét. Habár szociológiát tanul, sokkal inkább zenészként tudja elképzelni magát.

Francesco Tocci

A Hassler igazgatója, Damon ügyfele és barátja, illetve Ernesto nagybátyja.

 Caroline Forbes 

  Elena hiperaktív legjobb barátnője. Mindig is ellenezte Stefan és Elena kapcsolatát, mondva, hogy a férfi csak áltatja Elenát.

 Jenna Sommers

  Elena és Jeremy utánozhatatlan nagynénje. Ő a törvényes gyámja nővérei gyerekeinek, miután azok szülei életüket vesztették egy autóbalesetben.

Jeremy Gilbert

 Elena 17 éves öccse.

Bonnie Bennett 

 Elena másik legjobb barátnője. Caroline-nal közösen igyekeztek lebeszélni Elenát "őrült" olaszországi kalandjáról.

2x11 A könnyek nem fogynak el

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Gyilkosság, Szereplő(k) halála

Itt a következő fejezet, amelynek különlegessége az, hogy ezzel a résszel együtt pont a második évad felénél járunk. A sorozatokban ilyenkor valami nagy fordulattal szokták befejezni az adott epizódot, így én sem fogok eltérni a sormintától. Még mielőtt belecsapnánk, elmondom, hogy ez egy szomorú rész lesz, ami szerintem a címből is kiderül.
Sokszor előfordult már, hogy ajánlottam egy dalt a fejezethez. Ezúttal is így teszek, ez azonban most más mint a többi, ugyanis nincs szövege, így idézni sem tudok belőle. De nagyon erősen javaslom, hogy olvasás közben hallgassátok meg a River Flows In You című darabot Yiruma előadásában, ami tökéletesen passzol ehhez a részhez és emellett valóban egy csodálatos alkotás.
Jó olvasást!


XI. fejezet - A könnyek nem fogynak el

Elena csendesen, felhúzott térdekkel ült a kis tóparti ház verandáján, egy elhasznált zsebkendővel törölgetve könnyes szemeit. Odakint még hűvös volt a reggel, még minden aludt jóformán. A nap is megkezdte méltóságteljes útját a horizonton, de még nem adott olyan forróságot, ami eléggé felmelegítette volna a levegőt.
Bentről Elena hallani vélte Damon egyenletes légzését, ami arra utalt, hogy a vámpír még mindig aludt. Habár nagyon szerette őt és imádott vele lenni, most mégis örült egy kis magánynak, melynek hála egyedül lehetett a könnyeivel. Még mindig fájt neki az elmúlt három hét, akárhányszor is biztosította Damon arról, hogy nem haragszik rá mindazért, amit vele tett. Gyengének és gonosznak tartotta magát a viselkedése miatt, ráadásul azt a valakit bántotta meg leginkább, akit mindenkinél jobban szeret. S ennek hála majdnem elveszítette őt, ami még érzelmek és emlékek nélkül is jobban fájt volna neki bármi másnál. Talán most tapasztalta legerősebben, milyenek is a felfokozott vámpír érzelmek, mennyivel nagyobb hatással vannak rá a fájdalmas dolgok, amelyeket emberként se tudott igazán a helyén kezelni. Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy már vége van, felébredhetett a rémálomból, de a bűntudat még így is gyötörte, holott az elmúlt két napot tökéletes harmóniában töltötték.
Ekkor hirtelen két kart gyengéd ölelését, és egy hűvös ajak puha érintését érezte a nyakán.
- Jó reggelt - köszöntötte Damon, miután egy puszit nyomott az arcára. Azonban a lány testbeszéde árulkodó volt, így rögtön feltűnt neki, hogy ismét valami baj gyötri.
- Mi a baj, Elena? - kérdezte, miközben leült mellé. Aggódó pillantással szemlélte őt, a karját simogatva, de Elena inkább karjai közé rejtette az arcát, nehogy Damon meglássa könnyeit.
- Nincs semmi baj - suttogta, továbbra sem mutatva az arcát. Damont azonban nem lehetett könnyen meggyőzni, így, miközben tovább simogatta hol a karját, hol a hátát, folytatta a kérdezősködést.
- Tudom, hogy nem akarod velem megbeszélni, hogy mi bánt, mert ha így lenne, nem menekültél volna ide ki. De éppen te vagy az, aki megtanított arra, hogy egy jó kapcsolat kommunikációra épül. Megosztjuk egymással az örömünket, a bajainkat, az életünket és annak minden egyes pillanatát. Ha magadba fordulsz, nem tudok rajtad segíteni, és te is tudod, hogy nekem semmi se fáj jobban, mintha téged szomorúnak látlak. - Erre Elena lassan felemelte a fejét, s könnyáztatta arccal pillantott rá.
- Fáj, Damon, nagyon fáj - nyöszörögte.
- Mi fáj, Elena? Mondd el, kérlek.
- Fáj..ez az egész, ami történt, amit veled és amit a barátaimmal tettem. - Damon arcán egy pillanatra átsuhant a felismerés, amelynek helyét viszont rögtön átvette a szomorúság és az együttérzés különleges keveréke. Azonnal érezte, hogy most nincs értelme bizonygatni az igazságot, azaz, hogy túlreagálja a dolgokat, és ő már régen megbocsátott neki. A lánynak most vigasztalásra és megértésre volt szüksége, egy segítő kézre, aki mellette áll és megmutatja neki, hogyan lehet kezelni a vámpírléttel járó felerősödött érzelmeket. Így gyorsan közelebb csúszott hozzá, védelmezően átkarolva őt. Elena, rögtön hozzábújt, vágyva a közelségére; fejét a pólójába fúrta, és engedve a sírás követelésének, zokogni kezdett. Damon halkan csitította, simogatta, édes semmiségeket suttogva a fülébe, de legfőképpen várt. Várta, hogy a fájdalom hulláma szépen visszavonuljon és csökkenjen a hatása, amely éppen emésztette őt. Szépen, lassan valóban lenyugodott, s a szívszaggató zokogás fokozatosan csendes hüppögéssé változott. A lány érezte, hogy szerelme karjai biztonságban van, hogy akármi legyen is, Damon megvédi majd őt és vigyázni fog rá, de éppen ez volt az egyik oka, amiért nem bírta teljesen megemészteni, amit tett.
- Elena, nézz rám - kérte Damon, félbeszakítva a gondolatmenetét. Habár tétovázva, de Elena engedelmeskedett, és felemelte a fejét. Szemei vörösek voltak a sírástól. 
- Vége van - kezdte Damon. - Itt vagy velem, együtt vagyunk és nem felejtettünk el semmit. Egyetlen emléket, egyetlen fontos vagy kevésbé lényeges pillanatot sem. Ugyanúgy, ha nem jobban szeretlek, mint azelőtt, hogy megigéztek volna. A barátaid is szeretnek, a testévered is szeret és én is szeretlek. Te egy csodálatos lány vagy, aki talán túl jó erre a világra, de nem panaszkodom, hanem hálás vagyok azért, hogy velem vagy. Mindaz, ami történt, nem a te hibád volt, hanem valaki más gonoszságának az áldozata lettél.
Emlékszel, egyszer azt mondtad nekem, hogy mi mindent túlélünk. És igazad volt. Ezt is átvészeltük, mint mindent az életünk során. Ami történt, az a múlt, de a tény, hogy képes voltál legyőzni a kényszert, minden sebet begyógyít. Hidd el nekem - fejezte be, gyengéden simogatva a lány arcát. Elena bólintott, lesütve a szemeit.
- Én csak...attól tartok, hogy megint elveszítelek - szólalt meg végül, a földet bámulva.
- Nem fogsz. Bármi történjen is, akárki akarjon közénk állni, akár igézet, akár veszély, akár halál, Mi erősebbek leszünk mindnél. Semmi nem választhat szét, megígérem - felelte Damon, felemelve Elena fejét, hogy belenézhessen a szemébe. És többet egyikőjüknek sem volt kétsége szavainak igazáról.

- Kifejezetten kíváncsi vagyok, most mit láttál. - A vadász hangja olyan távolinak tűnt, mintha nem is közvetlenül Elena fülébe suttogta volna szavait. A vámpír vett egy mély levegőt, mielőtt kinyitotta volna szemeit. A berendezetlen, leomló vakolatú szobában immár sötét volt, de függönytelen ablakon beszűrődött némi gyenge holdfény.
- Nos, megosztod velem, mit álmodtál? - szólalt meg újból Connor mézesmázosan, kisimítva egy kóbor tincset Elena arcából. Elena felszisszent, hiszen érezte a vadász verbénába itatott kezét, így gyorsan elfordította a fejét. - Makacs egy lány vagy te, Elena.
- Most már igazán békén hagyhatná - horkant fel Jeremy, aki csendben tűrte idáig Connor kínzásait és a kis fiolákat, amiket megitatott velük, s amelyektől különböző rémálmaik és vízióik lettek. Ezzel a mondattal sikerült is felkeltenie Connor érdeklődését, ezért a vadász egy időre felfüggesztette Elena "kihallgatását" és odafordult a fiatalabb Gilbert felé.
- Mondd csak, Jeremy, hogy lehetsz ilyen ostoba, hogy véded ezeket a szörnyetegeket? Ők ugyanolyan embereket ölnek meg, mint te, családokat és élteket tesznek tönkre, és mindezt élvezik!
- Elena a nővérem, és szeret engem. Sosem bántana - vágott vissza Jeremy hűvösen, mire legnagyobb meglepetésére Connor jóízűen felnevetett.
- Sosem bántana! - gúnyolódott. - Nézz rá! Ő nem több, mint egy vadállat, akit a gyilkos ösztönök vezérelnek. A vér és a gyilkolás utáni vágy irányítja, s minden egyes kiontott emberi élet mindössze egy újabb alkalom volt az éhsége csillapítására. És ezek után te azt hiszed, hogy ezek a lények képesek szeretetre?
- Nem hiszem, - felelte Jeremy szenvedélyesen, mélységes undorral nézve Connora - hanem tudom. Maga a szörnyeteg, nem a barátaim.
- Ó. Értem - bólintott Connor. - Viszont meg kell értened, hogy én gyűlölöm őket. Azt is meg kell értened, hogy azokat is gyűlölöm, akik védik őket. És még azt is meg kell értened, hogy ezért kénytelen vagyok ezt tenni... - tette hozzá, majd villámgyorsan Jeremy nyaka után kapott és egy mozdulattal eltörte azt.
- NE! - üvöltötte Elena kétségbeesetten, ahogy látta az öccsét meghalni. Tudta, hogy most a gyűrű sem segíthet, ami ott csillogott a halott fiú ujján, mert az csak a természetfeletti erőktől védte meg. Connor ellenben ember volt, így örökre kihúzta Jeremy-t az élők sorából. - Ne..ne..ne - nyöszörögte, ajkain már érezve könnyei sós ízét, melyek áradó folyó módjára ömlöttek vörös szemeiből. Nem tudta elhinni. Az öccse halott volt. Az öccse, akit annyira és olyan odaadóan szeretett, a családja utolsó megmaradt tagja, aki még tizenhét éves is alig volt...és most, természetellenesen kifordult nyakkal, vértől bemocskolva, kórósan sápadt arccal ült a széken, amiben kilehelte a lelkét. Elment. Örökre. A beszűrődő, fehéres csillogású holdfény gyéren, ám mégis reflektorszerűen világította meg Jeremy-t, aki immár nem volt több, mint egy porhüvely, melyben egykor élet volt: egy ember, aki szeretett, aki tudott mosolyogni és nevetni, aki támogatta a családját és a barátait, aki mindent elveszített és mégsem adta fel soha. Olyan volt ez, mint egy színházi dráma gúnyos paródiája, a darab utolsó pillanatinak egyike, melyben a tragikus sorsú, ifjú hőst mutatják, aki végleg feladta az élettel folytatott, erejét felőrlő küzdelmet. Most kéne következnie a függönynek és a dübörgő tapsnak, mely után az elhunyt szereplőket alakító színészek is kijönnek, meghajolnak, ugyanolyan életerősen és boldogan, mint a darab kezdete előtt.
Most azonban, Elena hiába várta is, nem jött a függöny, s Jeremy alakja nem tűnt el előle. Connor diadalittasan figyelte a zokogó vámpírt, aki nem bírt leállni öccse nevének ismételgetésével. Számára ez volt az elégtétel, a boldogság, ez adta neki az erőt az életéhez. A kioltott életek.
Aztán egyszer csak, borzasztó fájdalmai ellenére Elena mégis észrevette, hogy leengedték a függönyt: először egy lövést hallott és érezte a hátába belefúródó fagolyót, de ezután a sötétség mindent beterítő, végtelen függönye ereszkedett a szemhéjára, de mielőtt megadta volna magát a kínzó álom csábításának, még érezte, ahogy hangtalanul üvöltve Damont szólítja.
És azután magával ragadta a sötétség fekete fellege.

Connor elégedetten nézte művét, így eszébe jutott, hogy eljött az ideje, hogy kieressze Tylert a vasfűvel és farkasölőfűvel tökéletesített fürdőjéből. Ám mielőtt még ezt megtette volna, értesítette Stefant, hogy eljött az ő ideje is.

XOXO

- A kör nem szűkíthető le mindössze olyan házakra, amikben nem lakik senki - jelentette ki Bonnie, végignézve a társaságon. - Csak olyasvalami jöhet szóba, amely vagy a vadász, vagy egy elhunyt személy tulajdonában áll, különben nem tud bevinni oda természetfeletti lényeket, mert nem tudja behívni őket.

- Igazad van - értett egyet Logan. - Ha nem áll tulajdonában a ház, amiben tartózkodik, nem tudja behívni a vámpírokat.

- Ez eddig mind szép és jó, - vágott közbe Klaus - de nem visz minket előbbre a vadász megtalálásában, nemde?

- Tévedsz, Nik. Pontosan könnyebb találni egy ilyen tulajdonságú házat, mint bármi mást - javította ki Rebekah.
Damon eközben még mindig fel-alá járt a szobában, oda se figyelve, miről beszélgetnek, vagy milyen tervet próbálnak meg kieszelni a többiek. Néha megállt, egy időre felfüggesztve a járkálást, és olyankor elgondolkodva meredt a kandallóban lobogó tűzre. A tudat, hogy Elena veszélyben van, és mindennek tetejébe ő még segíteni sem tud rajta, szinte felemésztette. Bármit megadott volna azért, hogy biztonságban és boldogságban tudhassa őt, de ez valahogy soha nem sikerült neki. A veszély az életük kihagyhatatlan részéve vált.

Azonban egyszer csak éles fájdalom hasított a fejébe és meghallott egy velőtrázó, kétségbeesett sikoltást, amelyet egy millió közül is felismert volna.

"DAMON!"

A vámpír térdre esett és szeméből hirtelen megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyek, a szívében pedig hirtelen egy mély, súlyos fájdalom ébredt, amelyet nem tudott hová tenni. Csak érezte, hogy Ő neki fáj, hogy Ő sír, hogy Ő szenved. És akkor, mintha sugallat érte volna el, tudta hová kell mennie. Egy gondolat vezérelte mindössze, de az lámpásként utat mutatott a teljes sötétségben.

- Tudom, hol vannak - nyögte, még mindig térde borulva, lehunyt szemekkel. Abban a pillanatban mindenki felé fordult, megrökönyödve bámulva a szemük előtt lejátszódó jelenetet. Damon eközben felállt, végleg magához térve, észre sem véve a többiek döbbent tekintetét.

- Hogy érted azt, hogy tudod, hol vannak? - kérdezte Caroline bizonytalanul, riadtan szemlélve Damon eszelős arckifejezését, mely érzelem a szemei csillogásában is megmutatkozott.

- Pontosan úgy. Hallottam Elena hangját és láttam hol vannak. Úgy öt-hat kilométerre a városon kívül, egy faházban, a semmi közepén.

- Ezt meg honnan szeded? - értetlenkedett Rebekah, de Klaus legalább olyan csodálkozva nézett az idősebb Salvatore-ra, mint a húga.

- Elena szólított - válaszolta Damon. - A nevemet kiáltotta, de nemcsak ezt éreztem. Egy pillanatra éreztem minden fájdalmát és láttam, hogy hol is van pontosan, minden apró részletet. - Az ősök meglepetten pillantottak egymásra Damon szavai hallatán.

- Nos, ez elég érdekes - bólintott elismerően Klaus. - Ellenben most az a fontos, hogy megtaláljuk őket, nem igaz? Ha pedig tényleg láttad a helyet, ahol fogva tartják őket, lefogadom, hogy tudsz egy pontos leírást is adni róla.

- Nyilván - dörmögte Damon, majd hozzálátott, hogy elmagyarázza, hová is kell menniük pontosan.

XOXO

- Elena, kelj fel! - hallotta Elena Damon sürgető hangját. A lány, miközben igyekezett magához térni, nem tudta figyelmen kívül hagyni Damon szavainak furcsaságát. Olyan más volt. Száraz. Mérges. Flegma. Dühös. Ez a hang nem azé a vámpíré volt, akit ő a rajongásig szeretett.

- Damon? - kérdezte remegő hangon, kinyitva szemeit. Az említett valóban ott állt előtte, teljes életnagyságban, kedvenc fekete bőrdzsekijében és őt figyelte, de szemeiben ezúttal nem szerelmet, szeretetet vagy vágyat vélt észrevenni, hanem ridegséget, hűvös nemtörődömséget és...utálatot. Iránta. És ekkor tűnt csak fel neki, hogy még mindig ugyanahhoz a székhez van odakötözve, ahová eddig is. Damon pedig egyáltalán nem sietett a kiszabadításával. - Damon, mi történt?

- Hogy mi történt? - Damon keserűen, egy jó nagy adag gúnnyal a hangjában felnevetett. - Még te kérdezed? - Ha lehet valakit teljesen összezavarodottnak nevezni, akkor Elenára mindenképpen passzolt a jelző abban a pillanatban.

- Miről beszélsz?

- Hát nem látod, mit tettél? Megint veszélybe sodortad magad, és veled együtt nemcsak az egész várost, hanem engem is! Esküszöm, ha megtudnám számolni, hányszor voltam halálos veszélyben miattad, akkor én lennék az első a világon, aki elszámolt végtelenig! - felelte Damon, majdhogynem kiabálva. Hangja éle, és a rideg gyűlölet, amit hordozott, a lány lelkéig hatoltak. Érezte, hogy a szíve sok millió, összeilleszthetetlen darabra törik.

- Mi történt veled, Damon? Nem egész egy napja azt mondtad, hogy szeretsz - válaszolta halkan, igyekezve erősnek mutatni magát, de a hangja így is árulkodó módon remegett.

- Tagadásban voltam, mert azt hittem, hogy te vagy akire vágyom, miközben csak megtagadtam saját magamtól a lehetőséget egy normális életre. Egyszer megkérdezted tőlem, miért küzdöttem érted, ha úgyis lányok ezrei ugrottak volna örömest a nyakamba. Most már látom, mennyire buta voltam akkor, neked pedig igazad volt: ha akárkit megkaphatok, akkor minek nekem egy ilyen szánalmas mártír, mint te? Mert lásd be, Elena, te minden vagy, csak nem különleges - közölte Damon közönyösen, szemeiben pedig immár lángolt a lenéző, gyilkos harag.

- Hogy mondhatsz ilyet, amikor megmentetted az életemet, nem is egyszer? Megakadályoztad, hogy öngyilkos legyek! - Elena itt már nem bírta tovább visszatartani a könnyeit, amelyek eltörtek szeméből. Azt hitte, nem képes több könnyet hullatni, azonban rá kellett jönnie, hogy azok nem fogynak el. Soha nem fogynak el.

- Naná, hisz' minden egyes alkalommal belekényszerítettél egy olyan helyzetbe, hogy muszáj volt megmentenem téged a saját érdekemben! - vágott vissza Damon. - Vagy azt hiszed, hogy te valaha is értél nekem annyit, hogy kockára tegyem érted az életemet csak úgy?

- Nem hiszek neked, Damon! - sírta Elena, érezve, hogy a fájdalom átveszi az irányítást a teste fölött. - Hiszen úgy szerettél...minden nap elmondtad, mennyire szeretsz, hogy az életed vagyok, nem egyszer, hogy sose feledjem el. Meg se tudom számlálni, hányszor csókoltál meg, tele érzelemmel, vagy hányszor szeretkeztél velem egy egész éjjelen át. Ahogy azt se tudom, mennyi közös, szép emlékünk van: az együtt töltött idő a tóparti házban, a piknikek a kedvenc rétünkön, éjszakák egy útszéli motelben, vagy amikor kéz a kézben sétáltunk New Yorkban vagy Rio de Janeiro tengerpartján. Annyi minden köt össze minket, és te ezt csak úgy eldobod? Miért hazudsz nekem, Damon? Miért akarod elhitetni velem, hogy nem szeretsz?

- Elena, hát nem fogod föl, hogy mindez semmit sem jelent számomra? Sőt, ami azt illeti, nagyon bánom, hogy ennyi időt fecséreltem rád. Ez, amit te hozol ki belőlem, ez a nyálas, természetét megtagadó vámpír nem én vagyok. A valódi életemben te nem szerepelsz - jelentette ki Damon egyszerűen, majd sarkon fordult és elindult kifelé. Elena már olyan erővel zokogott, hogy könnyei függönyén keresztül már elmosódó foltokat sem látott.

- Ne, Damon, kérlek, ne hagyj itt - kérte. - Legalább szedd le rólam a láncokat. - Hallani vélte, ahogy Damon lépteinek visszhangja megszűnik, jelezvén, hogy megállt.

- Megérdemled a sorsodat. Itt az ideje, hogy egyedül oldd meg a problémáidat. És jól jegyezd meg: nem akarom megtudni, hogy utánam jössz, ugyanis nem vagyok rád kíváncsi. Mert, és ezt tudnod kell, sosem szerettelek. Nem vagy több számomra, mint nemkívánatos fölösleg - fejezte be Damon és mindössze egy apró fuvallat jelezte, hogy elhagyta a házat, otthagyva Elenát egyedül könnyei tengerében. 

- Ne, Damon! Damon! Damon...

És az volt az a pillanat, hogy fölébredt a rémálomból. Ahogy kinyíltak a szemei, meglátta, hogy semmi sem változott, mindössze annyi, hogy Connor elvitte egy másik szobába Jeremy holttestét, és most már Tyler hevert csuromvizesen, ájultan nem messze tőle a padlón.

- Lám, lám, felébredtünk - törte meg a vadász gúnyos hangja a csendet. Közelebb lépett Elenához, pont, hogy szembe álljon vele, majd kicsit lehajolt, hogy egy szintbe hozza arcukat. Elérte a hatást, amit el akart az előbbi borzalmas rémálommal: Elena szeméből, amelyből még mindig előtört egy-egy kósza könnycsepp, kiveszett az elszánt, kitartó ellenállás csillogása, s tekintete immár üres beletörődést tükrözött. Összetörte, apró darabokra, s ezzel elérte a célját. Tönkretette őt, elvette minden reményét, boldogságát, vigaszát. Ez pedig elképesztő boldoggá tette.

- Damon - suttogta a lány, úgy ejtve a szeretett férfi nevét, mintha az ima lenne. - Damon.

- Hát, Damon nincs itt - viszonozta Connor. - És nem is jön. Különben is, miért vársz valakire, aki nem szeret?

- Damon - ismételte Elena, üveges tekintettel meredve maga elé. - Jeremy...

- Jeremy halott - közölte a vadász szárazon. - Megígérem neked, hogy majd eltemetem, ha végeztem az összes vámpírral ebben a nyomorult városban. - Connor fölényesen méregette Elenát, látva rajta, hogy teljesen sikerült a földbe döngölnie. Egy évtizedet felölelő "munkássága" alatt rengeteg mindent megtanult a vámpírok fajtáról. Hiba volt az gondolni, hogy a vámpírok nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is nagyon erősek, mert éppen a saját felerősödött érzelmeik ellenük fordítása volt a leghatásosabb fegyver a legyőzésükre. Így jött rá, hogy Elenát a legnagyobb félelmével, azaz Damon elvesztésével törheti a legkönnyebben össze, hiszen hallotta, hogy a lány egy valódi küzdő, aki nem adja fel, de mint mindenkinek, így neki is van gyengéje, és Connor megtalálta azt Damon személyében. Az az óriási szerelem, ami még vámpír mércével is extrémnek volt mondható, ha összetörik, bárkit képes lett volna letaglózni. Tehát Connornak nem volt más dolga, mint elhitetni Elenával, hogy Damon gyűlöli és elérte, amit akart: egy tökéletes idegroncsot.

Eközben pedig Tyler is kezdett magához térni, de olyan fájdalmai voltak és olyan gyengének érezte magát a mérgező füvektől, hogy alig bírta kinyitni a szemét. Szörnyű, hörgés szerű nyögéseket hallatott, ahogy megpróbált megmozdulni, de eltörött, és a verbénás fürdő miatt lassan gyógyuló csontjai eléggé megakadályozták ebben. Ellenben sikerült elérnie, hogy Connor figyelme egy kicsit felé irányuljon.

- Lassan a testtel - szólt rá a vadász. - Nem akarjuk, hogy ilyen gyorsan regenerálódj - csóválta a fejét Connor, majd egy szempillantás alatt felemelte a pisztolyát és egy golyót küldött Tyler lábába, aki egy hatalmasat ordított fájdalmában. Ám mielőtt még folytathatta volna a kínzást, hirtelen megnyikordult a parketta a másik szobában, és hallani lehetett, hogy kinyílik az ajtó.

- Nocsak, úgy látszik, vendégünk van - vigyorodott el Connor. - Azt hiszem, nagyon jól fogok szórakozni!

XOXO

- Istenem, csak döntsétek el, ki akar hátulról támadni - füstölgött Damon, idegesen figyelve a két ős veszekedését. Már vagy tizenöt perce azon vitatkozni, kinek kéne hátba támadni a vadászt és hogy ki támadjon elölről. - Ha nem vettétek volna észre, három ember rohad abban a házban, köztük Elenával, úgyhogy szedjétek össze magatokat és induljunk már el!

- Damonnek igaza van - helyeselt Logan. - A legegyszerűbb lenne, ha mindketten hátulról törnétek be, én pedig majd Damonnel megyek elölről - mondta, Klausra és Rebekah-ra sandítva. - Fölöslegesen vesztegetjük az időnket, hiszen ők addig is veszélyben vannak.

- Rendben - sóhajtott Klaus. - Feltételezem, megvannak Alaric fegyverei?

- Igen - bólintott Damon. - Akkor induljunk is. Bonnie, kérlek, te maradj itt Jennával. Nem akarom, hogy bármi baja essen.

- Hé, nem maradok itt, amikor az unokahúgom és az unokaöcsém veszélyben van! Már nem vagyok törékeny ember!

- Jenna, még fiatal vagy a harchoz. Vagy volt valaki, aki megtanított legalább erre-arra? - kérdezte Logan.

- Nem, de...

- Akkor neked ez túl veszélyes. Ez a vadász nagyon erős. Még az se biztos, hogy ennyien képesek leszünk legyőzni és utálnám, ha lenne áldozat és te is köztük lennél - válaszolta Logan komolyan.

- Egyetértek - szólt Damon. - Minél kevesebben vagyunk veszélyben, annál jobb. Sabrina pedig itt marad veled.

- De hát...

- Na, most ki vesztegeti az időt? - horkant fel Klaus.

- Megyünk már - felelte Damon. - Jenna, maradj itt, jó?

- Jó - adta meg magát Jenna, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet. Ekkor hirtelen ismét felcsendült Klaus ezúttal ideges hangja.

- Hol van Caroline?! - kérdezte. A többiek rögtön körbenéztek, látva, hogy a szőke lánynak nyoma sincs.

- Egyedül ment oda! - sziszegte Damon. - Meg akarja menteni Tylert.

- Képes volt elmenni megöletni magát? - rökönyödött meg Rebekah.

- Nem fogja - fogadkozott Klaus. - Most azonnal indulunk - közölte ellentmondást nem tűrően és kisuhant az ajtón. Nem telt bele két másodperc sem, hogy a többiek is kövessék őt, magukra hagyva Bonnie-t és Jennát.

XOXO 

Connor a falhoz lapulva, elfojtott lélegzettel, csőre töltött fegyverrel várta a betolakodót, aki akármilyen lassan és óvatosan haladt, még így is zajt csapott a recsegő parkettán. Egyre közelebb és közelebb ért a szobához, ahol a vadász várta, s abban a pillanatban, ahogy elérte az ajtót, Connor elé ugrott és rászegezte a pisztolyt, de éppen, mielőtt lőtt volna, felismerte az előtte álló vámpírt.

- Stefan! Hát eljöttél! - üdvözölte, továbbra sem eresztve le a fegyvert. - Tartok tőle, kicsit korán jöttél. A többi szörnyeteg még nincs itt.

- Nem probléma. Mit tettél eddig?

- Megöltem a Gilbert-kölyköt.

- Helyes - dicsérte meg Stefan. - Mindig is idegesített az a gyerek. Ezen kívül?

- Tyler és Elena van itt, mindketten elég rossz állapotban. Meg is nézheted.

Amíg ők így beszélgettek, addig Tyler igyekezett minden erejét megfeszítve kiszedni a lábában lévő golyót, de ez egyáltalán nem volt könnyű feladat. Zihálva, verejtékezve kereste a sebet, azonban végül sikerült eltávolítani a golyót a testéből. Alig bírta megállni, hogy ne üvöltsön föl fájdalmában, de még így is futotta egy hangos nyögésre. És akkor, amikor felemelte a fejét, meglátta Caroline-t, aki őt nézte az ablakon keresztül.

- Care? - suttogta meglepetten, a lehető leghalkabbra véve a hangját. A lány bólintott, majd a szájához illesztette a mutatóujját.

- Kimentelek. - Olyan halkan beszélt, hogy még vámpír hallással is alig lehetett meghallani. Tyler értetlenül pislogott rá, de Caroline nem válaszolt, hanem villámgyorsan beugrott az ajtón, igyekezve a lehető legkisebb zajt csapni. Ez sikerült is.

- Gyere, segítek - unszolta Tylert, aki viszont alig bírt felállni, ezért Care-nek kellet őt támogatnia. Ekkor azonban Elena hangja szűrődött ki a másik szobából, ahogy ezt motyogta:

- Damon...Damon. - Connor is felfigyelt a motyogásra és átment a másik szobába, be sem pillantva Tyler szobájának az ajtaján.

- Mi van Damonnel? - kérdezte gúnyosan, tudva, hogy Stefan is követi őt - a vámpír hanyagul az ajtónak dőlve hallgatta a lányt.

- Jön - hörögte Elena, és mintegy végszóra, a másik szobából reccsenés hallatszott, ahogy Caroline lábra állította Tylert. Connor rögtön egy pisztolyhoz kapott, amiben a fehér tölgy karó egy részéből készített lövedékek voltak.

- Akkor ez bizonyára ő - suttogta, Stefan felé pillantva.

- Engedd meg, hogy én végezzek vele - súgta kérését a vadász fülébe Stefan, mire az sóhajtott, de átnyújtotta neki a fegyvert.

- Legyen. - Stefan elvette a pisztolyt és az átjáróhoz somfordált, megpillantva hátulról egy fekete hajú alakot. Eluralkodott rajta a gyűlölet, mást sem akart, mint megölni az utálatos bátyját, így berohant a szobába, s még a szemét is alig nyitotta ki, olyannyira az extázis hatása alá került. Csak célzott, egyenesen Caroline felé és mire észrevette, kik állnak előtte, meghúzta a ravaszt.

- Caroline, ne! - üvöltötte Tyler. Aztán nem hallatszott más, mint ahogy a golyó belefúródik a testbe, majd egy vérfagyasztó ordításra hasonlító halálhörgés és egy tompa puffanás, ahogy az áldozat holtan terült el a földön.

A következő rész tartalmából...

Elérkezik a döntő pillanat, amikor minden kiderül? Kinek kell még meghalnia Connor keze által? Sikerül -e Stefannak véghezvinnie tervét? És ami a legfontosabb, sikerül -e legyőzniük Connort?

12. rész >>

Ennyi volt a 11. fejezet. Remélem, mindenkinek tetszett, annak ellenére, hogy elég szomorú volt és nem szenvedtünk hiányt halálokban sem. De higgyétek el, ennek mind meg kellett történni. Addig is, amíg hozom a folytatást, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

Részletek a 11. fejezetből

Helló, drága Olvasók, újból itt vagyok, hogy bemutassak nektek két rövid részletet a soron következő, "A könnyek nem fogynak el" című fejezetből.
Helyesnek láttam most rögtön leszögezni, hogy erre a részre óriási befolyással volt a mostanában eléggé gyenge lábakon álló lelkiállapotom, ezért kérlek, ne lepődjetek meg, ha túl sok dráma és szomorúság lesz benne. Valahogy ki kellett írnom a saját fájdalmaimat, remélem, megértitek.
Most viszont elég az önsajnálatomból, jöjjenek a részletek!

"- A kör nem szűkíthető le mindössze olyan házakra, amikben nem lakik senki - jelentette ki Bonnie, végignézve a társaságon. - Csak olyasvalami jöhet szóba, amely vagy a vadász, vagy egy elhunyt személy tulajdonában áll, különben nem tud bevinni oda természetfeletti lényeket, mert nem tudja behívni őket.

- Igazad van - értett egyet Logan. - Ha nem áll tulajdonában a ház, amiben tartózkodik, nem tudja behívni a vámpírokat.

- Ez eddig mind szép és jó, - vágott közbe Klaus - de nem visz minket előbbre a vadász megtalálásában, nemde?

- Tévedsz, Nik. Pontosan könnyebb találni egy ilyen tulajdonságú házat, mint bármi mást - javította ki Rebekah.
Damon eközben még mindig fel-alá járt a szobában, oda se figyelve, miről beszélgetnek, vagy milyen tervet próbálnak meg kieszelni a többiek. Néha megállt, egy időre felfüggesztve a járkálást, és olyankor elgondolkodva meredt a kandallóban lobogó tűzre. A tudat, hogy Elena veszélyben van, és mindennek tetejébe ő még segíteni sem tud rajta, szinte felemésztette. Bármit megadott volna azért, hogy biztonságban és boldogságban tudhassa őt, de ez valahogy soha nem sikerült neki. A veszély az életük kihagyhatatlan részéve vált.

Azonban egyszer csak éles fájdalom hasított a fejébe és meghallott egy velőtrázó, kétségbeesett sikoltást, amelyet egy millió közül is felismert volna.

"DAMON!"

A vámpír térdre esett és szeméből hirtelen megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyek, a szívében pedig hirtelen egy mély, súlyos fájdalom ébredt, amelyet nem tudott hová tenni. Csak érezte, hogy Ő neki fáj, hogy Ő sír, hogy Ő szenved. És akkor, mintha sugallat érte volna el, tudta hová kell mennie. Egy gondolat vezérelte mindössze, de az lámpásként utat mutatott a teljes sötétségben.

- Tudom, hol vannak - nyögte, még mindig térde borulva, lehunyt szemekkel. Abban a pillanatban mindenki felé fordult, megrökönyödve bámulva a szemük előtt lejátszódó jelenetet. Damon eközben felállt, végleg magához térve, észre sem véve a többiek döbbent tekintetét.

- Hogy érted azt, hogy tudod, hol vannak? - kérdezte Caroline bizonytalanul, riadtan szemlélve Damon eszelős arckifejezését, mely érzelem a szemei csillogásában is megmutatkozott.

- Pontosan úgy. Hallottam Elena hangját és láttam hol vannak."


"- Jó reggelt - köszöntötte Damon, miután egy puszit nyomott az arcára. Azonban a lány testbeszéde árulkodó volt, így rögtön feltűnt neki, hogy ismét valami baj gyötri.
- Mi a baj, Elena? - kérdezte, miközben leült mellé. Aggódó pillantással szemlélte őt, a karját simogatva, de Elena inkább karjai közé rejtette az arcát, nehogy Damon meglássa könnyeit.
- Nincs semmi baj - suttogta, továbbra sem mutatva az arcát. Damont azonban nem lehetett könnyen meggyőzni, így, miközben tovább simogatta hol a karját, hol a hátát, folytatta a kérdezősködést.
- Tudom, hogy nem akarod velem megbeszélni, hogy mi bánt, mert ha így lenne, nem menekültél volna ide ki. De éppen te vagy az, aki megtanított arra, hogy egy jó kapcsolat kommunikációra épül. Megosztjuk egymással az örömünket, a bajainkat, az életünket és annak minden egyes pillanatát. Ha magadba fordulsz, nem tudok rajtad segíteni, és te is tudod, hogy nekem semmi se fáj jobban, mintha téged szomorúnak látlak. - Erre Elena lassan felemelte a fejét, s könnyáztatta arccal pillantott rá.
- Fáj, Damon, nagyon fáj - nyöszörögte.
- Mi fáj, Elena? Mondd el, kérlek.
- Fáj..ez az egész, ami történt, amit veled és amit a barátaimmal tettem. - Damon arcán egy pillanatra átsuhant a felismerés, amelynek helyét viszont rögtön átvette a szomorúság és az együttérzés különleges keveréke. Rögtön érezte, hogy most nincs értelme bizonygatni az igazságot, azaz, hogy túlreagálja a dolgokat, és ő már régen megbocsátott neki. A lánynak most vigasztalásra és megértésre volt szüksége, egy segítő kézre, aki mellette áll és megmutatja neki, hogyan lehet kezelni a vámpírléttel járó felerősödött érzelmeket. Így gyorsan közelebb csúszott hozzá, védelmezően átkarolva őt. Elena, rögtön hozzábújt, vágyva a közelségére; fejét a pólójába fúrta, és engedve a sírás követelésének, zokogni kezdett. Damon halkan csitította, simogatta, édes semmiségeket suttogva a fülébe, de legfőképpen várt. Várta, hogy a fájdalom hulláma szépen visszavonuljon és csökkenjen a hatása, amely éppen emésztette őt. Szépen, lassan valóban lenyugodott, s a szívszaggató zokogás fokozatosan csendes hüppögéssé változott. A lány érezte, hogy szerelme karjai biztonságban van, hogy akármi legyen is, Damon megvédi majd őt és vigyázni fog rá, de éppen ez volt az egyik oka, amiért nem bírta teljesen megemészteni, amit tett.
- Elena, nézz rám - kérte Damon, félbeszakítva a gondolatmenetét. Habár tétovázva, de Elena engedelmeskedett, és felemelte a fejét. Szemei vörösek voltak a sírástól.
- Vége van - kezdte Damon. - Itt vagy velem, együtt vagyunk és nem felejtettünk el semmit. Egyetlen emléket, egyetlen fontos vagy kevésbé lényeges pillanatot sem."

Tovább a részhez >>>

2x10 Párok az idegösszemlás szélén

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Erőszak

Nos, itt van a következő rész. Előre mondom, nem fogtok szeretni bizonyos részek miatt...de ha eljuttok oda, menjetek tovább, mert ott még közel sincs vége a fejezetnek! Emellett kiemelném, hogy aki nem bírja a filmekben, könyvekben a gyomorforgató jeleneteket, az gondolja át, mit vállal be ezzel a résszel, ugyanis egy jelenetben egy durvább típusú kínzást írtam le, ráadásul részletesen. Aki viszont szereti vérfürdőt, az nyugodtan görgessen lejjebb. 
De akár ide, akár oda tartoztok, jó olvasást kívánok :)


X. fejezet - Párok az idegösszeomlás szélén

- Jeremy! Hé, Jeremy! - szólalt meg egy hang valahol a fiatalabb Gilbert mellett. Jeremy olyan nehéznek érezte a fejét, mint még soha. Sejtette, hogy valami nincs rendben, amit az ólmos fáradság, ami átjárta tagjait, is jelzett.
- A francba már, Jeremy, figyelj ide! - szólalt meg ismételten a hang. - Nincs sok időnk. - Jeremy óvatosan,nagyokat nyögve nyitotta föl a szemét, és körülnézett. Nem látott semmit maga körül, csak azt a szobát, amiben emlékei szerint Connor megtámadta. Még a széket, amihez Tylert kötözte, sem vélte látni.
- Jeremy, nézz ide! - hallotta ismét a hangot. Engedelmesen megfordult és akkor megpillantotta az ismerős alakot, aki szólította.
- Ric! - kiáltott fel boldogan, felismerve egykori töritanárát, gondviselőjét, barátját. Habár lelkének egy kis része reménykedett abban, hogy az előtte álló személy nem szellem, nem egy múló árny, hanem hús-vér ember, mégis elég volt csak egy pillantást vetnie rá, hogy eszébe jusson: ő már voltaképp nincs köztük.
- Azt hittem, már sosem veszel észre - dorgálta meg Alaric, de azért a szája szegletében ott táncolt az a jól ismert mosoly. - Most pedig figyelj, mert tényleg nincs sok időnk. Hamarosan vissza kell térned.
- Mégis hová kéne visszatérnem? - értetlenkedett Jeremy.
- Az életbe - felelte egyszerűen Ric. - Az egyetlen módja, hogy beszélni tudjak veled, ez a fajta tudathasadásos állapot volt. Sajnos nem tudok mindenben segíteni nektek, de amit tudok, azt elárulom. - Jeremy egy rövid bólintással jelezte, hogy hallgatja, bár nem volt teljesen tudatában, miről is akart beszélni vele Alaric.
- Igyekszem rövid lenni. A vadász, aki elkapott nem egy egyszerű vadász, aki vámpírokra vadászik. Megölhetetlen. Ne kérdezd, hogy miért, vagy hogyan, nem tudom, de ha tudnám, sem mondhatnám meg. Azonban van egy gyenge pontja. Egyetlenegy. Ezt kell megtalálnotok. Fogalmam sincs, hogy hol van, de tudom, hogy létezik. És nála van a fehér tölgy karó.
- De hát, hogy került hozzá? - vágott közbe Jeremy.
- Éppen ez az: nem tudom. A túlvilág nem egyszerű dolog, Jer. Itt is vannak ellentétek, hatalomra éhes lelkek, akiknek hatalma van fölöttem. Azt rejtik el, amit jónak látnak, így sosem tudhattam meg, kitől kapta Connor a karót. Ha erre a kis beszélgetésre fény derül, akár az élők, akár a holtak között, mindketten büntetésre számíthatunk, olyanra, amit nem akarunk átélni. Sötét, átláthatatlan dolgok ezek, amelyet ne akarj megérteni, és remélem, hogy sosem leszel abban helyzetben, hogy meg kelljen értened.
- És ezt a sok mindent honnan tudod?
- Azért nekem is megvannak a módszereim és a segítőtársaim. Legyen elég, hogy Bonnie büszke lehet az őseire.
- Mi mást tehetünk még? - tudakolta Jeremy, a hangjában már érezhető ijedtséggel.
- Elena fel akarja áldozni magát érted. Csak egy módon tudod kijuttatni magatokat: meg kell próbálkoznotok valami olyannal, amire nem számít. Egyelőre még nem akar megölni benneteket. Még nem; ti csak csalik vagytok, de akkor is gyorsnak kell lennetek. Megértetted, Jeremy?
- Igen, azt hiszem - válaszolta a fiú, Ric arcát fürkészve.
- Lejárt az  időnk. Vigyázzatok magatokra, és legyetek nagyon óvatosak - búcsúzott Alaric, majd alakja elhalványult és másodpercek alatt eltűnt. És abban a pillanatban Jeremy fuldokolva magához tért.

XOXO

Stefan vidáman fütyörészve sétálgatott Washington utcáin, azon gondolkodva, hányan eshettek már áldozatul Connor hirtelen felbukkanásának. Ráadásul már alig bírta kivárni, hogy ő beleavatkozhasson a dolgok menetébe, és megszerezhesse Elenát, követve a terv pontjait. De addig is, amíg a vadász nem értesíti, úgy gondolta, érdemes fenntartani a látszatot, ezért meglátogatta Meredith-t, aki egy két hónapos továbbképzési kurzoson vett részt a fővárosba. Hivatalosan ők még mindig együtt voltak, de Stefan jól tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, ha egyszer megkaparintja Elenát.
Szélesen vigyorogva lépett be a kórház ajtaján, ahol megbeszélték a találkozót. Meredith már az előcsarnokban várta.
- Nem késtél - jegyezte meg köszöntésképpen a lány. - És jó kedved van.
- Miért ne lenne jó kedvem? - kérdezte Stefan, odanyújtva neki a kezében lévő, műanyag poharas kávét, amit frissen szerzett be a Starbucksból. - Végre együtt lehetünk, nincs semmi problémánk, az élet szép...mi lenne hát a bajom?
- Szeretem, ha mosolyogsz - felelte Meredith, a vámpír nyaka köré kulcsolva karjait. - Sokkal jóképűbb vagy úgy - tette hozzá, majd közelebb hajolt és megcsókolta Stefant, aki válaszolt, de közben azon járt az esze, milyen lesz majd újra meg újra Elenát csókolni.
Szerencséjére hamar el kellett váljanak, mert aznap már sokadjára, megcsörrent Stefan telefonja.
- Vedd fel - javasolta Meredith. - Lehet, hogy fontos.
- Nem, nem az - vont vállat Stefan, és amint meglátta Damon nevét a kijelzőn, el is utasította a hívást. - Ezen a hétvégén csak a tiéd vagyok.
- Hmm...azt hiszem, nem fogok tiltakozni - nevetett Meredith, nem is sejtve, hogy az állítólagos barátja mekkora tömeggyilkosságot szervezett le a háta mögött.

XOXO

Damon hiába hívogatta Elenát órákon keresztül, egyszer sem kapott választ. Pedig a lány csak annyit mondott, hogy megkeresi Jeremy-t, hogy megbizonyosodjon arról, minden rendben van -e vele. Most viszont, hogy nem adott magáról semmi életjelet, Damon egyre inkább biztosabb volt abban, hogy baja esett. Mivel nem volt más választása, ahhoz az emberhez fordult, aki biztosan meg tudta mondani neki, hol lehet a lány.
- Bonnie? - szólt bele a telefonba. - Itt Damon. Elena eltűnt.
- Hogy érted, hogy eltűnt? - felelte a boszorkány, inkább rémülten, mint hitetlenkedve.
- Úgy, hogy nincs meg! - forgatta a szemét Damon. - Azt mondta úgy nagyjából három órával ezelőtt, hogy elmegy megkeresni Jeremy-t. Azóta nem jött vissza és a telefonját se veszi fel, pedig ott volt a kezében, amikor elment.
- Gondolod, hogy...? - Bonnie-nak nem kellett befejeznie a mondatot, hogy Damon megértse, amire gondol.
- Attól tartok. És ha ő Connorral van, akkor könnyen lehet, hogy Jeremy is.
- Mit tegyünk?
- Az lenne a leggyorsabb, ha elvégeznél valami kereső hókusz-pókuszt, belőnénk, hogy hol vannak, aztán odamegyünk, én letépem a vadász fejét és minden megoldva.
- Mindjárt ott leszek - ígérte Bonnie, majd letette a telefont. Nem sokkal később meg is érkezett a Salvatore-házba, ahol egy ideges Damont talált, aki fel-alá járkálva hívogatta Elenát nagyjából ezredszerre.
- Na végre! - sóhajtott fel, amint meglátta a lányt. Azt hittem, sose jössz. - Bonnie elengedte a füle mellett a megjegyzést, és lehuppant a kanapéra, kiterítve maga elé egy papírt.
- Hoztam egy térképet a Grillből - magyarázta, majd elővette a bicskáját is a táskájából. - Kéne a véred, ugye tudod?
- Az meg minek? - horkant fel Damon.
- Most meg akarod keresni Elenát vagy sem? - vágott vissza Bonnie. Damon nem válaszolt, csak feltűrte az ingujját, odanyújtva Bonnie-nak a bal kezét. A boszorkány gyorsan elvágta az egyik ujját, és a kiserkenő vért az előtte lévő várostérképre csepegtette. Miután ezzel készen volt, hozzálátott, hogy elmormogja a halandzsának hangzó szavakat. De amint elvégezte a varázslatot, és kinyitotta a szemét, azt látta, hogy a vércseppek egy tapodtat sem mozdultak eredeti helyükről.
- Valami nem stimmel - motyogta.
- Mi történt? - tudakolta Damon a homlokát ráncolva.
- Olyan, mintha valaki harcolna ellenem. Nem tudom elvégezni a bűbájt.
- Tessék? Ugyan ki harcolna ellened?
- Egy másik boszorkány. Egy varázslat...nem tudom.
- Akkor próbálkozz máshogy! - sürgette Damon, folytatva az ideges fel-alá járkálást.
- Mégis hogy, Damon?
- Fogalmam sincs! Próbáld meg Jeremy-vel! - Bonnie erre engedelmeskedett és ismét lehunyta a szemét. Azonban akárcsak az előbb, most sem történt semmi.
- Nem értem - fakadt ki. - Se Elena, se Jeremy nem áll semmilyen varázslat hatása alatt...de Connor...
- Mi van Connorral?!
- Ha Connort védi valami, vagy valaki, könnyen lehet, hogy az azokra a személyekre is kihat, akik vele vannak, ha ő éppen úgy akarja. Létezik ilyen varázslat.
- És nem tudsz tenni semmit?
- Varázslattal biztosan nem.
- Az istenért, Bonnie, kell, hogy legyen valami kiút - morogta Damon,továbbra is fel-alá sétálva a nappaliban.
- Gondolkozom, oké? - válaszolta Bonnie, kezeibe temetve arcát. - Fogalmam sincs, hová vihette őket, Damon. Védi egy varázslat, ami teljes egészében meggátolja, hogy bármilyen bűbáj alá vessem őt, vagy azt, aki éppen vele tartózkodik - gondolkodott hangosan. Eközben Damon befejezte az ideges járkálást, és előkapta a telefonját, hogy újból megpróbálja elérni az öccsét. De, mint már nagyjából ezredszerre, ezúttal is a hangposta jelentkezett.
- Na még ez hiányzott! - mordult fel. - Az a tökkelütött öcsém is ilyenkor megy kiruccanni a világ végére. És még a telefonját se veszi fel az a baromarcú.
- Damon, káromkodással nem oldasz meg semmit.
- Akkor mit csináljak, Bonnie, mondd meg? A barátnőmet elrabolta egy pszichopata vadász, akit nem mellesleg egy csoport banya véd, és fogalmam sincs, hol vannak! Azt se tudom, most éppen mit csinál vele! - tajtékzott Damon, beletúrva fekete tincseibe.
- Nyugodj meg - csitította Bonnie. - Történetesen az én barátom is ott van, és igen, én is aggódom érte. Akárcsak Caroline Tylerért.
- Apropó, Barbie hol van? - szakította félbe a vámpír.
- Elhatározta, hogy Klaustól kér segítséget - sóhajtott a boszorkány. - Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy Klaus hajlandó lenne bármiben is együttműködni velünk, még ha Caroline kéri is. - Abban a pillanatban kivágódott az ajtó és a bent lévők meglepetésére Klaus lépett be, nyomában Caroline-nal és Rebekah-val.
- Szóval, miről maradtunk le? - érdeklődött, arcán egy sejtelmes vigyorral.

XOXO

Elenát egy fájdalmas üvöltés térítette vissza a tudatához. Amikor kinyitotta a szemét, nem akart hinni a szemének: Damont látta, aki hozzá hasonló módon egy székhez volt kötözve, ő azonban sokkal rosszabb állapotban volt, mint a barátnője: a hasán egy hatalmas vágás éktelenkedett, melyből ömlött a vér, és nem tudott begyógyulni, mert a vadász egy verbénába itatott kapoccsal rögzítette a sebet. Ekkor Elena megpillantotta a vadászt, aki egy éles, tüzes piszkavassal a kezében állt és elégedetten szemlélte a kíntól eltorzult arcú Damont.
- Na, még mindig jóképűnek találod? - fordult mosolyogva Elena felé, aki harmatgyengének érezte magát hála a belepumpált verbéna hatalmas mennyiségének. Természetesen képtelen volt válaszolni, pláne egy ennyire értelmes kérdésre. A válasz amúgy meg egyértelmű volt: felőle Damon bármit csinálhatott magával, akár egy harmadik kezet vagy szemet is növeszthetett volna, ő akkor is menthetetlenül szerelmes lenne belé. - Egyébként mindegy is, hiszen ez még nem a végleges állapota - folyatta Connor egy ördögi vigyor kíséretében, majd közelebb lépett a vámpírhoz, és a kezében lévő piszkavassal végigsértette az arcát. Damon felüvöltött, érezve a mély sebet az arcán, mely meg sem próbáld begyógyulni, hiszen Connor minden bizonnyal verbénával itatta át a fegyverét. Elena kétségbeesetten figyelte Damon szenvedéseit.
- Fáj, igaz? - suttogta a fülébe a vadász. - Ekkora fájdalmakat okozol nap, mint nap azoknak, akiket megölsz. Érzed, ahogy kiserken a véred? Érzed, ahogy elhagy az erőd? Ezt érzik ők is.
- Mit akarsz elérni? - hörögte Damon.
- Ó, ezek szerint nem voltam elég világos - állapította meg Connor. - Tudod, Damon, nem szeretem a szavakat. Mindig is arra törekedtem, hogy a tetteim magyarázkodjanak helyettem. Szóval... - Nem fejezete be a mondatot, hanem ismét megragadta a piszkavasat és jó mélyen beledöfött a vámpír hasán tátongó sebbe. Damon üvöltött, de hiába, mert Connort nem hatotta meg, hanem még mélyebbre vezette a vasat.
- Hm...azt hiszem, ez a májad - tűnődött, majd egy hirtelen rántással kitépte az említett szervet, diadalmasan a bot végére tűzve azt. - Íncsiklandó, nem igaz? - kérdezte, felmutatva "zsákmányát", mint valami trófeát. Ellenben Damon egyáltalán nem tűnt elégedettnek. Egyre csak nyögött, ordított, olyan fájdalmasan, hogy talán még Klausnak is megszakadt volna a szíve. Talán. De Connor érzéketlen és közönyös maradt, aminél nem volt idegesítőbb a világon.
- Kérlek...hagyd őt! - szólalt meg hirtelen Elena. - Ne bántsd többet..elérted, amit akartál. Kínozz engem, de őt hagyjad!
- Á, igen, a ti legyőzhetetlen szerelmetek - nevetett Connor. - Hallottam erről; hallottam rólatok, hogy ti afféle "feláldozom-magam-mert-annyira-szeretlek" párocska vagytok. De ez engem marhára nem érdekel - vetette oda, majd folytatta a kínzást: felhasította Damon mellkasát, aki immár csöndben tűrte a megpróbáltatásokat, lévén nem volt magánál.
- Tartok tőle, hogy az ott a tüdőd - hümmögött Connor, majd egy laza mozdulattal átszúrta az említett szervet, úgy, hogy a piszkavas másik vége Damon hátán jött ki. - Milyen kár, hogy ez a bot nem fából van - sajnálkozott a vadász, majd egy hirtelen rántással kihúzta a vasat.
- Megölöm - ordította Elena, aki még mindig a székében vergődött. - Engedje el őt, és akkor talán megfontolom, hogy gyorsan végzek magával! - Connor erre megfordult, egy percre felfüggesztve újabb akcióját Damon bal veséje ellen, és hangosan, fennhangon hahotázni kezdett.
- Tartok tőle, kisasszony, te most nagyon nem vagy abban  pozícióban, hogy megfenyegess engem -  - válaszolta. - Én viszont bármikor végezhetek veled, ugye tudod? - tette hozzá, majd visszafordult, és idegesen megvakarta a nyakát, mielőtt ismét megragadta volna a piszkavasat. Nem is tétovázott sokat, hanem ismét beledöfte fegyverét Damon pillanatnyilag élettelen testébe, de hamar megunta ezt a tevékenységet.
- Tudod, mit? - fordult ismét Elena felé. - Megszabadítom a szenvedéstől - mondta, majd előhúzta farmerje hátsó zsebéből a már jól ismert fehér tölgy karót.
- NE! - üvöltötte Elena, de Connor rá se hederített, hanem arcán egy széles vigyorral lesújtott és Damon szívébe döfte a karót.
Ez volt az utolsó kép, amit látott, mert abban a pillanatban mintegy varázsütésre magához tért. Lihegve, egész testében remegve nézett körül, és nem látott mást, mint az öccsét, aki hozzá hasonló pozícióban ült, odakötözve egy székhez, illetve a lazán az ajtónak támaszkodó Connort, aki sokat sejtetően vigyorgott rá.
- Rosszat álmodtál? - tudakolta, gúnyosan lebiggyesztve ajkait.
- Maga... - füstölgött Elena, de belül nagyon is örült, hogy csak álom volt egész, bár még annak is túl szörnyűséges volt. - Hogyan? Maga se nem varázsló, se nem vámpír, hogy befolyásolni tudja az álmaimat. - Connor kifürkészhetetlen pillantással mérgegette, miközben szája ismét egy könyörtelen mosolyra húzódott.
- Olyanokat tudok tenni veled, amire nem is számítasz - felelte, kezében egy kis, zöldes folyadékkal teli fiolát forgatva. - Vagy már elfelejtetted, hogy is kerültél ide?

- Magamat - válaszolta Elena, végig mereven a vadász szemébe nézve. - Ha elengedi őt, én itt maradok és azt csinálhat velem, amit akar.
- Hmm...  - töprengett Connor. - Igazán nagylelkű ajánlat, Elena...de NEM! - Elena erre hagyta, hogy a vámpírösztönök átvegyék fölötte az irányítást: borotvaéles szemfogai egy szempillantás alatt előbukkantak a szájából, míg szeme elsötétült. S amint felvette a ragadozó ábrázatot, már ugrott is, egyenesen a vadászra, arra készülve, hogy átharapja a torkát. De amint belemélyesztette volna fogait a férfi nyakába, egy szúrást érzett a hasa tájékán, melynek következtében bénító fájdalom hasított belé és járta át az egész testét. Még annyit érzett, hogy szája egy üvöltésre nyílik, majd összeesett és minden elsötétült.

- Emlékszel, nem igaz? - kérdezte Connor, aki időközben közelebb lépett hozzá, és lassan elkezdte körbejárni a széket, amibe Elenát szíjazta. - Akármit tudok csinálni veled: megölhetlek, megkínozhatlak, vagy éppen...valóra válthatom a legszörnyűbb rémálmaidat - suttogta a Elena fülébe, ami remegésre késztette a lányt. De ez nem a fajta remegés volt, amit akkor érzett, ha Damon suttogott a fülébe, mert ez nem vágyat, hanem végtelen mennyiségű undort ébresztett benne.
- Nem sokáig fenyegethet - vágott vissza, egyenesen a vadász szemébe nézve. - A barátaim nemsokára megtalálnak, és magának annyi.
- Ó, micsoda kilátások - nevetett fel Connor, majd elhallgatott, amikor meghallotta Elena telefonjának csörgését. - Szabad? - kérdezte, és választ sem várva, előhúzta a lány zsebéből a mobilt. - Damon hív. Vajon felvegyem? - tűnődött, majd egy laza mozdulattal elutasította a hívást. - Most nincs kedvem a pasiddal trécselni, ellenben szívesen elszórakoztatnám őt. Mit gondolsz, Elena, küldjünk neki egy képet rólad? - tudakolta vigyorogva, majd párszor megnyomta a készüléket, és felemelte, mintha exponálna.
- Egy mosolyt a kamerának - kérte mézes mázos hangon, és egy pillanat alatt készített egy képet Elenáról, aki hiába próbálta elfordítania fejét, a nyaka köré erősített vaspánt eléggé megakadályozta a mozgásban. - Hopp, és már el is küldtem! - jelentette Connor, majd a zsebébe csúsztatta a mobilt. - Most pedig, amíg a kedves farkas barátunk nem tér magához a másik szobában, mit szólnátok egy kis kínzáshoz? - érdeklődött, előhúzva az egyik fiókból egy tökéletesre élesített karót.

XOXO

- Na, rátok se számítottam - dörmögte Damon, amint meglátta a két őst belépni az ajtón.

- Nos, Caroline volt olyan kedves, és beavatott, hogy egy elég veszélyes vadász érkezett a városba - kezdte Klaus, miután kényelembe helyezte magát az egyik fotelban.

- Ez igaz - válaszolta Bonnie. - És nála van Jeremy, Elena és Tyler.

- De az eszetekbe se jutott, hogy amúgy sem tud megölni benneteket? - tudakolta Rebekah. - Ha jól tudom, az egyetlen használható fegyver a fehér tölgy karó, nemde?

- Igazad van, Barbie Klaus - viszonozta Damon. - Az pedig nálam van.

- Ó, valóban? És szabadna tudnom, hol tartod?

- Nem. Biztonságos helyen van.

- Tényleg, Damon, jó helyen van az a karó? - kérdezte Bonnie is. 

- Naná, hogy jó helyen van - morgott Damon, majd felpattant és elindult az emeletre. - Mindjárt megnézem, ugyanis könnyen lehet, hogy én se találom meg, olyan jó helyre rejtettem. - Egy fél percig csönd volt, amit egy hatalmas üvöltés tört meg. - NEEEEEEEEM!

- Mi az, Damon? - Caroline ijedten suhant fel Damon szobájába, hogy megnézze, mi történt, és ott találta a vámpírt, aki eszeveszetten turkált az egyik szekrényében.

- NINCS MEG A KARÓ! - ordította Damon. - Nincs meg! - Erre a többi jelenlévő, élükön Klausszal is ott termett a szobában.

- Mi az, hogy nincs meg? - tudakolta vészjósló hangon, vérbenforgó szemekkel.

- Itt volt - tajtékzott Damon, egy üres fiókra mutatva. - Szinte minden héten ellenőriztem, hogy megvan -e, erre most nincs sehol!

- Úgy érted, hogy az egyetlen fegyver, ami végezhet velem, egy vámpírvadász birtokában van?! - emelte fel a hangját Klaus.

- Nagyon úgy tűnik - kiabálta vissza Damon. 

- Így már sokkal jobban érdekel - szólt közbe Rebekah. - Hol az a vadász?
- Épp ez az! Fogalmunk sincs hol van, mert védővarázslatok tömkelege védi.

- És még megölhetetlen is - állapította meg Caroline. Klaus Rebekah-ra sandított.

- Meg kell találnunk - jelentette ki.

- Üdv a klubban - mormogta idegesen Damon. Ekkor rezgő hangot érzett a zsebében. Üzenete jött. Gyorsan előkapta a mobilt és látta, hogy Elena írt neki egy üzenetet.

- Elena az - szólalt meg hangosan - majd megnyitotta az sms-t, de arca hamar megváltozott, amikor megpillantotta a képet megkínzott barátnőjéről, és alatta a vadász gúnyos üzenetét:

Remélem, ti is jól szórakoztok!

Damon felüvöltött és tiszta erejéből eldobta a telefont, ami azonban az ágyra esett, így nem tört darabokra.

- Megnyúzom azt a barmot! - fogadkozott.

- Úgy látom, szükségünk lesz egy terve - jelentette ki Klaus. - És ehhez mindenki kelleni fog.

A következő rész tartalmából... 

Connor nyeregben érzi magát, amikor sikerül lelkileg is megtörnie Elena ellenállását, azonban a lány még így is olyan dolgokra képes, amivel meglepi a vadászt. Eközben Caroline veszélybe sodorja magát azzal, hogy egyedül indul Tyler keresésére, és Klaus túl későn jön rá, hogy hová ment. Stefan pedig, a diadal mámorától ittasan rosszkor van rossz helyen, mely automatikusan egy elkerülhetetlen tragédiát von maga után.

11. rész >>

Végre itt a tizedik fejezet! Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várni, de remélem megérte. A következő rész viharos, letaglózó eseményeket tartalmaz, ami fel fogja kavarni az eseményeket.

Ha van véleményetek, nagyon örülnék, ha megosztanátok velem :)

Májusi Menetrend

Nos, először is azzal kezdeném, hogy nyugodtan megkövezhettek, amiért még mindig nincs új fejezet. Igen, tudom, hogy borzalmas író vagyok, ráadásul majdnem egy hetet fog így késni a régóta várt tizedik fejezet, de higgyétek el, most még a semminél is kevesebb időm jutott az írásra. Ez persze nem mentség, továbbá az angliai utam sem az, mégis arra kérlek benneteket, hogy értsetek meg engem. Nincs annál fontosabb számomra, mint az olvasóim, és az ő véleményük, ezért is igyekszem mindig jól és pontosan dolgozni. Hát, ez most nem jött össze. Nagyon sajnálom. Cserébe azonban megígérem, májusban bőségesen kárpótolva lesztek. Hogy miért? Íme:

DAMON & ELENA - A VÉGZET
Május 3. (péntek): 10. rész - Párok az idegösszeomlás szélén
Május 8. (szerda): 11. rész - A könnyek nem fogynak el
Május 12. (vasárnap): 12. rész - A függönyön túl
Május 17. (péntek): 13. rész - Keserédes emlékek
Május 24. (péntek): 14. rész - Vágyak

ÖSSZETÖRVE  (új Delena sztori!)
Május 14. (kedd): Prológus - Indulás!
Május 19. (vasárnap): 1. rész - Az útitárs
Május 26. (vasárnap): 2. rész - Az Örök Város
Május 29. (szerda): 3. rész - Múlt
írta: HexiTVD

DAMON & ELENA - RÖVID TÖRTÉNETEK
Május 21. (kedd): Szellemes éjszaka (Spin-off a Végzet című fanfic 1. évadának 21. részéhez)
írta: LadyLoss15

Május 28. (kedd): Utóhatás (Az "Út kettesben" című fanfic folytatása)
írta: HexiTVD

Remélem, kárpótlásnak megfelel a májusi program. Igyekszem majd gyorsabban dolgozni, és elkerülni a további késéseket. 
Tehát, jó olvasást kívánok erre a hónapra is!
 - HexiTVD